Idén az előző év terméséből a szakma húsz játékfilm közül jelölhetett a versenyprogramba. Az első fordulónak vannak negatív és pozitív tapasztalatai egyaránt. A negatív az, hogy Poór István filmje, A funtineli boszorkány lehetőséget sem kapott a jelöltésre, pedig a Filmhétre nevezték, vetíteni is fogják ezen a fórumon, és meg is felelt a feltételeknek, hiszen 2018-ban elkezdődött a forgalmazása. Hogy a Wass Albert-regény adaptációjának esélyt sem adtak, jelzi azt, hogy milyen viszonyok uralkodnak a filmes szakmában. 

Hirdetés

Pozitív jelenség viszont, hogy három, a Magyar Nemzeti Filmalaptól független produkció is rajthoz állhatott: egy nemzetközi koprodukcióban készült dokumentum-játékfilm, a Déva, a Filmalapnál minden rostán kihullott Remélem legközelebb sikerül meghalnod… 🙂 és az eredetileg televíziós gyártásúként besorolt Örök tél. A kínálat még így sem szívderítő. 

Nyitva
(A Filmhét programjában április 25-én este vetítik)

Azt nem lehet állítani, hogy egyetlen 2018-as játékfilm sem tárgyal valós társadalmi problémákat. A Nyitva a nyitott kapcsolat és a szabad szerelem jelenségét vizsgálja vígjátéki stílusban. Bár vannak benne ügyes gegek és tanulságos fordulatok, a látványelemek gyakran öncélúnak tűnnek. Ennek a filmnek és az ábrázolt közegének a világképével is az a probléma, mint több hasonlóval a tavalyi évből, hogy nincs valódi értékhivatkozása. Ez a közeg a tradícióktól és az élet normális folyását lehetővé tévő abszolút és megegyezésjellegű szabályoktól mentes nagyvárosi közeg, ahol majdnem minden lehetséges, amit az ember akar. Persze egyes lépéseknek vannak negatív következményei, de az ok-okozatiság homályos vagy hiányzik.

Ezeknek az embereknek üres az életük és megalapozatlan az értékviláguk. Nincs, ami az ösztönös vonzáson és a tudatos státuszhelyezkedésen kívül kielégítené az érzelmi és arra épülve a szexuális vágyaikat. Nincs mély érzelmi és spirituális alapozása a férfi-nő viszonynak. Ezt jól mutatja a főszereplő pár tagjainak jelképesen kiválasztott foglalkozása is. A nő anyakönyvvezető, aki egyre unottabban adja össze a párokat a házasságkötő teremben. A házasság szakrális alapozás hiányában egyre kevesebb tartalommal bíró egyezség, könnyen cserélhető, helyettesíthető. Erre utal egy gyakorlott házasulandó pár önkritikát nélkülöző beszólása, akik már arra sem emlékeznek, hogy melyikük hányszor állt anyakönyvvezető előtt. A férfi pedig orvos, sőt urológus, aki a nemi szervek biológiai működésének szakértője. Hiába szakértő, ő és a szakmája se tud a legfőbb kérdésekre választ adni.

Kiüresedett, profán világ ez, amelyben már a kritika sem fogalmazható meg arra vonatkozólag, ami működik kellő minőségben. A pár az újdonságot, az extenzív terjeszkedést látja a megoldásnak, és bele is mennek együtt, illetve külön-külön is alkalmi viszonyokba: lebujokba és szvingerklubokba is ellátogatnak. Kapcsolatuk egyetlen pozitív kötelékének és zálogának az őszinteséget tartják. Úgy vélik, ha mindketten hozzájárulnak a másik kalandjaihoz, akkor az egyezség és nem megcsalás. Itt derül fény közvetve némileg a „megegyezés” mint értékpótló törékenységére. Mivel azonban nincs egy biztos értékbeli és alapja a kapcsolatuknak, a betölteni kívánt űr vágyakozása az őszinteséget is kikezdi. Amikor ennyire a spontán érzéseknek és vonzódásoknak engednek, akkor gyakran kell a titkolózás áfiuma. Nem jó korlátlan őszinteség sem, mert csökkenti az izgalmi lehetőségeket és az egót is kikezdi.

Már-már úgy tűnik, hogy a nyitott kapcsolatban élő pár a sok eredménytelen külső próbálkozás után végre egymásra talál, és felfedezik magukban az egymás iránti kötődés motiváló hatását. A film vége azonban nyitva hagyja a történetet, egy szaunában a pár egy másik párral kezd szemezni. Hogy lesz-e a kezdeményből négyes kapcsolat, azt nem tudni, de mindenesetre az utolsó képsorokon mindannyian eltűnnek a szauna gőzében. Ezt, persze, kis túlzással lehetne kritikai mozzanatnak tekinteni, de nincs viszonyítás, hogy mihez képest. Lehet, hogy ha már egy sor kapcsolatjavítónak vélt kilengést megtapasztaltak, akkor már nincs visszaút. Csak nem biztos, hogy ezt a film „értékrendje” negatívnak tartja. A képsorok a filmben jól elidőztek az elvben vágykeltőnek tartott jeleneteken. Ennek alapján legjobb esetben is mindegy, hogy mi következik.

A témáról készültek külföldön komolyabb hangvételű, drámai filmek is. Az egyik legjobb Megcsalási engedély (Permission, 2017), de az sem tud felmutatni igazán pozitív értékpreferenciákat és motivációkat. Ebben az amerikai filmben erős az „így nem jó”, de valahogy ez is kevés.

(Folytatjuk.)