Kazinczy Ferenc 260 éve született

Régi, jómódú nemesi családban született, apja táblabíró volt. A sárospataki kollégiumban poétikai és retorikai tanulmányokat folytatott, jogot és teológiát is hallgatott, elsajátította a latin, a német, az ógörög és a francia nyelvet. 1775-ben közreadta első munkáját, majd lefordította Bessenyei egy korai művét, a Der Amerikanert, munkáját a szerző is megdicsérte. Az iskola elvégzése után Kassán, Eperjesen, majd Pesten folytatott joggyakorlatot, közben táncolni, fuvolázni, festeni tanult.

1784-ben Sáros és Abaúj megye táblabírájává nevezték ki, Kassán telepedett le, és tagja lett a miskolci Erényes Világpolgárok szabadkőműves páholynak. 1786-ban elhagyta a közigazgatási pályát, amikor Kassa székhellyel tíz vármegye iskolafelügyelőjévé nevezték ki. Íróként, fordítóként is fáradhatatlanul tevékenykedett, az irodalmi ízlés, a művészi stílus fejlesztését, a magyar nyelv gazdagítását fordításaival igyekezett elérni. Klopstock, Goethe, Shakespeare munkáit tanulmányozta, lefordította Salamon Gessner Idyllumait, a Bácsmegyey öszve-szedett levelei című levélregény megalkotásával pedig Albrecht Christoph Kayser egyik Werther-utánzatát ültette át hazai környezetbe, 1790-ben Hamlet-fordítása is megjelent.

1788-ban Baróti Szabó Dáviddal és Batsányi Jánossal megalapította a Magyar Museum című irodalmi folyóiratot, ám amikor Batsányival összekülönböztek, Kazinczy saját lapot hozott létre Orpheus címmel, amelyből mindössze nyolc füzet jelent meg.

II. József 1790-ben bekövetkezett halála után iskolafelügyelői állását elvesztette, s hogy pozícióját visszaszerezze, Bécsbe utazott. Itt ismerkedett meg Hajnóczy Józseffel és tagja lett Martinovicsék jakobinus mozgalmának. 1794-ben letartóztatták, fő- és jószágvesztésre ítélték, de ezt a király várfogságra enyhítette. Kazinczy hat és fél évig raboskodott Spielbergben, Kufsteinben, majd Munkácson, erről az időszakról a Fogságom naplója című munkájában emlékezett meg.

Szabadulása után nehéz helyzetbe került: hivatalt nem kapott, a rokonaival folytatott hosszadalmas pereskedés miatt anyagi problémái állandósultak. 1804-ben feleségül vette Török Zsófiát (Sophie), anyjától megkapta a bányácskai házat és egy kis birtokot, ahol hét gyermekükkel meglehetősen szerény körülmények között éltek. A következő évtizedekben azonban Bányácskából Széphalom lett, a magyar szellemi élet fellegvára, a korabeli művészeti, irodalmi élet központja. Kazinczy börtönévei alatt a klasszicizmus híve, Goethe követője lett, de fő törekvése továbbra is a magyar nyelv megújítása, gazdagítása, a költői stílus fejlesztése maradt, erőteljes harcot indított a provincializmus ellen.

1813-ban megjelent a nyelvi hagyományőrzők Kazinczyt és a nyelvújítókat gúnyoló röpirata Mondolat címmel, amelyre két évvel később Kölcsey és Szemere válaszolt. Az áldatlan vitát Kazinczy zárta le a két irányt összeegyeztetni óhajtó cikkében (Orthologus és neologus nálunk és más nemzeteknél). Élénk kritikai tevékenységet is folytatott, a pályakezdő írók, költők (Berzsenyi, Szemere, Kölcsey, Fáy András) neki küldték el kézirataikat véleményezésre. Az 1807-1808-as Pályám emlékezete című kötetében a gyermekkorától az 1805-ig terjedő életút eseményei, fontosabb fordulópontjai, állomásai elevenednek meg.

1825-től Pesten oroszlánrészt vállalt a Magyar Tudós Társaság előkészítő munkálataiban, és 1830-ban a történettudományi osztály tagja lett. 1831-ben az összes akadémiai gyűlésen részt vett, majd az év tavaszán visszaindult Széphalomra. A környéken ekkor már kolerajárvány pusztított, ennek esett áldozatául 1831. augusztus 22-én. Széphalmi kertjében temették el. A Magyar Tudományos Akadémia 1832-es közgyűlésén József nádor jelenlétében Kölcsey Ferenc mondott fölötte emlékbeszédet.

1859-ben, születésének századik évfordulóját országszerte megünnepelték, a Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezésére mindenfelé irodalmi összejöveteleket tartottak, közadakozás útján megteremtették a százezer koronás Kazinczy-alapot, megvásárolták a széphalmi birtokot, sírja közelében mauzóleumot emeltek, emlékérmeket verettek, alkalmi kiadványokat tettek közzé, több helyen is Kazinczy-szobrokat állítottak fel.

Négyesy László így írt róla könyvében: „Művészlélek, költői, írói szellem, neki írni kell s még inkább irodalmi életet teremtenie; alkot is személyesen, de még inkább működtet, szervez, irányít, kormányoz. Inkább író, mint költő s abban, amit ír, több a szellem, mint a költészet; viszont költői érzése és ízlése nagyobb, mint alkotó ereje; de legnagyobb izgató, terjesztő, munkáltató képessége. Az ősök kormányzó erélye az ő személyében irodalmi agitátori tehetséggé alakult át, mert tevékenységének eszköze és tárgya a nyelv, tere az irodalom volt.”