Fotók: Oleg Borisuk

Árpa Karolina 2018 és 2022 között Velencében tanult festészetet, ahol elsősorban az akvarell technikai jellegzetességeit, illetve a víz, a festék, az ecset és a papír különleges kapcsolódásainak lehetőségeit tanulmányozta. Festészetében máig kiemelt szerepe van a víznek, gyakorlatilag az alakítja képeit, így a megjósolhatatlan és a spontán ugyanúgy része alkotói folyamatának, mint annak tudatos alakítása. Képeinek formái állandó mozgásban vannak, hol folynak, hol pedig áramlanak, mindeközben izgalmasak és megnyugtatóak is egyszerre.
A K6 Galéria kiállítótérében május 31-ig látható Even in the darkest darkness there is light című bemutatkozó tárlatán az elmúlt három évben született tíz nagyméretű papírmunkáját és egy különleges objektjét láthatjuk, melyek mindegyike a merészség, a szabadság és az ösztönösség erejére hívja fel a figyelmet. Árpa Karolina az absztrakt expresszionizmus és a szürrealizmus határán egyensúlyozó képeivel egyfajta vizuális korlenyomatot teremtett, melyeken a színekről való lemondás a szülőhazájában, Ukrajnában jelenleg zajló eseményekre adott tudatos válaszreakció volt 2021-ben. A színektől megfosztott, a semmiben lebegő, perspektíva és kapaszkodók nélküli világ ábrázolása akkor a háború előszelét hirdette képein. Míg 2022-ben, a háború kitörésének évében nem született festménye, addig a közelmúltban készült, fekete monokróm munkáin a tónusok változatossága már a remény metaforájaként jelenik meg, jelezve, hogy még a legmélyebb sötétségben is jelen van a fény.

A make-up artistként komoly nemzetközi karriert befutott alkotó a legnagyobb világmárkákkal és szupermodellekkel dolgozott együtt, emellett számos ikonikus magyar film sminkmestere volt. Köztük például a világhírű magyar származású filmrendező, Kertész Mihály (Michael Curtiz) életét feldolgozó Curtiz című filmé is, amely a Magyar Filmdíj „Legjobb smink-tévéfilm” díját is elnyerte.
Árpa Karolina kiállítása 2024. május 31-ig látogatható az erzsébetvárosi Klauzál6 Projekt Galériában.

Hirdetés
Korábban írtuk