Korzó Klimt fejében, séta Minotaurusz barlangjában
Az immerzív szó bevonódást, belemerülést jelent – világszerte egyre népszerűbbek e fogalom mentén létrehozott művészeti projektek: a hazai kínálatban az európai képzőművészet nagyjainak munkásságát feldolgozó rendhagyó tárlatok is ott szerepelnek, valamint egy Európában teljesen egyedülálló újcirkusz előadás, amellyel nagyon úgy fest, az alkotó Recirquel Társulat a közeljövőben trendet diktálhat.
A mai közönség sokkal személyesebb, sokkal átélhetőbb kulturális programokat keres, mint akár öt évvel ezelőtt: talán ezzel az igénnyel is magyarázható, hogy egyre népszerűbbek az olyasfajta kulturális produkciók, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy a résztvevők testközelből éljék át a művészet élményét. Ilyen lehet például egy interaktív színházi előadás, amelynek során a nézővel interakcióba léphet a színész, akár a színpadra is invitálhatja, vagy egy fényeffektekkel, tánckoreográfiával és más show-elemekkel gazdagított koncertélmény is. A látogatót érő erőteljes impressziókra és vizualitásra épülnek a különböző illúzió-múzeumok és szelfi-élményközpontok, ám ezekben csak a terek igényes vizuális kidolgozottsága hat. A szabadulószobák mint az élőszereplős interaktív társasjátékok új generációi egy részletesen kidolgozott történetbe vonják be a résztvevőket, amelyben egy rejtélyt kell megoldani – e játékok a legnagyobb hangsúlyt az élményfaktorra helyezik.
Az immerzív előadások azonban még e felsorolt példáknál is többet nyújtanak a közönségnek. Ezekben az előadásokban nincs színpad, nincs nézőtér, a közönség szabadon járhat-kelhet az előadás tereiben, vagyis belülről válik szemlélőjévé a produkciónak. Itt minden az élményről, az átélhetőségről szól: a néző átlép egy másik világba, a passzív, befogadásra épülő műélvezetet, vagy a frontális színházi előadást az aktív részvétel váltja fel, ami egészen formabontó és különleges produkciókat hív életre.
Ez a logika érvényesül az immerzív tárlatok esetében is: egy-egy alkotó világát tárják a közönség elé. Ilyesfajta tárlatokkal várja látogatóit többek közt Vincent Hall, ahol 360 fokos videó- fény- és zenei hatásokkal megspékelt séta visz a Van Gogh-festmények világába, vagy a BOK-csarnokban a Klimt Budapest – The Immersive Experience, ahol ugyancsak minden érzékszervre ható virtuális világot alkottak Gustav Klimt művészetéből. E terekben maguk az eredeti alkotások természetesen nem láthatóak, éppen ezért sokan vitatkoznak azzal, hogy mindez mennyire tekinthető művészeti produktumnak. Kétségtelen, a jó minőségű technológia képes közel hozni a művészeti alkotások nyújtotta élményt, bár egészen másképp, mint a passzív befogadásra, ám a nézői intellektusra és érzelmekre számító analóg művészeti tárlatok egy klasszikus múzeumi, vagy kiállítótermi séta során.
Az immerzív színházzal hazánkban a Recirquel társulat kezdett kísérletezni, a Müpában bemutatott Kristály és IMA című produkciójuk már e törekvéssel készült, ám az idén november a Millenáris Parkban debütáló, nagyszabású immerzív produkciójuk egészen új szintre emeli a műfajt, amely minden valószínűség szerint a következő években trendet diktál majd. A Vági Bence rendezte Walk My World című show a Millenáris Park hatezer négyzetméteres terében született meg. A filmszerű díszlettel kialakított szürreális mitikus világban istenek, hősök és különös lények népesítik be az ősi Karthágót és Tróját: a produkció Vergilius eposzának ismert történetét, Dido és Aeneas szerelmi tragédiáját kelti életre. A minden érzékszervre ható attrakció az újcirkusz és a tánc nyelvén mesél, egyszerre színház, kiállítás és testet öltött kalandregény, amelyben minden a legapróbb részletig arra szolgál, hogy a lehető legteljesebb élményt élje át a néző.
