Hirdetés

Az elmúlt években örvendetesen megszaporodtak a klasszikus zeneművek hazai jazz-zenészek általi feldolgozásai Muszorgszkijtól Bartók szerzeményeiig. Ebben a munkában fontos szerepet vállalt a progresszív törekvéseket lelkesen támogató BMC kiadó. A legfrissebb ilyen produkció a méltán népszerű jazzénekesnő, Harcsa Veronika nevéhez fűződik, mégsem műfaji lemezről beszélhetünk. Két társával, Razvaljajeva Anasztázia hárfaművésszel és a hazai jazzgitár egyik legnagyobb mesterével, Fenyvesi Mártonnal igazi kortárs zenei bravúrral lepték meg a zeneszerető közönséget az album elkészítésével. A francia zeneszerző, Claude Debussy dalait dolgozták fel, akinek zenéjét merészen újnak, forradalmian útkeresőnek érezte kora közönsége is. Műveit leginkább az impresszionista festészet irányából értelmezik, de még egyértelműbb kötődésük a szimbolista költészethez. Többek között Paul Verlaine és André Girod verseit hallhatjuk a trió feldolgozásában.

Harcsa Veronika énektudását és szövegismeretét csak felsőfokú jelzőkkel illethetjük, a hárfakíséret is telitalálat, hiszen Debussy maga is nagyra értékelte a hárfában rejlő hangszínek kincsestárát. Érdekesség, hogy a minimalista hangszerelés részeként Fenyvesi Márton csak gitár- és elektronikus effektekkel működik közre. Összefoglalva, úttörő vállalkozás, kiemelkedő zenei teljesítmény ez a lemez. Külön értékelendő a kísérőfüzet magyar és angol nyelvű tanulmánya, valamint a dalok eredeti francia szövegeinek közlése angol fordításban is.

Korábban írtuk