Az 1957-ben alakult Duna Művészegyüttes huszonhat fős tánckarból és hat tagú népi zenekarból áll, tagjai ­mindannyian hivatásos néptáncosok és hangszeres művészek, akiknek legfontosabb céljuk, hogy felkeltsék az érdeklődést a néptánc iránt. Merthogy a műfaj sokarcúsága és művészi kifejezőereje rendkívül alkalmas érzelmek és értékek, sőt komplex történetek megjelenítésére. Hogy mennyire így van, bizonyítja legújabb előadásuk, A Szerelemkert, mely a szerelmet, ezt a csodálatos és egyben rabul ejtő, mindent felülíró érzést járja körül.

– A szerelem tulajdonképpen egy örök téma, hiszen végigkíséri az életünket fiatalságunktól időskorunkig, meghatározza mindennapi életünket és a művészethez való viszonyunkat is. A szerelem, mint fogalom ebben az esetben nem csak egy nő és férfi közötti intim kapcsolatra utal, hiszen az előadás gondolatisága a népművészet, a néptánc és a színpadi néptánc hagyományai iránt érzett érzelmünket is kifejezi – mesél az általa megálmodott előadásról az együttes művészeti vezetője, Juhász Zsolt hozzátéve, hogy a válogatásműsorban a néptáncmozgalom nagynevű koreográfusainak rég nem látott, emblematikus művei – köztük Kiss Ferenc és Mosóczi István Szerelem című alkotása, Ifj. Csoóri Sándor és Szigeti Károly Botolója, valamint Carl Orff és Kricskovics Antal Carmina Buranája, illetve Lajkó Félix és Juhász Zsolt Kézfogó című koreográfiája – jelennek majd meg, amelyeket az együttes jelenlegi repertoárján lévő koreográfiái egészítenek ki.

A válogatásnak, a rendezésnek és az izgalmas látványvilágnak köszönhetően egy olyan új, önálló előadás jön létre, melyben a „régi” koreográfiákat korszerű köntösbe öltöztetik, némelyikhez új jelmez is készül. Az előadás zárótétele szintén új lesz, Kiss Ferenc Tavasz, tavasz zenéjére Juhász Zsolt készíti a koreográfiát. És bár ez lezárja majd az előadást, mégsem beszélhetünk egy klasszikus fináléról, hiszen a darab a kontinuitásról, az újra és újra fellobbanó szerelemről is szól. A Szerelemkertben énekesként közreműködik a Junior Prima díjas Fekete Borbála, aki a szerelem istennőjeként, a koreográfiák közti összekötő kapocsként lesz jelen, Aphrodité szellemét fogja megidézni.

Hirdetés
Korábban írtuk