Hirdetés

Tudjuk, hogy Szakály Sándor kutatói munkássága mindenekelőtt a magyar történelem egyik „legérzékenyebb” időszakához, a két világháború közötti évtizedekhez (paradox módon, de ideértjük a háborús esztendőket is) kapcsolódik. Nemcsak fontos korszak ez, de egyben olyan is, amelyet sok szakmai-politikai vita övez napjainkban is. A gyűjteményes kötet ezért fontos: ki tudjuk ragadni az akkori történelmi valóságot a mostani értelmezések és átpolitizált narratívák kö­ze­géből. 

A könyvben szigorú tematizáció nélkül sok minden terítékre kerül a Monarchia felbomlásától kezdve a folyam­őrség vagy a katonai elhárítás ügyén keresztül egészen Horthy Miklós kormányzó portréjáig. Szakály Sándor még az olyan kényes témák tárgyalásától sem riad vissza, mint az izraelita származású honvédtisztek sorsa, elbocsátása: e rendkívül tárgyilagos és talán éppen ezért sok meglepetést is okozó tanulmány az egyik legérdekfeszítőbb, tisztázó szándékú munka a gyűjteményben. Szellemében, felfogásában, igazságkereső missziójában nagyon hasonló ahhoz az esszéhez, amely Jány Gusztáv hadseregparancsnok személyével és tevékenységével – középpontban a magyar 2. hadsereg doni katasztrófájával – foglalkozik. Érdekesség, hogy a könyv megjelentetésében oroszlánrészt vállalt a budapesti Facultas Humán Gimnázium, amely az átlagnál nagyobb gondot fordít a történelem oktatására, és szoros munkakapcsolatot alakított ki a VERITAS Történetkutató Intézettel, amelynek Szakály Sándor a főigazgatója.