„Kártyábul látni, és segíteni”

Zoltán hatalmas bajuszát megpödörve az óriási kalapja alatt, mosolyogva nyújtja kezét a vasútállomás előtt, ahol fogad. Virágos rétre emlékeztető selyemingén csak úgy ragyog a napfény, akár a széles mosolya mögül kivillanó arany fogsorán. Ahogy tiszteletre méltó cigány emberhez illik, minden ujjára jutott egy-egy hatalmas aranygyűrű, nyakában három jókora nyaklánc ékeskedik nagy keresztekkel, medállal.

Családi házukhoz indulunk, miközben bemutatkoztunk, de amíg nem érünk oda, hiába kezdenénk komoly beszélgetésbe, Zoltánt lépten-nyomon köszöntik, megszólítják a helybéli férfiak, asszonyok. Végül megérkezünk a takaros kis házhoz. Belépünk a némely katolikus szentélyt meghazudtoló, szentek szobraival, feszületekkel, gyertyák erdejével ékesített, áhítatot sugárzó szobába, hogy elmerüljünk a jósok világában.

– Kilencéves volt az orosz édesanyám, amikor az egyik szomszédasszonynál kedves cigány jósnővel találkozott, aki felajánlotta, hogy megmondja neki a jövendőjét – kezdem időben és térben távolról a beszélgetést. – Alisza, az akkori kislány szabadkozott, hogy nincs pénze, de a jó asszony ingyen belenézett a kék gyermeki szemeibe, és három jóslatot mondott neki: „Ha felnősz, aranyban fogsz járni, idegen nyelven beszélsz, és sokan fognak szeretni, de senkit nem teszel boldoggá.” A háborúban növekedett gyermek ebből semmit nem értett, de teltek-múltak az évek, és a jövendőmondó asszony mindhárom jóslata valósággá vált! Magyarországra jött férjhez, jólétbe került, itt számára teljesen idegen nyelvet sajátított el, és rengeteg gavallér udvarolt neki, de részéről viszonzatlanul. Maga, kedves Zoltán mint jövendőbe látó mit gondol erről a történetről? – kérdem őszinte kíváncsisággal.

– Az úrnak tudnia kell, hogy mi, cigányok kettős dimenzióban élünk: nemcsak a való világban, de egyszerre a szellemvilágban is. Benne élünk, hisszük, hogy van, és attul, hogy hisszük, attul van is! – kezdi magyarázatát a messze földön híres jós. Ráadásul a cigányok 99 százaléka ért valamennyire a jósláshoz, a mágiához. Már így jöttek el őseink az anyaországbul, Indiábul. Lássák mások auráját, a múltját, a jövőjét. Igazi jósnak születni köll. Ami pedig az orosz kislányt illeti, tudni való, a gyermekek tiszta lélekkel vannak, tiszta aurával. És ha egy jós vagy látnok ránéz egy gyermekre, tudja, hogy mi lesz vele az egész életében, mert látja a lelkit kockákban, hiszen ennek a gyermeknek a harmadik csakrája még nyitva volt. A harmadik csakraszem ugyanis csak a 14. életévében zárul be, és a kislány még fogékony volt a dolgokra, ráadásul a cigány asszony nemcsak elmondta, mit lát, de meg is áldotta az ön édesanyját, és az áldás megfogant, és végigkövette az életét! – teszi hozzá Zoltán.

A „Kalapos jós”, ahogyan a legtöbb ember ismeri, leginkább abból a 150 esztendős cigány kártyából jósol, amit még a dédnagymamájától örökölt, de tud más jelekből is jövendőt mondani.

– Tenyerbül, szembül, gyertyábul, a tűz lángjábul, kávézaccbul, aurábul, gyertyábul is képes vagyok. Amikor valaki felkeres, mindig azt gondolom, ha egy ember idejön, az valamit tudni akar, és Isten keze ebben benne van, és nincsenek véletlenök. És azzal az emberrel, akivel én találkszok, azzal van valami dolog, amit le köll zárni. És soha nem nézök előre senkinek, aki találkozni akar velem, mert az nem tisztességes dolog – mondja a lehető legtermészetesebb, nyugodt hangon.

Úgy érzem magam, mintha egy profi pszichiáternél ülnék. A jósok ott helyben ismerik meg, elemzik ki a hozzájuk forduló, korábban soha nem látott embereket. Mégis, honnan tudnak annyit?

Az „olvasók”, ahogyan a pszichológia tudománya a „látókat” nevezi, több módszert is alkalmaznak, hogy az általuk ismeretlen alanyt kiismerjék elemezzék, boncolják, kezelhessék, sőt, hassanak is reá.

Az egyik módszer neve az úgynevezett cold reading. A technika gyakorlott használója akár minden korábbi előzetes ismeret nélkül pillanatok alatt le tud olvasni jó néhány információt az alanyról pusztán a testbeszédéből, korából, ruházatából, hajviseletéből, neméből, szexuális beállítottságából, vallásából, etnikumából, műveltségéből, beszédstílusából, származásából stb. Az ilyen „olvasók” általában nagy valószínűségű találgatásokra építenek az adott témakörben, és folyamatosan igyekeznek leszűrni minden apró visszajelzést, hogy jó irányban tapogatóznak-e, vagy sem. Ennek megfelelően megerősítik, kihangsúlyozzák, esetenként tovább is építik az alany által megerősített megállapításokat, illetve gyorsan témát váltanak, ha téves úton indultak el.

1 2 3 4 / 4

Mindeközben motoszkál bennem a kisördög, nem tudom megállni, hogy rá ne kérdezzek: tévedett-e olyan esetekben, amikor nehéz helyzetben lévő emberek segítségért jöttek hozzá?

– Nemigen – kapom kis hallgatást követően a tömör választ.

– És mi történik akkor, ha biztosan helyes úton jár, de a válasza tragikus, például valakinek a halálát jelzi előre? Biztosan megmondja az illetőnek a végzetes hírt, vagy előfordult, hogy elhallgatott bizonyos tényeket, amelyek azután bekövetkeztek? – faggatom tovább.

– Olyan eseteim vótak, hogy eljött ide egy hölgy, példának, beszélgettünk, és láttam, hogy meg fog halni az anyja három napon belül. S mondtam neki, „ne a beszélgetéssel legyél elfoglalva, menjél haza, s amit anyád szeme-szája kíván, add meg neki, vigyázzá’ rá, szeressed, mert anyukád három nap után meg fog halni”. Meghalt az anyukája, és ő sokáig haragudott reám, hogy megmondtam neki az igazságot. Volt olyan esetem, hogy egy hatvanas éveiben járó úr, akinek volt egy lánya, iszonyatosan nagy pénzt ajánlott, hogy gyógyítsam meg a lányát, mert leukémiás. Tudok dolgokban segíteni, de ha egy jós azt mondja, hogy egy haldokló beteget meg tud gyógyítani, az hazudik. Mondtam neki, hogy én nem tudom a lányodat meggyógyítani, menjél haza, istápold, és azt a pénzt fordítsd reá! És én ott is láttam a 16 napot, kábé annyi lehetett neki hátra, de nem mertem elmondani neki. Ilyen eseteim voltak, ha látom az ember halálesetét, vagy látom, hogy némelyik szülőnek mi lesz a gyermekivöl, nincs hozzá az embörnek szíve ahhoz, hogy valakinek csak odavágja, hogy meg fog halni a gyerököd.

– Ugye voltak boldog, szerencsés jóslatai is?

– Vótak. Vót egy személy, közúton dolgoztunk, azt az embert elhagyta a felesége. Az úr nagyon el volt keseredve, és öngyilkossággal fenyegetőzött. Hogy fel fogja magát akasztani. Mondtam neki, nyugodjál meg, légy nagyon türelmes, mert a hetednapon a feleséged visszatér hozzád! És, onnan lösz kettő gyerököd. Ez a csávó akkor azt hitte, hogy vagy hazudok, vagy csak meg akarom nyugtatni. Eltelt a hetedik nap, az asszony visszamönt, és öt éven belül meglött a két gyerök, és engöm megkeresett. És azt mondta nekem, hogy ő akkor nem fejtette ki, hogy mit gondol, de minden úgy történt, ahogyan mondtam. Még akkor nem egíszen hitte jel. És mai napig együtt vannak, boldogan élnek.

– Én ha olyan emberrel találkozom, aki természetfeletti erővel rendelkezik, és erről megbizonyosodom, akkor engem a hideg kiráz. Nem is engedném, hogy jósoljon nekem… Maga hivatalos ügyekben jósolt-e?

– Vannak ilyen eseteim, bírósági végzés vagy rendőrségi esemény. A paciensek megkeresnek. De vót olyan esetem, hogy rendőrnek segítettem az ügyet felderíteni hét lapbul. Vagy éppen vagyun­elosztásbul és ehhez hasonlókkal, és még a papírt sem köll látnom, és amikor eljön hozzám a paciens, én elmondom a fölállásokat.

– Eltűnt személyt is fel tud kutatni? Mit kell ahhoz tudnia róla?

– Elég egy fénykép, ahol az auráját, a szemeit lehet látni. A szem a lélek tükre.

– Még távolabb menve, a mi országunk sorsában, jövőjében eligazodik-e?

– Inkább azt mondanám, hogy a mi kis országunknak, inkább úgy mondom, gondjai vannak, persze az is igaz, melyiknek nincs, de én azt látom és azt érzem, ettül még sokkal rosszabb is lesz ebben az országban. Itt az emberek attul, hogy azt mondják, hogy félik az igaz Istent, olyan nagyon elmentek Istentül, és annyira a sötétségben élnek, mintha meg volnának szállva. És ez még nagyon-nagyon nagy bajokat fog hozni. A pénz, a hatalom, karrier számít. Sajnos.

– Tisztelik magát Soltvadkerten?

– Vannak idevalósi pacienseim is, akik visszajáróak, mög vannak elégödve, de viszont a saját városába senki nem lehet próféta.

– Sokan mondják azt, hogy aki jósol, még az sem hisz benne. Ehhez mit szól?

– Mög sem lehet az ilyet győzni, hogy az úgy van, mert neki köll tapasztalnia. S akko’ elhiszi.

Eltöprengek magamban, hogy működik valójában a cigány kártya, és miként idézi elő a jós a minitransz állapotát? A pszichológusok szerint a cigány kártya megőrizte azt a páratlan tulajdonságát, hogy szabad asszociációkat tesz lehetővé. „Minden kép lehetőséget nyújt arra, hogy meglássuk benne azt a mozzanatot, ami legjobban megfelel a tudatállapotunknak. A kivetés pedig több, legalább három képből áll, ezért legalább három olyan tárgyból kell megalkotni egy összképet, amely belső képet vagy érzelmet vetít ki. A képek képét. A bonyolultabb kivetésekben azonban képcsoportok összképéből kell létrehozni a képek képeinek összképét. Ez a feladat olyan információs robbanással jár, hogy azt már józan ésszel képtelenség követni. Így létrejön az az állapot, amit miltoni konfúziónak hívunk. Nagyon jó pszichológusok és nagyon rossz előadók könnyedén elő tudják idézni: a hallgató már nem tudja követni őket, ezért elbambul. Réved. Matekórán rászólnak, a pszichológusnál viszont örülnek, milyen jó kis minitranszba került. Ilyen egyszerű és ennyi a kártyavető transzának titka. Kiszámolható. Egy-egy kártyán nagyjából hatszáz jelentésmozzanat érhető tetten. Három kártya esetében több milliárd változatban hozhatjuk össze ezeket. Bonyolultabb kivetéseknél pedig már galaktikus számokat kapunk. Törvényszerűen leáll tehát a logikus, racionális gondolkodás, a felettes én, és átveszi az irányítást a tudattalan. Akár egy tapasztalt autósnál: eszébe sem jut megnézni a gázpedált, hangosan kiértékelni a forgalmi helyzetet, teste szinte eggyé válik az autóval” – írja dr. Baktay Zelka pszichológus. Ebből adódik a következő kérdés.

– Zoltán, maga hogyan „vált eggyé az autóval”? Ez adottság vagy mesterség?

– Ezt nem lehet megtanulni, ez adottság. Azt a tudást, amivel én rendelközök, földi halandó, gyarló ember nem tudja megtanulni. Erre vagy született, vagy nöm. A nagymama nagy kártyavető vót, a kommunizmusban titokban járt a jósolgatni házakhoz, azzal az indokkal, hogy takarítani vagy éppen segíteni mögy. És én mindig elmentem nagymamával. Négy-öt-hat éves lehettem. Láttam az öregasszonyt, hogy mit csinál a nagymama, és néha rákérdeztem dolgokra, de erre azt mondta, hogy „kisfiam, ehhez neköd nincs közöd”. De én kilestem, amikor kártyát rakott ki a magyar asszonynak, és amikor néha rákérdeztöm, azt válaszolta, hogy „fiam, ne érdeklődj, amikor eljön az idő, tudni fogod, mi a teendő!” Ez a gondolat nagyon megragadt bennem. És igaza vót, mer’ úgy van. És mielőtt meg nem halt, rám hagyta az összes tudását – réved bele Zoltán ifjúkorába, amikor a tanulmányait elkezdte.

Ahhoz azonban, hogy valaki, aki birtokában van a tudásnak, használni is tudja, befogadó személyre is szükség van. Erről így beszél Rusz Edit pszichológus:

– Az emberek mindig hittek, hisznek a misztériumban, a csodákban. Sokszor megtapasztalom, hogy másra hárítják a döntést, így az könnyebbnek tűnik számukra. A magyarázat, az ok-okozati összefüggés kicsit hosszabb időt igényel. És bár a döntés meghozatala ideig-óráig elsimítja a lelki diszharmóniát, nem biztos, hogy hosszú távra ez üdvözítő. De a kártyavetők és jósok adnak egy varázslatos segítséget, amely mozgósíthatja a lelki komfortérzést! És a csodatevőre hárul a felelősség! Ezek az emberek olvasnak a kuncsaft lelkében, aki passzívan várja a csodát. S a környezet már eleve elbűvölő. Amint a szakember ügyes kérdései, amik segítségével hozzáférhet az illető életbeli eseményeihez. Ezeknek az érzéseknek ősi gyökerei vannak: hiszek a csodában, a varázsló mindenhatóságában – ez viszi az embereket hozzájuk! Emlékezzünk, hogy az ősi időkben híres királyok, hadvezérek is éltek a lehetőséggel. Az ókori Egyiptom, a görög delphoi szentély, a Római Birodalom, a sötét középkor, sőt a mi a jelenünk mágusai! Az ember igényli a csodát, a misztikummal történő találkozást. Mert valami nem reális élmény színezheti az élet apró szürke elemeit!

Sztojka „Kalapos” Zoltán hazafelé még kikísér a temetőbe, ahol oly sok rokona nyugszik, és azt mondja, mennyire fáj neki, hogy „a mostani gyerekök nem fogják tudni, hogy miként búcsúztattuk a halottainkat, milyen szép népviseletünk vót, milyen ékes nyelven beszéltünk, milyen ősi szokásaink voltak, milyen finom étkeket főztünk, mert valami oknál fogva a fiatalok magyarok akarnak lönni”.