Koponya az ablakban
A karantén utáni időszak egyik kulturális csemegéje a Szépművészeti Múzeum által rendezett Dürer és kora című kiállítás, amely a gótikától a reneszánszon át a manierizmus időszakáig ívelő két évszázad német nyelvterületen készült rajzait mutatja be. Az alkotások több mint ötven éve voltak utoljára láthatók.
Néhány vonalból világot teremtő, papírra kanyarintott virtuóz rajzok, szobor- és domborműtanulmányok, rendkívüli kidolgozottsággal megalkotott fa- és rézmetszetek, műfajteremtő, tintával rajzolt tájképek is szemügyre vehetők a Szépművészeti Múzeum Michelangelo-termében nyílt kamarakiállításon: e korai német munkák az intézmény rangos nemzetközi gyűjteményének gazdag és változatos együttesét képezik. A múzeum Grafikai Gyűjteményének alapja a magyar állam által 1870-ben megvásárolt Esterházy-kollekció, amely három és fél ezer rajzot és több tízezer sokszorosított grafikát foglal magában. Esterházy Miklós herceg 1804 körül Nürnbergben vásárolt meg egy nagyobb rajzegyüttest, amely Paulus Praun nürnbergi kereskedő XVI. századi gyűjteményéből származott – a tárlaton bemutatott lapok többsége e gyűjteményhez tartozik.
Tájkép, emlékezetből
A középpontban természetesen Albrecht Dürer aprólékos kidolgozottságú, különleges réz- és fametszetei állnak. A reneszánsz mester világát, kora művészetét szélesebb kontextusban is bemutatják, a XV. század elejétől a XVII. századig tartó időszakot felölelve. Az alkotásokat nemcsak időrendi sorrendben, hanem tematikus egységek szerint is csoportosították, amelyek többek közt Dürerrel és körével, a chiaroscuro technikájú művekkel, a II. Rudolf prágai udvarában működő rudolfinus művészek munkáival, valamint az önálló tájábrázolás kezdeteivel foglalkoznak. Ez utóbbira példa Albrecht Altdorfer 1480 körül készült, magas hegyeket és egy kanyargó folyót ábrázoló tájképe, amely egy Linzhez közeli kis települést ábrázol: a rajz – Dürer és Wolfgang Huber néhány munkájával együtt – mérföldkő a művészettörténetben mint az egyik legkorábbinak tekintett önálló tájábrázolás. A művész magasan a Duna fölötti fiktív nézőpontból rajzolta meg a látképet, ami arra enged következtetni, hogy emlékezetből alkotott.
Megragadni a láthatatlant
A magyar gyökerekkel bíró Albrecht Dürer – ötvösmester apja a Békés megyei Ajtósról vándorolt a német vidékre, innen a Dürer (Ajtósi) név –, a német reneszánsz újító művésze volt. Látásmódját alapjaiban befolyásolta fiatalon tett velencei utazása, ahol az itáliai reneszánsz művészetelméleti kérdéseit tanulmányozta. Emberábrázolásaiban az ideális arányokat kereste, foglalkoztatták a perspektíva és az anatómia problémái, a természet megjelenítésében pedig igyekezett elérni a minél valósághűbb megfogalmazást. Ő volt az első német festő, aki vallásosságát képes volt összeegyeztetni az itáliai reneszánsz formanyelvével. Virtuóz rajztudásának köszönhetően hihetetlen részletességgel ábrázolta a valóságot, amelyben segítségére volt páratlan megfigyelőképessége. Sajátos realizmust hozott létre: minden munkáján ott van korának, kultúrájának gazdag, szerteágazó szimbólumrendszere, miközben az alakjai nagyon is emberiek, talán mert a lélekábrázolás, a látott dolgokon túli megragadása is foglalkoztatta. A tárlaton felvonuló, kvalitásos rajzok között Dürer munkái vitathatatlanul különleges helyet foglalnak el: eltagadhatatlan alkotójuk zsenije.
Nem csoda, ha a nürnbergi műhelyhez számos fiatal művész csatlakozott, rajzstílusukra ugyancsak hatással volt mesterük különleges látásmódja. A Dürer köréhez tartozó művészek közül a tárlaton szerepel például Hans Schäufelein és Hans Baldung Grien egy-egy alkotása, ők 1503-tól dolgoztak Dürer műhelyében üvegablakterveken és fametszetes könyvillusztrációkon.
A kiállításon összesen tíz Dürer-mű látható. Rajzai közül csupán egy groteszk alakokat felvonultató barna tintás tanulmányrajz és egy halvány Mária Magdolna-kép, a többi metszet, illetve sokszorosított grafika. Ezek közül minden darabot eredetinek tekintenek, amely még a művész életében készült. A sokszorosításhoz szükséges rézlemezeket maga Dürer munkálta meg, talán épp ötvös apja műhelyében sajátította el a rézmetszéshez szükséges technikai tudást.
Az Ádám és Éva metszetén Dürer az ideális férfi- és nőalakot ábrázolta, aránytani kutatásainak egyfajta összefoglalójaként. A paradicsomi világot az emberpár köré rajzolt állatok is érzékeltetik, amik az ókori eredetű, az embereket négy vérmérséklet szerint csoportosító elképzelést is szimbolizálják: a nyúl a szangvinikus, a jávorszarvas a melankolikus, a macska a kolerikus, az ökör a flegmatikus alapalkatnak feleltethető meg. E teória szerint az osztályozás attól függ, hogy a négy alapvető testnedv, a vér, a sárga epe, a fekete epe és a nyálka közül melyik dominál a testben. A vérmérséklet elméletét egy XII. században élt Benedek-rendi apátnő kötötte össze az első emberpár alakjával, ő úgy vélte, hogy a domináns testnedvek a bűnbeesés következményeként befolyásolják az emberek jellemét.
Oroszlán a dolgozószobában
A lovag, a halál és az ördög, a Melencolia I. és a Szent Jeromos a dolgozószobában mestermetszetei igazolják, hogy Dürer valóban a műfaj legnagyobb mestere volt. A három alkotás egyes kutatók szerint összefügg: az erényes élet három típusát jelképezik.
Közülük talán a Melencolia I. a legrejtélyesebb: különös tárgyaival egyszerre utal az asztrológiára, a geometriára, az építészetre, a kép címe ugyanakkor az ember lelki habitusát csoportosító elképzelésre utal. Míg azonban a középkori ábrázolásokon a melankolikus vérmérséklet többek közt a fekete epe túltengése miatt szerencsétlen típusnak számított, addig a firenzei újplatonisták Arisztotelész elképzelései nyomán némiképp rehabilitálták e kategóriát – az ókori gondolkodó szerint ugyanis a művészek és filozófusok mind e típusba tartoznak. Dürer e gondolatot követve az allegóriát a zseniális művészi alkat jellemvonásaként ábrázolta, annak minden esendőségével együtt.
A Szent Jeromos a dolgozószobában metszet ugyancsak a virtuóz kezű, a valóságot a legaprólékosabb részletekig megfigyelő művész alkotása. Szent Jeromos, a késő antik egyháztanító, a Vulgáta, vagyis az újrafordított Szentírás megalkotója Dürer korának megfelelő enteriőrben dolgozik egy íróasztal mellett, a XVI. század eleji szobabelsőben pedig megjelennek a Szent Jeromos-ábrázolás jellegzetes elemei, a koponya, a feszület és a falra akasztott bíborosi kalap és az oroszlán is. Utóbbi azon legendára utal, miszerint Jeromos sivatagi élete során kihúzott egy tövist egy oroszlán talpából, a megszelídített állat pedig állandó kísérője lett. A szent ihletettségben dolgozó Jeromos feje körül dicsfény, a szoba berendezése, az ablak alatti padkán sorakozó párnák, a pad alá rejtett papucs, a gyertyatartók ugyanakkor meghitté, egyszersmind emberközelivé teszik a jelenetet.
A Szépművészeti Múzeum kiállításának apropója a XV–XVI. századi német rajzok tudományos feldolgozását tartalmazó szakkatalógus megjelenése. A kötet tízévnyi kutatómunka eredménye, amelyhez a Los Angeles-i Getty Foundation is nyújtott anyagi-szakmai segítséget.
