Kíméletlen

Dev Patel még 2008-ban, az Oscar-díjas Gettómilliomos főszereplőjeként tűnt fel az ismeretlenségből. Ám arra – néhány rövidfilmet leszámítva – egészen mostanáig kellett várni, hogy a kamera másik oldalán is bemutatkozzon. A Majomember azonban igazi szerelemgyereke lett, hiszen nemcsak főszerepét alakítja, hanem a rendezés mellett a produceri és a társforgatókönyv-írói teendőket is magára vállalta. Túl azon, hogy a filmben fontos szerepet kap az indiai hitvilág, és megjelennek benne az országban tapasztalható obszcén társadalmi egyenlőtlenségek is, sok mondanivalója nem akad. Patel nyilvánvalóan egy keleti John Wicket szeretett volna készíteni: a történet középpontjában itt is egy bosszúszomjas férfi áll, aki keveset beszél, de annál többet üt, ugyanakkor egy hadsereggel sem lehet likvidálni. Ám a tartalom helyett a külsőségekre koncentrál, és bár a bunyók olyan precízen vannak megkoreografálva, mintha csak balettet néznénk, az amerikai akciófilmekhez képest kíméletlenül kegyetlenek és véresek. Mindamellett egy hosszabb üresjáratot leszámítva a folyamatosan zajló csetepaték idővel fárasztóak, a kétdimenziós, névtelen főszereplő nem túl érdekes karakter, azonosulás hiányában pedig a dráma is elmarad.