Csak reformokat akart, de teljes mértékben szakított a katolikus egyházzal Luther Márton
Kitűzte, vagy nem tűzte ki?
A történelmi köztudat szerint Luther Márton 1517. október 31-én szögezte ki 95 pontból álló téziseit a wittenbergi várkapura. Ezt a napot minden évben a reformáció kezdeteként ünneplik a protestánsok. A német teológus eleinte nem kívánta az egyházszakadást, ám karizmatikus fellépésével és állhatatosságával komoly önvizsgálatra és reformokra sarkallta a katolikusokat. De vajon milyen történések késztették az eredetileg Ágoston-rendi szerzetest arra, hogy végleg szembeforduljon anyaegyházával?
Luther Márton, a protestáns reformáció szellemi atyja jó énekes hírében álló Ágoston-rendi szerzetesként lett a Wittenbergi Egyetem teológus professzora.
A rendbe 22 évesen lépett be, miután egy utazása alkalmával olyan heves vihar lepte meg az országúton, hogy halálfélelmében a bányászok védőszentjének, Szent Annának fogadta meg, amennyiben életben marad, szerzetes lesz. Ígéretét apja akarata ellenére is megtartotta. 1507-ben, 24 éves korában szentelték pappá…
Eleinte nem kívánt szakítani a katolikus egyházzal, hiszen reformjait annak keretein belül szerette volna keresztülvinni. Egyre erősödő mozgalma azonban hamarosan véget vetett a katolicizmus európai egyeduralmának.
Az 1510-ben Rómában tett látogatása élete sorsfordító eseményének bizonyult, mert bár ekkor még nem vonta kétségbe a katolikus hitgyakorlatot, de mélységesen felháborította az egyház általa tapasztalt erkölcsi hanyatlása.
Néhány évvel később már vitairatban bírálta Brandenburgi Albert mainzi érseket annak okán, hogy a magas rangú egyházi vezető búcsúcédulák – pénzért árusított bűnbocsánati, illetve üdvözülési lehetőség – értékesítésével próbált forrást gyűjteni a római Szent Péter-bazilika felépítéséhez, illetve saját adósságai kifizetéséhez.
Az egyházi visszaéléseket ostorozó, tiltakozó levelét, amelyhez a búcsúcédulák erejét kétségbe vonó vitairatát is csatolta, 1517. október 31-én fogalmazta meg Albert püspök számára. A történelmi köztudat szerint Luther még ezen a napon a wittenbergi vártemplom kapujára is kiszögezte 95 pontból álló téziseit.
Hogy mindez a valóságban is megtörtént-e, a mai napig nem sikerült bizonyítani. Azt azonban igen, hogy a kiszögezés történetét titkára jegyzetei alapján Philipp Melanchthon, Luther barátja és munkatársa terjesztette el, jóval az eseményeket követően. Csakhogy Luther harcostársa a kérdéses napon nem tartózkodott Wittenbergben…
Éppen ezért a történészek egy csoportja úgy gondolja, hogy a latin nyelven megfogalmazott téziseket nem a wittenbergi várkapun olvasgatta a korabeli, kevésbé írástudó lakosság, hanem a szöveg németre fordítva jutott el a Német-római Birodalom közeli és távoli vidékeire.
A Luther nézetei alapján kirobbant vita végül odáig fajult, hogy X. Leó pápa Rómába, a Szent inkvizíció elé hívatta az eretnekséggel vádolt professzort.
Bár nyomatékosan felszólították rá, de az Augsburgba áthelyezett meghallgatáson Luthernek nem állt szándékában visszavonni tanait. Miközben egyre élesebben fordult szembe a katolikus egyház tanításaival, Leó pápa 1521-ben kiközösítette. Néhány héttel később a pápa befolyásától sem mentes, V. Károly császár által jegyzett rendelet nyomán „barátcsuhában megjelenő Sátánnak” bélyegezték és megtiltották, hogy bárki befogadja vagy támogassa őt.
Utolsó éveit betegségek nehezítették, ugyanakkor műveiben szüntelenül bírálta a pápaságot, amely szerinte nem hajlandó észrevenni saját hibáit és önvizsgálatot tartani, végső soron pedig megújulni. A halála előtti évben írt munkájában Róma püspökét már Antikrisztusnak bélyegezte, és mindvégig kétségbe vonta, hogy az egyházfőnek joga lenne megbocsátani az emberek bűneit.
A wittenbergi egyetemen tartott utolsó óráját így fejezte be: „Gyenge vagyok, nem bírom tovább!”
