A visegrádi országok közös szentje, Adalbert püspök üzenete mai is aktuális Európában – mondta Paul Richard Gallagher érsek, vatikáni külügyminiszter a V4-ek közös miséjén a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában pénteken. 
 


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Hagyománynak számít Rómában, hogy Szent Adalbert vértanú püspök ünnepét Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország szentszéki nagykövetségei közösen tartják meg. A magyar V4-elnökség évében a szertartást a szentszéki magyar követség szervezésében a Szent Péter-bazilika altemplomában található Magyarok Nagyasszonya kápolnában mutatták be. 
    
A misét Paul Richard Gallagher a négy ország Rómában szolgáló papjaival koncelebrálta. Homíliájában Gallagher érsek kijelentette, Szent Adalbert tanítása a mai kor gyakran bizonytalansággal és megosztottsággal teli társadalmaiban is érvényes, ahogyan a harmadik évezred Európájában is, amely néha távolodni tűnik a közös Európát megteremtő emberi és keresztény értékektől. 
    
Gallagher érsek a misét az Észak- és Dél-Korea közötti pénteki csúcstalálkozó sikeréért ajánlotta fel.  
    
A misén többek között részt vettek a V4-országok szentszéki nagykövetei, köztük Habsburg-Lotharingiai Eduard magyar szentszéki nagykövet. Utóbbi beszédében kiemelte, hogy a vatikáni magyar kápolna díszítései azokat a szenteket ábrázolják, akik Szent Adalberttel az élén szoros kapcsolatot teremtettek a közép-kelet-európai nemzetek között. 
    
A Csehország keleti felében született Szent Adalbert  vértanú püspök mind a négy visegrádi országhoz kötődik.  Magyarországon 994-995-ben járt, ő keresztelte és bérmálta meg Szent Istvánt. Vértanú halált 997-ben szenvedett, amikot a Visztula torkolatának vidékén pogány poroszok megölték. 

(MTI)