Egy nap Márai Sándorról a Károlyi-palotában

Márai Sándor könyvei az író 1948-as emigrációját követően eltűntek a magyarországi könyvesboltok polcairól. S nemcsak azért, mert a hatalom úgy rendelkezett, hogy műveit az itthoni kiadók nem jelentethetik meg, hanem azért is, mert ő maga sem volt képes semmilyen megalkuvásra: „Nem adok engedélyt semmiféle ottani kiadásra, amíg az orosz megszálló sereg ott van. És ha azok elmentek, tartsanak otthon külföldi ellenőrzés mellett demokratikus, szabad választásokat. Elébb nem engedem semmiféle írásom kiadását” – áll egyik naplóbejegyzésében. A sors kegyetlen játéka, hogy ezt már nem érhette meg, hiszen felesége, majd nevelt fia halálát követően 1989 februárjában önkezével vetett véget életének. Április 11-én, a költészet napján azonban – kevesen tudják – József Attila mellett Márai születésnapját is ünnepeljük. Erre az alkalomra a Helikon Kiadó és a Petőfi Irodalmi Múzeum összefogott, és a Károlyi-palotában egész napos rendezvénysorozatot tartanak az író tiszteletére.

Kassának, Márai Sándor szülővárosának polgári hangulata, s benne az értelmiségi család otthonának légköre mindvégig meghatározó volt az író számára. Olyannyira, hogy Radványi Géza, Márai testvérének elmondása szerint, amikor 1923 és 1928 között Párizsban éltek, az otthonukat úgy rendezték be, hogy Kassa legfőbb helyszíneire emlékeztessék őket. És ami legalább ugyanennyire fontos, Kassa is kezdi felfedezni őt, könyvei sorra jelennek meg szlovák nyelven, a hagyatékából rendezett kiállításra rengetegen voltak kíváncsiak, stúdiószínházat, iskolát neveztek el róla, szoborkompozíciót avattak a tiszteletére.

Kassai útravaló volt azonban többek között az a nemzet- és magyarságtudat is, amely idegenbe is elkísérte, s ahol mindvégig legfőbb vágya volt, hogy egyszer újra magyarul író magyar író lehessen. Felfogásában a szülővárosából hozott polgári lét nem pusztán egyfajta életvitelt vagy társadalmi helyzetet jelentett, hanem ezeknél jóval többet: gondolkodásmódot, s egyszersmind ragaszkodást és hűséget a történelmi értékekhez. S ez az, amit a második világháborút követően Magyarországra berendezkedő szovjet kommunizmus előbb megtagadott, majd meg is szüntetett. Márai azonban képtelen volt feladni írói függetlenségét, nem alkudott meg, inkább összecsomagolt, s örökre elhagyta hazáját. Rövid ideig Svájcban, majd Olaszországban, később New Yorkban, végül pedig a kaliforniai San Diegóban töltötte emigrációs évtizedeit. „Ha elmegyek erről a földrészről, Európa nagyon hiányzik majd. De Európa már Európában is nagyon hiányzott (…) Minden elveszett, minden. A nyelv, az otthon, a munka értelme, az ifjúság” – olvashatjuk egyik naplójegyzetében. S talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy más emigráns magyar írókkal szemben nem vett részt a magyar irodalom csoportosulásaiban, hanem egyfajta „belső emigránsként” élte mindennapjait. S mindeközben végig figyelemmel kísérte a magyarországi eseményeket, egyre elkeseredettebben vette tudomásul a kultúra és a szellemi élet teljes felszámolását, s egy 1942-es munkájában leírtak beigazolódását: „A bolsevizmus kérdése az európai ember számára nem politikai, nem is osztályhatalmi kérdés, hanem a lét és nemlét, az európaiság kérdése”.

– Amikor Márai az emigrációt választotta, valószínűleg önvédelemből is, de azért is, mert egy határozott és egyértelmű ember volt, azt az elvet szabta egykori hazája felé, hogy addig, amíg a megszálló szovjet csapatok itt vannak, amíg egypártrendszer van és nem lesznek demokratikus választások, nem engedi egyetlen művét sem megjelenni – meséli Mészáros Tibor muzeológus, a Márai-hagyaték gondozója. – Ez egy olyan elv volt, amelyet, azt hiszem, maga is nagyon megszenvedett, ugyanakkor személyiségéből teljesen egyértelműen következett, hogy amit egyszer vállalt, amire egyszer nemet mondott, azon nem változtat.

A magyarországi kiadásról aztán Márai halálát követően a művek jogkezelőjének, a torontói Vörösváry Kiadó tulajdonosának, Vörösváry Istvánnak kellett döntenie, aki akkor engedélyezte a művek megjelenését, amikor a szovjet csapatok kivonását már államközi egyezmény garantálta. A Petőfi Irodalmi Múzeum nem sokkal később felvette a kapcsolatot Vörösváry Istvánnal, s kezdeményezte az irodalmi hagyaték hazahozatalát. A huszonkét, gondosan csomagolt kartondoboz 1997-ben érkezett meg Magyarországra. A Helikon Kiadó nagyjából ugyanezen időponttól kezdve sorra jelenteti meg a Márai-életmű egyes darabjait, s 2005-től kezdve pedig új, egységes küllemű formában adja közre az egyes alkotásokat. A Kiadó és a Petőfi Irodalmi Múzeum közösen határozta el, hogy Márai április 11-i születésnapja egyfajta lehetőség arra, hogy az olvasók közelebbről megismerhessék a visszahúzódása miatt nemegyszer arisztokratikus gőggel vádolt írót.

– A Márai-napnak amellett, hogy az író születésnapját ünnepeljük, más aktualitása is van. Az egyik az, hogy hat év után a Helikon Kiadó és a Petőfi Irodalmi Múzeum újra megjelenteti a Márai Képesalbumot, amely nemcsak terjedelmét, hanem képanyagát tekintve is sokkal gazdagabb az előbbinél – mondja Mészáros Tibor. – A másik pedig az, hogy útjára indul a Teljes Napló kiadása, mely a kézirat alapján, gyakorlatilag kihagyás nélkül adja vissza az író gondolatait. S ha ezek még önmagukban nem is indokolnák, hogy egy teljes napot, konferenciát, kerekasztal-beszélgetést is szenteljünk Márainak, nem szabad elmennünk szó nélkül a mellett a siker mellett, amely az utóbbi években a regényei körül nemcsak hazánkban, hanem külföldön is kialakult.

A külföldi siker kiindulópontja egyébként A gyertyák csonkig égnek című regényének 1998-as milánói megjelentetése volt. A lavinát az akkori miniszterelnök azon kijelentése indította el, miszerint a síelésre a Bracit, vagyis A gyertyák csonkig égnek című Márai-művet viszi magával olvasmánynak. S persze ebből már következett, hogy a regény abban az évben Olaszországban a negyedik legnagyobb példányszámban eladott könyv lett, s az Adelphi Kiadó elnöke pedig egyenesen úgy nyilatkozott, hogy „Márai nélkülözhetetlen a huszadik század megértéséhez”. Az olasz sikert követően aztán a regényt nagy példányszámban megjelentették nemcsak a világnyelveken, hanem van már többek között török, japán, sőt baszk kiadása is.

– Nagyon érdekes, hogy külföldön leginkább a romantikusabb, könnyebben emészthető Márai-regényeket adják ki. Ezzel párhuzamosan pedig kevésbé ismerik a naplóíró, az emlékező Márait – vázolja a külföldi helyzetet a hagyaték gondozója. – Itthon pedig éppen ellenkező a helyzet. Az irodalomtörténeti megítélés A gyertyák csonkig égnekről például azt tartja, hogy nem tartozik a legjobb művei közé, sokkal inkább az Egy polgár vallomásai, a Föld, föld!, a Naplók és a Füveskönyv írójaként tisztelik. Tulajdonképpen ez a hihetetlen sikertörténet lesz az, amelyet mi is körbejárunk április 11-én, mindvégig szem előtt tartva a műveket és az író személyét.

(B)