Kriemhild tekintete

A bronzba öntött figurák váratlanul bukkannak elő a Duna-parti sétányon. Az emlékművet egyéb körülmények között nemcsak a folyó felől, hanem a túloldalán elterülő térről is meg lehetne csodálni, hiszen a szoborcsoport alakjai épp a két területet elválasztó alacsony kőfalon magasodnak, ám a Nibelungenplatzot jelenleg átalakítják, úgy kell megkérnünk a munkásokat, hogy néhány fotó erejéig engedjenek be minket az építési területre. Tullnban járunk, Ausztria egyik legrégebbi városában. A 19 ezer lakosú település Bécs agglomerációjának része, mintegy 40 kilométerre az osztrák fővárostól, és mint ilyennek, lélekszáma folyamatosan nő.

A középkori verses epika egyik legnagyobb alkotása, a Nibelung-ének szerint Etzel, vagyis Attila hun király itt, Tullnban találkozott választottjával, Kriemhilddel, erről emlékezik meg a szoborcsoport. A 2005-ben emelt alkotás, Mihail Nogin orosz szobrászművész munkája azt a pillanatot örökíti meg, amikor a frigyre lépők először pillantják meg jövendőbelijüket a maga fizikai valójában.

A Nibelungenplatz felől nézve a vőlegény és kísérete az alapzat jobb szélén várakozik, a menyasszony és útitársai bal felől érkeznek a találkozóra. Atilla bal keze az övén függő szablya markolatán nyugszik, míg jobbjával egy, a menyasszonyának szánt virágszálat szorít a mellkasához. Összezárt ujjai mögött jól látszik: mellkasát napkorong ékesíti.

Mátkája, Kriemhild könnyedén meghajtja előtte a fejét, míg a mögötte lévő férfiak közül ketten az úrnő ruhájának uszályát emelik, egy pedig összetekert iratot markol, bizonyára a házassági szerződést. Kriemhild a burgund király, Gunther húga, aki a Nibelung-ének első részében még Siegfried felesége, ám a sárkányölő hős gyilkosság áldozatává válik: Gunther egyik legodaadóbb híve, Hagen szúrja le hátulról.

A merénylet Gunther király tudtával történik, Gunther tehát nem szolgáltathat igazságot özvegységre jutott húgának. Kriemhild így még évekkel a férje halála után is elégtételre vágyik, és mikor Attila követe a házasságkötést megelőző tárgyaláson jelzi neki, hogy e frigy után lehetősége lesz elégtételt venni az őt ért sérelmekért, az asszony rádöbben: a hun király hatalmi pozícióját kihasználva, katonáinak fegyveres erejével bosszút állhat Siegfried gyilkosain!

A germán mítosz szerint ennek tudatában találkozik Tullnban Attilával, ennek tudatában mondja ki neki az igent Bécsben, és ennek tudatában tart vele Hunniába, pontosabban az ország székhelyére, Attilavárba (az eredetiben: Etzelburg). Aztán rábeszéli a férjét, hogy hívja meg burgund rokonait látogatóba, és a hun király eleget tesz a kérésének. Gunther király érezvén a csapdát, annyi óvintézkedést tesz, hogy kíséretét – amelynek Hagen is tagja – úgy állítja össze, hogy egy kisebb háború megvívásához is elegendő erőt képviseljen. És mert Hunnia uralkodója a Nibelung-ének szerint semmi nem tesz azért, hogy megakadályozza feleségét véres tervének végrehajtásában, a háború kisvártatva ki is tör.

Emberfeletti küzdelem után a burgundokat végül legyűri a túlerő. Kriemhild maga vágja le Gunther fejét, és utána Hagenét is, méghozzá a Balmunggal, azzal a karddal, amelyet korábban Siegfried forgatott, ám utána Hagenhez került. A férfi azért hozta magával e fegyvert Attilavárba, hogy ezzel is ingerelje az özvegyet.

Kriemhild tehát célt ért, de nem sokáig örülhet a diadalának: az egyik hun vitéz Attila kíséretéből annyira felbőszül az embertelenségén, hogy kardot ránt, és végez vele.

Röviden ez a Nibelung-ének második része, a Kriemhild-bosszú. S hogy miért különösen fontos ez az alkotás a magyarok számára? Legalább három okból. Az első irodalom- és hatástörténeti: ez a mű inspirálta Arany Jánost a hazai nemzeti eposz megalkotására. Ez lett volna a Csaba-trilógia, amelyből végül csak az első rész, a Buda halála készült el, benne a Rege a csodaszarvasról című balladával.

A második földrajzi: a Nibelung-ének szerzője az 1159. strófában „Ungern”-ként, az 1370. strófában „Ungerlant”-ként, vagyis Magyarországként említi Attila földjét, így egyértelmű, hogy a Kriemhild bosszújában elbeszéltek jó része a középkori magyar királyságban játszódik.

A harmadik szellem- és kultúrtörténeti: a Nibelung-ének költője nemcsak azzal volt tisztában, hogy a magyar elit az 1200-as évek elején mit vallott a magyarok hunokkal való kapcsolatáról, de azzal is, hogy az ország királyi székhelye a Duna jobb partján helyezkedik el. Sőt: arról is voltak információi, milyen tettek fűződnek egyes magyar királyok nevéhez!

Hogyan lehetséges mindez? Erről Márton Lászlót, a Nibelung-ének második teljes magyar fordításának készítőjét kérdeztük, akinek magyarázó jegyzetekkel és utószóval ellátott munkája 2020-ban látott napvilágot. A művet elsőként egyébként Szász Károly ültette át teljes terjedelmében magyarra, Ó-német hősköltemény alcímet viselő munkája 1868-ban jelent meg először.

– A Nibelung-ének a XIII. század elején íródott, középfelnémet nyelven, de a XVI. századra feledésbe merült. Német nyelvterületen a XVIII. században fedezték fel újra, és a XIX.-re a németek nemzeti eposzává vált – mondja a fordító.

Az összesen mintegy 2400 négysoros strófából álló mű szerzőjének nevét nem ismerjük, de valószínűleg a passaui püspökség világi hivatalnoka volt. Erre több jel utal. Míg műve első részének helyszínéről, a Rajna-vidékről a költőnek csak ködös elképzelései vannak, addig a Duna Passautól Esztergomig és Budáig terjedő szakaszát jól ismeri.

Ráadásul a huszonegyedik énekben villanásnyi időre a püspök is színre lép, pozitív szerepben: kiderül, hogy ő Kriemhild anyai nagybátyja.

A passaui püspökség számára a magyar királyság fontos missziós terület volt, az onnan magyar földre érkező papok és tisztviselők számos feljegyzést készítettek az országról és annak népéről. E latin nyelvű dokumentumokhoz a Nibelung-ének szerzője a püspökség, esetleg a hozzá tartozó bencés monostorok – például: Melk, Göttweig, Seitenstetten – könyvtárában férhetett hozzá. Eme iratanyagban olyan feljegyzések is szerepelhettek, amelyek keletről származtak, és nyugat felé nem jutottak tovább Passaunál.

– Elképzelhető, hogy a szerző valamelyik delegáció tagjaként személyesen megfordult a magyar királyságban. Útja során elérhette Esztergomot vagy Budát, feltehetőleg e két város egyike a Nibelung-énekben Etzelburgként említett székhely valós megfelelője. Vagy akár mindkettő, hiszen nincs kizárva, hogy a költő tudatosan összevonta a két települést – mondja Márton László.

A szerző Attila-képén szintén érződik, hogy a keletről érkezett információk birtokában rajzolta meg a hun király alakját. Az olvasó elé lépő uralkodó ugyanis távolról sem hasonlít a nyugati feljegyzésekben emlegetett zsarnokhoz. Ez az Attila nem véreskezű, kapzsi barbár, épp ellenkezőleg: olyannyira szelíd, hogy bizonyos pontokon már-már erélytelennek tűnik, és olyannyira szerelmes a feleségébe, hogy uralkodói tekintélyének csorbítását is elnézi neki. Attilavárban ugyanis csaknem végig Kriemhild irányítja az eseményeket. Ebből azonban nem következik, hogy Nibelung-ének Attilája mulya vagy tehetetlen volna:

– A szerző bemutatja, mennyire megbéklyózza őt a nyugati civilizáció és a kereszténység felvételével elfogadott szokás- és viselkedésrendszer. Tragédiája részben abban rejlik, hogy immár nem tudja vagy nem akarja kiengedni magából a vele született barbárságot. A valódi tragédia persze a civilizációk összecsapása, a kelet és a nyugat összeütközése – mutat rá a fordító. Szerinte a költőnek még egy oka volt rá, hogy a hun király alakját ilyennek alkossa meg.

A karakter hunnak vallja magát, de keresztvíz alá hajtotta a fejét. Udvarában szívesen látja a nyugatról érkező lovagokat, és a keresztények és a pogányok együttműködése ellen sincs kifogása. Mindez valamelyik magyar uralkodó vonásait idézi.

– Elsőként Szent István juthat eszünkbe. Attila alakjára tehát rávetül egy Árpád-házi király alakja – mondja Márton László.

De a költő nem csak Attilavár névadójának esetében járt el így. Noha Kriemhild személyiségének átalakulása szembeötlő – a Nibelung-ének elején még a férfiszíveket megdobogtató, szépséges, ám naiv kislány, a második rész végére már a bosszú megszállottjává vált, démoni vonásokat mutató szörnyeteg –, sorsának egyes fordulatait vizsgálva feltűnhet egy nyilvánvaló történelmi párhuzam.

– Kriemhild a műben a passaui püspök unokahúga, ahogy Gizella is az volt. Krimhield is elvesztette a fiát, ahogy Gizella is. Kriemhild második házasságának is részben missziós célja van, ahogy az Gizella frigye esetében is szerepet játszhatott. Vagyis Kriemhild alakjára Szent István király feleségének alakja vetül rá – állítja Márton László.

Ennek ismeretében az is világossá válik, hogy a Kriemhild az utolsó énekben miért gyilkosság áldozataként távozik az élők sorából: van olyan hagyomány, amely szerint István halála után Gizella nem utazott vissza Passauba, hanem az országban maradt, és a Vata-féle felkelés során végeztek vele: felkoncolták, éppen úgy, ahogy a hun király feleségét Attilavárban.

A jelenet tehát, amelyet a tullni Nibelungenplatz szélén látható szoborcsoport bemutat, már-már valószínűtlenül békés – főleg a menyegzőt követő események fényében. Noha Kriemhild fejében már ekkor, az első találkozáskor körvonalazódott a bosszú terve, abból akkor még semmit sem hozott második férje tudomására. Arckifejezése, pillantása egyaránt talányos…

A Nibelungenplatz és környéke 2024 nyarára átalakul: új külcsínt kap a főtér és a Duna között húzódó, mintegy nyolcezer négyzetméternyi terület. A projekt összköltsége 4,2 millió euró, amelynek hetven százalékát Tulln önkormányzata, a fennmaradó harmincat az osztrák állam állja. Aki tehát jövő nyáron látogat el a helyszínre, immár fénycsóváktól körülfogva, vízsugarak függönyén át szemlélheti a szoborcsoportot, és kísérelheti meg választ találni a kérdésre: pontosan mit rejt a királyné tekintete?