Roxette, Willie Nelson, Rolling Stones
Kortalan pop-rock
A karácsony nem tesz különbséget idős és ifjú között, kortalanná nemesít. A zenében is az képviseli a legfőbb értéket, ami nem csupán egyetlen sikerlistás időszakra terjed ki, hanem évek múltán is ugyanolyan lelkesedést vált ki az eltérő életkorú hallgatókból. A svéd Roxette, a texasi Willie Nelson és a brit Rolling Stones egy-egy új albuma ezt a hatást éri el.
A svéd kettős, Marie Fredriksson énekesnő és Per Gessle gitáros, szerző, művésznevükön Roxette 1988 októberében robbant be a köztudatba, és Listen To Your Heart című sikerdaluk rögtön a magyarországi politikai változás himnusza lett. Soralbumaik ettől kezdve ontották az emlékezetes dallamokat, ahogyan a harminc éve megjelent Crash! Boom! Bang! is. Annyi változást azért mutattak, hogy az anyag megszólalásában keményebb, rockosabb lett korábbi poplemezeiknél, Gessle több szólót is énekelt, a címadó tétel szimfonikus kísérettel bővült. A hangszerelésekben nagyobb hangsúlyt kaptak a gitárok és azok szólói, a könnyedség azonban megmaradt. Marie minden erőlködés nélkül, természetes módon énekelt mély tónusú, kellemes hangján, amit nem stúdiós, műszaki bűvészkedéssel állították elő, ezt koncertfelvételei bizonyítják. Népszerűségük nem ismert határokat, az egész világot meghódították Chilétől Dél-Afrikáig, Ázsiától Ausztráliáig. A Wham együttes után Kínában második külföldiként, Moszkvában elsőként léptek fel.
Sajátos utat járt be az idén 91 esztendős Willie Nelson. Még mindig gitározik és énekel, bár inkább a dünnyög a helyes kifejezés, de ezt olyan hangulatosan teszi, hogy minden mást feledtet a hallgatóval. Nem mindegy azonban a környezet, teljesen sötét szoba egy pint itókával tökéletes lehet erre a célra. Új lemezén Tom Waits, Neil Young, Keith Richards, Nina Simone és a többiek szerzeményei követik egymást, helyenként John Densmore (ex-Doors) veszi kezébe a dobverőt. A megszólalásért Willie több hangszeren is játszó fia, Micah Nelson felel. Az összeállítás tökéletes. Jóllehet a country stílushoz sorolják, annál lényegesen szélesebb zenei skálán mozog, amelyben helyet kap a néhai Duanne Eddy-féle visszhangosított gitár is. Felkerült rá Willie új, a visszaemlékezésről szóló dala (Color of Sound) és az 1962-ből származó The Ghost (A szellem). Ez utóbbi a fentebb említett csendes emlékezést zavarja meg szövegével: The silence is loud tonight (Ma éjjel hangos a csend). Az album címét, Last Leaf on The Tree, Tom Waitstől kölcsönözte a környezetvédő zenész.
A naptár 1999. június 8-át mutatott, a londoni Shepard Bush Empire épületének homlokzata pedig a Rolling Stones aznapi koncertjét hirdette. A küszöbönálló két Wembley Stadion-buli, illetve az amerikai és európai körút előtt a zenekar ott és akkor tartotta nyilvános főpróbáját. Már évek óta nem játszottak Londonban, ezért nem véletlen, hogy a zenészek idegei pattanásig feszültek, ráadásul a szakma jelen lévő neves képviselői is, köztük Robert Plant, Jimmy Page, Pete Townshend, Jon Bon Jovi, Bob Geldof hasonló izgalommal várták az eseményt. Aztán a Shattered című nyitó tétel feloldotta a görcsöket, és jól ismert, valamint ritkán játszott dalok követték egymást stúdióminőségű megszólalással. Jagger, Richard, Charlie és Ronnie, továbbá segítőik elemükben voltak. Hosszú és unalmas szólók helyett inkább rövid, de hatásos, sokszor csupán díszítő jellegű hangszeres részletek tették változatossá a másfél órás játékidőt. A befejezést a Tumbling Dice, a szaxiszólóval bővített Brown Sugar, végül a Jumpin’ Jack Flash jelentette, az (I Can’t Get No) Satisfaction elmaradása sem hagyott hiányérzetet. A Welcome to Shepherd’s Bush teljes koncertje különféle formátumokban jelent meg.
