Hirdetés

Egy német iskolában lopással gyanúsítanak meg egy török diákot, mire az intézményben vizsgálatot indítanak. Egy tanár azonban gyanút fog, hogy a tettes nem a megvádolt fiú, hanem az egyik kollégája, ám magánakciójával hamar magára haragítja a többi pedagógust, sőt, az állása is veszélybe kerül. Gyakori közhely a németekkel szemben, hogy semmit sem vesznek félvállról, főleg politikai ideológiák tekintetében, legyen az uralkodó kurzus akár szélsőjobboldali, akár liberális. Ám, mint azt az idei Oscaron a legjobb idegen nyelvű film díjára jelölt alkotás is ábrázolja, gyakran nem őszinte meggyőződésből történik mindez, hanem puszta képmutatásból. A tanári szoba egyszerre kritizálja a társadalmi előítéleteket és a kultúrák közti együttélés problémáit. Már csak a tematikája és a helyszíne miatt is adja magát, hogy összehasonlítsuk a szintén tavalyi magyar filmmel, az Elfogy a levegővel. Míg az utóbbi drámai szempontból erőteljesebb volt, ellenben sugárzott belőle a jobboldallal szembeni elfogultság, német párja ezzel szemben bár folyamatosan azt érzékelteti, hogy egy tragikus katarzis felé menetelünk, kevésbé hatásos, viszont jóval kiegyensúlyozottabb és ezáltal tanulságosabb.

Korábban írtuk