„Közönséget és közösséget építünk”

Hirdetés

– Negyvenöt év, három igazgató: korszakolható a Győri Balett története?

– Hatalmas megtiszteltetés, hogy Markó Iván és Kiss János mellett ott van az én nevem is mint a társulat harmadik igazgatójáé, ám szándékosan nem beszélek három korszakról. A Győri Balett 1979 óta ugyanaz; van folytonosság, miközben a művészet fejlődik, változik és olykor egészen más arcát mutatja. Az elmúlt negyvenöt évből éppen ezért nem tudnék egyetlen előadást sem kiemelni, azt azonban igen, hogy a társulat mellett már a kezdetektől befogadó és nyitott közönség állt.

Ezért is tartom fontosnak és meghatározónak Markó Iván örökségét, aki azt vallotta, „a művészetünk a közönségünkkel együtt válik teljes egésszé”. Ez a szellemiség a művészeinkre és a társulat vezetőire mindig is jellemző volt – és ennek tükrében tervezzük a következő negyvenöt évet is.

– A következő időszakban több új fiatal koreográfus is dolgozik majd az együttessel, ám a jubileumi évben nem készül Velekei-darab. Miért?

– Ez tudatos döntés volt. Nagyon szeretem a klasszikus értelemben vett táncszínházi formát: lehetőséget ad a társadalomkritikára, az egyén és a lélektani folyamatok középpontba állítására, a drámai erő kifejezésére. Ebben nőttem fel, és e darabjaimnak köszönhetem a Seregi-díjat is. Alkotóként azonban szeretnék most egy kicsit visszalépni, az igazgatói feladatok mellett egyszerűen nincs elég időm újabb darabokon gondolkodni, talán egy-két év múlva eljön újra az ideje. Ugyanakkor a társulat nyitottságát is szerettem volna hangsúlyozni, megmutatni, hogy mennyi tehetséges fiatal alkotónk van – az Éva című előadást Szöllősi Krisztina, míg az Ádám címűt Darai Tamás jegyzi –, valamint érkezik két fantasztikus külföldi koreográfus is – Jordan James Bridge Nagy-Britanniából, valamint egy dél-koreai művész, Kim Dzsonga (Kim Jung-a) –, akik Tranzit című estünkön a társulat számára készített koreográfiájukat mutatják majd be. A táncművészet az egyik leggyorsabban, legdinamikusabban fejlődő művészeti ág, az izgalmas, új irányzatoknak pedig szeretnénk teret adni. A külföldi alkotókkal való közös munka pedig szintén win-win helyzet: már szervezzük a társulat dél-koreai és angliai fellépéseit.

– A közösség fontosságát többször is hangsúlyozta: a rendhagyó programokkal ezt a kapcsolatot szeretnék még inkább elmélyíteni?

– A társulat mindig is népszerű volt a városban. Mikor még táncosként dolgoztam, és a turnébuszokkal külföldi fellépésekre indultunk, az emberek az ablakból integettek, sőt volt, hogy autóval a város széléig kísértek minket. A győriek szeretete azóta sem változott, az elmúlt négy-öt évben nem volt olyan premier, hogy ne jött volna hozzám oda valaki, és ne mesélte volna el az előadással kapcsolatos élményeit. És ez nagyon felemelő érzés. Ugyanakkor a Győri Balett 45 éve a magyar táncművészet egyik zászlóshajója, ebben a minőségünkben pedig nemcsak a várost képviseljük, hanem az egész országot. A világ hihetetlenül gyorsan változik, és ebben a zajos, hangos közegben meg kell szólítanunk a mai kor emberét. Ennek pedig az a kulcsa, hogy közösséget is építsünk: minden egyes programunk arról szól, hogy személyes kapcsolatba kerüljünk a nézőinkkel. Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy azt mondjuk, értéket teremtünk, értéket képviselünk, a néző pedig jöjjön be a színházba, és nézzen meg minket. Ma már ez kevés, megváltozott az irány, meg kell jelennünk az emberek hétköznapjaiban, hogy eljusson hozzájuk az üzenetünk. Azt látom, a művészetnek ma egyetlen esélye van, hogy utat találjon a nézőkhöz: ha kilép az elefántcsonttornyából.

– A legkisebbeket is el kell érni?

– Mindenképpen. Több kicsiknek szánt matiné-előadásunk van, tartunk minibalettórákat is, idén már három csoportot kellett indítanunk, olyan sokan jelentkeztek. Nyilván nem elsősorban az utánpótlás-nevelés a célunk, hanem a jövőbeni közönség építése. Ha valaki gyermekkorában sportol, felnőtt életében is igénye lesz a mozgásra, nem tűnik el az életéből a sport szeretete. A tánccal kapcsolatban már nincs meg ez a folytonosság: ha valaki gyerekkorában táncórákra járt, felnőtt életében egyáltalán nem biztos, hogy megmarad ennél a mozgásformánál. Ezt a jelenséget szeretnénk orvosolni például a fiatal felnőtteknek készülő beavató színházi előadásokkal vagy éppen a jubileumi évad rendhagyó programjaival, hogy otthonos és mindennapos legyen a tánc szeretete. A statisztikák szerint négy év leforgása alatt 26 éves kor körül állapodott meg a Győri Balett nézőinek átlagéletkora, ez pedig főleg annak tükrében örvendetes, hogy az országos átlagban a klasszikus művészeti előadásokra jegyet váltó közönség a jóval idősebb korosztályból kerül ki. Én azt gondolom, ez a Győri Balett változó kommunikációjának első sikere. Persze a jegyeladás csupán egy dolog, bizonyítani a színpadon kell.

– Mit adhat a tánc akár a nézőnek, akár a művelőjének?

– Erről már sokan beszéltek előttem: tanulmányok sora igazolja, hogy a mentális és a fizikai fejlődésben is pozitív szerepet játszhat. Én inkább azt hangsúlyoznám, hogy különleges életet biztosít. Hiszen a táncos másképpen van jelen a világban, másképpen tartja magát, másképp kommunikál, sőt, a szellemi-fizikai teljesítőképességének határai is máshol húzódnak. Ha rajtam múlna, egészen biztosan beemelném a tantervbe, hogy valamilyen táncstílussal, akár a klasszikus balettel, a néptánccal, a társastánccal vagy éppen a flamencóval akár heti rendszerességgel foglalkozzanak a fiatalok.

– Milyen tervekkel vág neki a következő öt évnek?

– Amióta igazgatóként dolgozom, minden évad elején el kellett mondanom a társulatnak: lehet, hogy én vagyok a fekete bárány, de újra nehéz év előtt állunk. 2020 óta ugyanis volt Covid 19-vírus, energiaválság, a szomszédunkban zajló tragikus háború okán gazdasági recesszió, egyszóval az eltelt években sok volt a változás és a bizonytalanság. Ugyanakkor azt is hangsúlyoztam, ha együtt képviseljük azt, amiben hiszünk, ha vigyázunk egymásra, akkor minden rendben lesz. A következő öt évben azon dolgozom majd, hogy szintet léphessen a társulat. Saját színházi épületben gondolkodunk, olyan művészeti központot szeretnénk létrehozni, ahová nemcsak a szomszéd városokból, hanem Ausztriából, Szlovákiából, tehát a határon túlról is jöhetnek nézők. Ehhez persze össze kell fogni, sok olyan szellemiségű emberre lesz szükség, akik hasonlóan gondolkodnak a Győri Balett jövőjéről.

– Milyen lenne ez a művészeti központ?

– Olyan összművészeti térben gondolkodom, ahol a táncművészet akár egy kiállítás vagy komolyzenei produkció részeként is meg tudna jelenni. Az egész estés, nagyszínpadi előadásaink ugyanúgy mennének a színházban, ám a szűkebb közönség érdeklődésére számot tartó kortárs előadásaink, a különböző kísérletező, beavató gyerekelőadások viszont már az új művészeti térben kapnának helyet. Egyelőre ez még csak álom, de hiszek abban, ha merünk nagyot álmodni, az elképzeléseink előbb-vagy utóbb megvalósulnak.