A kiadvány története a pápa első magyarországi látogatásával kezdődött 1990-ben, ebből az alkalomból jelent meg magyarul a verseiből összeállított antológia. Cseke Péter a sorokból áradó szellemiség hatására elhatározta, hogy felvételt készít belőlük.

– Az az út roppant göröngyös volt – emlékezik vissza Cseke Péter. – A felvételi jogok megszerzése érdekében hiába írtam leveleket, még jó barátom, Vértesaljai László atya, a Vatikáni Rádió magyar adásának volt vezetője sem járt sikerrel. Végül a szentszéki magyar nagykövet ajánlotta, hogy keressem meg Juliusz Janusz érsek urat, Magyarország apostoli nunciusát. Ő megtalálta a megfelelő személyt, és rövid ajánlással is ellátta az engedélyezést kérő levelet. A korongot a pápa 85. születésnapjára, május 18-ra szerettük volna megjelentetni, de ünnepi ajándék helyett rekviem lett belőle. A versek kiválasztásához nagy segítséget nyújtott Vittorio Gassman kazettája, amelyen az azóta elhunyt nagy olasz színész II. János Pál verseit mondta szintetizátoros zenei kíséret mellett.

A szöveg hangulatában, tartalmában olyan tökéletes volt, hogy végül Cseke Péter is ennél az összeállításnál maradt. A felvétel zenéjét tekintve mindegyik tételhez önálló dallamot és különböző hangszereket képzelt el. Mericske Zoltán zene-szerzőre esett a választása, aki nem volt könnyű helyzetben, hiszen olyan értelmiségi gondolkodó elmélkedéseit kellett zenei formába öntenie, aki egyházi ember lévén is úgy beszélt életről, halálról, szeretetről, odaadásról, hogy nem egyházi verseket vetett papírra, még ha azokat át is szövi a vallás. Az Útitársaknak CD eljut a Vatikánba is, öt példányt kért belőle a pápai hivatal, az alkotók egyébként jótékonysági célra szánják a kiadványokat.

Juliusz Janusz a következőket kívánta nekik: „Kívánom, a Karol Wojtyla-költemények magyar tolmácsolójának, Cseke Péternek és a zeneszerzőnek, Mericske Zoltánnak, hogy közvetíteni tudják a remény és a szeretet üzenetét, amit Szentatyánk II. János Pál költeményeiben is élővé és mindig időszerűvé tett.”