Kényelmes, otthonos és a mienk

Boncza Berta 1911 novemberében, alig 17 évesen a svájci Lutryből, a Le Marronier leánynevelő intézetből küldte el első levelét Ady Endrének, benne saját verspróbálkozásaival. Ettől kezdve az ekkor már 34 éves költővel folyamatosak lett a levélváltás, és bár a lány sürgette a személyes találkozást, az rendre elmaradt. Mígnem aztán 1914 tavaszán Ady rászánta magát az utazásra: egy átmulatott éjszaka után elindult Csucsára, ahová egy kis malőr után csak késő este, fáradtan és másnaposan érkezett meg. Talán érthető, hogy nem is tett különösebben jó benyomást Berta családjára.

1914 júniusának elején, hogy feledtesse a korábbi incidenst, a költő újabb látogatásra szánta el magát. Szándékai ekkor azonban már komolyak voltak, házasodni készült. Bertával, vagyis ahogy ekkor már nevezte, Csinszkával el is jegyezték egymást, ám az ügyvéd, politikus és erdélyi földbirtokos édesapa, Boncza Miklós nem adta áldását a frigyre. Ady ugyanis nemcsak hogy közel tizenhét évvel volt idősebb lányánál, de a híre sem volt makulátlan. Kicsapongó életet élt, a pletykák átmulatott éjszakákról, bukott nőkről és játékszenvedélyről szóltak, amelynek következtében örökös pénzzavarral küzdött, rendszerint mások támogatására szorult. A házasságra végül – az apai belegyezés hiányában – gyámügyi engedéllyel került sor 1915 márciusában.

A pár ezután egy ideig Csucsán, Csinszka nagymamájának kastély melletti kis házában lakott. Amikor Boncza Miklós 1917 januárjában meghalt, Berta nemcsak a csucsai kastélyt, de a budapesti Veres Pálné utca 4–6. szám alatt lévő első emeleti lakást is megörökölte, amely addig az apja tulajdonában lévő Magyar Közigazgatás című lap szerkesztőségeként működött. Csinszka, amint arról egy 1917 márciusában kelt levelében is beszámolt, hirtelen elhatározásra jutott: „nem hagyom tovább Adyt Hotel-hányódásban élni, de lakást teremtek neki. Az apám Veres Pálné utcai kis lakása nagyon megfelelő […]. Nem lesz nagy lakás, de kényelmes, meleg és a mienk. Első emeleten, villany, gáz, lift és központi fűtés, a város szívébe és mégis csöndes helyen. Egy kis hallszerű előszoba, három lakószoba, fürdő, konyha, kamara, cselédszoba és egy kis balkon.”.

1 2 / 2

– Csinszka mindent jó előre és pontosan eltervezett, hiszen a lakás berendezése, talán Ady megrendült egészségi állapota miatt is, teljesen rá maradt. Mivel a folyton úton lévő, hotelből hotelbe vándorló Adynak a bőröndjén kívül tulajdonképpen semmije sem volt, így Csinszka a bútorok és a tárgyak egy részét Csucsáról, részben apja kastélyából, részben pedig a nagymama házából hozatta fel szekéren és vonaton. Az akkor divatos virágmintás tapéták helyett a falakat „forradalmi” fehérre meszeltette, külön szobát rendezett be a költőnek és saját magának. A tereket ugyanakkor egybenyitotta, ajtók helyett függönyöket szereltetett fel, hogy ne legyen ajtócsapkodás. Sőt, Ady nyugalma érdekében még a padlót is legyalultatta, amelyet aztán minden zajt elnyelő, „puha, zöld filcszerű anyaggal” fedetett le – mondja Zeke Zsuzsanna irodalomtörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum muzeológusa, aki a Talán semmi, talán Minden – Ady Endre és Boncza Berta pesti otthona című kötetben részletesen is bemutatja azt a Veres Pálné utcai lakást, melybe végül 1917 őszén költözött be a házaspár.

Ady azonban nem élvezhette maradéktalanul az otthon teremtette lehetőségeket, hiszen már betegeskedett, leginkább az ágyában pihent és olvasott. Így a Csinszka tervezte szalonélet helyett főként a családtagok és a közeli barátok, köztük Rippl-Rónai József, Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula, Schöpflin Aladár és Ignotus látogatták őket rendszeresen. A költő, bár zavarta a magánszféra hiánya, mégis boldog lehetett, hiszen felesége memoárja szerint örömmel mutogatta új otthonát barátaiknak.

Hogy pontosan hogyan is nézett ki ez az otthon, Csinszka részletes leírásainak köszönhetően szinte a legapróbb részletekig tudni lehet: „A közbelső szobából egy ebédlőszerű kis Biedermayer szalont tervezek […]. A szoba közepén egy egytalpú kerek asztal és egy Nagymamától kapott, gyönyörű, régi, hajlított, lengyelországi garnitúra. Pasztellkék selyembrokáttal szeretném behúzatni – simával, vagy apró ezüst virágossal. A Bandi szobájába jön egy szép régi ágy, egy kis toilette, két szekrény, egy persával leterített nagy dívány, sok párna, egy nagy fotel, egy szép íróasztal, sok könyvespolc és sok színes könyv rajta […]. Ebbe a szobába a színek azt hiszem sárgák lesznek, de kicsit bronzos, aranysárgás. Az én szobám rózsaszín és lila – szóval mauve. Lesz benne egy nagy, sokfiókos, könyvrekeszes és íróasztalos régi secrétaire. Egy nagy karosszék, virágos brokát. Egy kis munkaasztal, egy nagy szekrény, egy álló toilette-tükör, egy toilette és egy régi óriás kettőságy, ami nappal díványszerűn vetődik be, és sok-sok színes párna van rajta.”

A költő alig egy évvel a beköltözést követően, 1918 novemberében ágyhoz kötött beteg lett, majd a Liget Szanatóriumban 1919. január 27-én meghalt. A Veres Pálné utcai lakásból 1977-ben, születésének századik évfordulóján emlékmúzeum lett, ahol ma is ugyanaz a miliő fogadja a látogatókat, mint Ady idején.

– Az elmúlt hónapokban zajlott felújítás során az egykori konyhából és cselédszobából új fogadótér jött létre, ahol múzeumpedagógiai foglalkozásokon mutatjuk be Adyt és Csinszkát, azt, hogy honnan is érkeztek ebbe a lakásba – vezet körbe minket Zeke Zsuzsanna az új kiállítótérben, ahol fotók, levelek, verseskötetek és egyéb személyes relikviák mellett többek között Ady kalapjának a másolatát is felpróbálhatjuk. De meghallgathatjuk az egykori cseléd-barátnő, Ana Marcu, vagy ahogy Csinszka becézte, Vonyica beszámolóját is, aki alig tizenkét évesen került a csucsai Boncza-kastélyba szolgálónak, majd a budapesti lakásban szinte családtagként élt együtt a házaspárral. Az Ady Emlékmúzeumban tett látogatás valódi időutazás és bizonyíték arra, hogy bár Ady és a Csinszka házassága ha nem is volt maradéktalanul boldog, az asszony vitathatatlan érdeme, hogy igazi otthont varázsolt a betegeskedő költőnek, akit aztán haláláig odaadóan ápolt is.