Katarzisélmény
Hogy kerülnek a János vitéz, a Sisyphus, a Küzdők, a Fehérlófia és Az ember tragédiája animációs filmek eredeti rajzai a Műcsarnokba? Van-e átjárás az alkalmazott és a képzőművészet között? Ezekre a kérdésekre ad választ Jankovics Marcell a Képpraxisok 2 keretében megnyílt önálló kiállítása, amely február 2-ig látogatható.
A rajzfilmeket minden gyerek, sőt a legtöbb felnőtt is szereti. Ha nagyon leegyszerűsítjük, van, aki a „cuki” figurákat és a szórakoztató sztorikat kedveli a műfajon belül, más éppen ellenkezőleg: egy rajzfilmtől is elvárja, hogy az lélekből szóljon.
Az utóbbi csoportba tartozóknak ajánlható a leginkább Jankovics Marcell kiállítása, ő a pályája kezdetétől azon művészek közé tartozik, akik számára az értelmi élménynél sokkal fontosabb, hogy érzelmi élményhez juttassák a nézőket.
– Szerencsém volt, hiszen annak idején a Pannónia Filmstúdióban mindig nagy szabadságot kaptunk, engedték a sokféleséget, hagyták, hogy olyanok lehessünk, amilyenek valójában vagyunk. Amikor már válogathattam, hiába kérték volna, hogy édes, aranyos figurákat rajzoljak – mondja Jankovics Marcell. – A legfontosabb célom mindig is az volt, hogy a filmjeimmel, képeimmel mélyebb érzelmi hatást váltsak ki, és ennek alapfeltétele, hogy amit csinálok és persze annak a végeredménye örömmel töltsön el. Az oktatás legnagyobb hibáját éppen abban látom, hogy azt várjuk el a tanártól, magyarázza meg a gyerekeknek, miért szép ez a zene, mitől jó ez az irodalmi mű, ahelyett, hogy olyan alkotásokat mutasson nekik. A művészet feladata a katarzisélmény megteremtése, az, hogy boldoggá tegyen. Minden egyéb intellektuális rész csak ezután következhet.
A rajzfilmrendező, grafikus eredetileg építésznek készült, ám bencés érettségivel és „nem megfelelő” családi háttérrel esélye sem volt bekerülni az egyetemre. Segédmunkásnak állt, majd egy csodával határos véletlen folytán került a Pannónia Filmstúdióba, ahová művezetője, a jogászdoktor, amatőr bábos Szabó Lajos ajánlotta be.
A hatvanas évek elején előbb reklámfilmekben, majd hamarosan a Dargay Attilával és Nepp Józseffel közösen készített népszerű Gusztáv-sorozatban mutathatta meg tehetségét. Ám éppen a katarzisélmény hiánya miatt nem talált kellő örömet a kisember esendőségét, gyarlóságát kifigurázó és felerősítő epizódokban, szűknek érezte mozgásterét.
Három művészi elismerést hozó rövid egyedi film után a nagy közönségsikert is az 1973-ban bemutatott János vitéz hozta el számára, amely nemcsak az ő, de a magyar rajzfilmtörténet első egész estés animációja is volt. Ez a hatalmas munka adott ihletet lírai önvallomásához, a legjobb animációs rövidfilm Oscar-díjára is jelölt Sisyphushoz. Az antik mítosszal szemben itt a főhős küzdelme nem hiábavaló, a hatalmas szikladarabot végül sikerül feljuttatnia a Tartarosz-hegy csúcsára. Az alig több, mint kétperces alkotás 1800 rajzát egyetlen rajzoló segítségével hat hét alatt készítette el.
– A Sisyphusnál már tudatosan arra törekedtem, hogy olyan filmet készítsek, amelynek lapjai egyenként is megállják a helyüket. A tust pedig azért választottam, mert nem vagyok festő, így jobban birkózom a fehér-fekete világgal – emlékszik vissza Jankovics Marcell, azt sem felejtve el megemlíteni, hogy a mű sikere egy idő után mennyire nyomasztotta. Mert hiába készült el például a Cannes-ban Arany Pálmát nyert Küzdők, majd jó néhány hasonlóan fontos rövidfilmje, a szakma és a közönség mindig összehasonlította azokat a Sisyphussal – amelyet egyébként maga is a legjobb alkotásának tart.
Jóllehet a tárlaton bemutatott anyag főként Jankovics Marcell újabb filmjeiből válogat, már ezekből is látszik, milyen gazdag pályafutás áll mögötte. Az elmúlt hat évtized alatt több száz filmet készített, kétszáznyolcvanat közülük meg is rendezett, emellett több tucat meg nem valósult filmforgatókönyvet és figuratervet álmodott meg, tervezett plakátokat, logókat, illusztrált mesekönyveket, szépirodalmi alkotásokat és zenei albumokat is.
Az életműben, így a tárlaton is kiemelkedő helyet foglalnak el azok a képek, melyek mások mellett a minden idők legjobb rajzfilmjének választott Fehérlófiához, az Ének a csodaszarvasról animációjához, illetve a több mint húsz év után befejezett Az ember tragédiájához készültek. A technikailag is igényesen kidolgozott, egységes látványt nyújtó képkockák önálló képzőművészeti alkotásként is megállják a helyüket.
Mint ahogyan önálló képzőművészeti alkotások azok az apszisban kiállított grafikák, ha úgy tetszik, gúnyrajzok is, amelyek az idén bemutatott Trianon című képeskönyvéhez készültek. A Trianon-téma azonban nemcsak aktualitása, de a családi háttér okán is igazán közel áll hozzá. Ahogyan írja, „horvát és magyar gyökerű apai nagyapám miatt, aki életének javát Pozsonyban élte le, felesége, nagyanyám miatt, aki szlováknak született lengyel beütéssel, de nagyapám iránti szerelme magyarrá tette, anyai nagyapám miatt, akiben székely és örmény vér keveredett, és az ő felesége, a másik nagyanyám miatt, aki csallóközi magyar család gyermeke volt. Elszakított országrészeket képviseltek mind a négyen. Az erdélyi és csallóközi ág él és virul, ők tesznek róla, hogy a vérem ne fogyjon el. Azokban a kis hazákban, ahol nincsenek családi gyökereim, Szerbiában, Kárpátalján, Várföldön, ott is élnek magyarok. És ahol magyarok élnek, az mind az én világom kiterjesztése.”
Ezt a Jankovics-féle világot ismerheti meg most mindenki a Műcsarnokban, illetve az MMA Kiadó gondozásában a közelmúltban megjelent, gazdagon illusztrált albumon keresztül, mely a jól ismert, illetve a korábban még nem látott képekkel kelti életre a művész sokszínű életművét.
