Hirdetés

A Ceaușescu-korszakban a román fennhatóság alatt álló területeken, tehát Erdélyben is tilos volt „kemény” valutát, közelebbről márkát vagy dollárt birtokolni, így törvényesen csak a külföldi állampolgárok vásárolhattak prémium termékeket, legfőképpen cigarettát, kávét és különleges italokat az úgynevezett „shop”-okban. Ugyanezt a funkciót töltötték be az egykori Szovjetunióban a „Berezka” üzletek. Ennek tudatában talán kevésbé meglepő, hogy ha belépünk a brassói üzletbe, cirill betűs termékek sokaságával találkozhatunk. A kiszolgálók alapfilozófiájukat úgy foglalták össze, hogy a volt Szovjetunió területén gyártott termékeket kínálják a sörtől a szilvás zakuszkán keresztül a kaviárig. A pultban megannyi ínyencség: füstölt makréla, lazachaasalja, polip- és tintahalsaláta, amit helyben is el lehet fogyasztani. De kérhetünk lazaccal vagy sertéshússal töltött palacsintát, wrapeket, sőt még kimcshit is. Jómagam betáraztam cirill betűs, mint utóbb kiderült, orosz sörökkel, megkóstoltam a kínai zöldségsalátát, a szintén távol-keleti ihletésű, remekül elkészített padlizsánt, valamint a zöldséges algát (vakamét). Kifejezetten izgalmas hely a Berezka, ahol megannyi, másutt hozzáférhetetlen terméket találunk és érdekes ízekkel ismerkedhetünk.

Korábban írtuk