Hogy hoztak-e őseink magukkal Belső-Ázsiából aprójószágot az ma már eldöntött kérdés, hiszen a baromfitartás Belső-Ázsiában az őseink kijövetele előtti időben – a Kínai Császári Évkönyvek szerint – általános volt. Igaz, a Kárpát-medencében a baromfitartás a magyarság bejövetele előtt is ismert volt, de eleink sajátos, belső-ázsiai tyúkfajtákat hoztak magukkal. Őseink tyúkja vörösesbarna, fogolyszerű tollazatú volt, hasonlított az apró termetű magyar parlagi tyúkra, kakasán zsandártollszerű farok ékeskedett. A tyúkok akkori tojáshozama 20-25 darab/hó, súlya pedig 38-40 gramm volt. A magyar parlagi tyúkok tenyésztésében szerepet játszottak a tatárjárás idején Európába hozott nagyobb testű tyúkok, majd a tatárjáráskor ide került kis-ázsiai fajták is.

Régi magyar baromfifajták között azokat a szárnyasféléket tartjuk számon, melyek évszázadok folyamán a Kárpát-medencébe őseink – vagy idegen népek – által hozott fajtákból alakultak ki, alkalmazkodtak hazánk környezeti és éghajlati viszonyaihoz, így idővel „őshonos” vagy „honosult” fajtákká váltak. A „magyar tyúk”-nak nevezett fajta hosszú idő alatt, Kárpát-medencei viszonyok között alakult ki, de eredetét végső soron a bankíva tyúkra lehet visszavezetni. A régi magyar – védettnek tekinthető – tyúkfajták 1880 táján kezdtek mai megjelenési formájukban kialakulni; fontos, hogy tenyésztői munka nélkül jöttek létre. Magyar őshonos tyúkfélék: a kendermagos magyar, az erdélyi kopasznyakú – erről már szóltunk – a sárga magyar, a fehér magyar és a fogolyszínű magyar. Összefoglaló néven „parlagi fajtáknak” nevezzük őket. Bakos László szerint minden olyan fajtát parlaginak kell tartani, amelyek különösebb emberi és szakmai beavatkozás nélkül, a talaj-, az éghajlati, a takarmányozási és gondozási viszonyokhoz alkalmazkodva természetes „kiválogatódás” útján váltak olyanokká, amilyenek lettek. A parlagi fajták fő jellemvonása a nagy ellenálló képesség és a nagyobb termelékenység. Annak ellenére, hogy a magyar parlagi tyúkokat három színváltozat jellemzi (kendermagos, barna és fehér), a változatok az ősi bankíva-tyúkból hazánkban alakultak ki.

Valamikor minden magyar udvarház környékén hemzsegett a baromfi; Széchy Mária udvarházában az 1644-es összeírás szerint 27 indiai tyúk (pulyka), 5 indiai csirke, 5 réce, 40 lúd, 140 „majorsági tyúk, kakassal” és 56 „dézsmatyúk” volt. Hazánkban az őshonos baromfifajok és fajták teljes tárháza rendelkezésünkre áll, mivel a baromfihús- és tojásfogyasztás mindig kiemelt jelentőségű volt. Az aprójószág mindig „kéznél volt”, még a szegényebbeknek sem jelentett gondot néhány csirke levágása vagy tojás feltörése. A második világháború után a baromfiiparban is a tömegellátás került előtérbe. Ezen a Földművelődésügyi Minisztérium 1973-ban változtatott, de akkora szinte már csak a sárga magyar volt az egyedüli túlélő.

A kendermagos tyúkfajtát 1976 tavaszán a Duna-Tisza közén talált fajtatiszta állományok keltetőtojásával indították ismét útjára Hódmezővásárhelyen. A kendermagos magyar tyúk – vagy „babostyúk” – Kárpát-medencei mai előfordulását a török hódoltság idejére datálják, de ugyanilyen formában Belső-Ázsiában is jelen volt; átlagos súlya 2,5 kg, a kakasé 3 kg. Mindkét nembeli szárnyas változatának alapszíne kékesszürke, amelyen a sötét, fekete színhatású, keskeny keresztsávok elhelyezkedése idézi elő azt az érdekes és a szemlélőre kedvező benyomást gyakorló „kendermagos” színt.

Délceg, kissé vad, bizalmatlan természetű állat. Létszáma Magyarországon ma már sok ezerre tehető, de gyakori Erdélyben, a Felvidéken és a Délvidéken. A fehér magyar két makói tenyésztőtől került elő tiszta állományban; ezeket Gödöllőn mentették át az utókornak. A sárga magyar elsősorban a Dunántúlon, a fehér magyar a Nagyalföldön, a kendermagos magyar pedig a Tiszántúlon és az északi hegységben él elsősorban külterjes tenyészetben.

A magyar tyúk húsa ma is világszerte elismert, de sajnos az EU minőségi követelményei messze alulmaradnak a hazaiaknak. Nemzeti kulturális örökségünkhöz tartoznak a magyar baromfifajták is. Minden ország kötelessége, hogy értékeit megőrizze és az utókor számára hozzáférhetővé tegye.

Kiszely István