Különleges gyöngysorok
Végy néhány jól ismert népdalt, fűzd fel egy mesebeli fonálra, és máris kész a nyakbavalód! Valahogy így kezdődött a Klárisok története, a zenekarnak decemberben jelent meg harmadik lemeze, a Tíz, tíz, tiszta víz. A zenekar énekesnőjével, a pszichológusként is praktizáló Korzenszky Klárával beszélgettünk.
– A közelmúltban megjelent új album az előzőekhez hasonlóan a gyermekpszichodráma alapjait felhasználva, népdalok és népmesék ötvözésére épül. Mitől mások még ezek a lemezek?
– 2012-ben keresett meg a Folk Európa Kiadó, hogy készítsünk egy olyan anyagot, ahol az énekesi és a gyermekpszichológusi énem találkozik. Mivel a munkámban az egyik fő eszközként a mesét használom, úgy gondoltam, hogy a mindannyiunk által jól ismert népdalokat olyan módon teszem egymás mellé, hogy összefűzésükből az egyik, szintén jól ismert magyar népmesénk története elevenedjen meg. Így született meg az első gyermekeknek szóló lemezünk, a Szerelemcsütörtök, dobszerda. Ebben annak a bátor legénynek az útját követhetjük végig, aki elindul, hogy kiszabadítsa a királylányt a sárkány fogságából. Persze legyőzi, amiért elnyeri méltó jutalmát, a királylány kezét. Legújabb albumunkon pedig A só típusú népmesék egy változatát használtuk, ahol a szeretet fokmérője nem a só, hanem az életadó tiszta víz, amelynek szimbolikájával telis-tele vannak a népdalaink. Ez a mese a valódi, lényeges, illetve a hamis, álságos értékek felismerésének fontosságára figyelmeztet.
– Fontos, hogy a lemezekre ilyen széles körben ismert népmesék és népdalok kerüljenek?
– Nagyon, hiszen az ismerősség érzése biztonságot nyújt a befogadónak. Ezek az anyánktól, nagyanyánktól vagy az óvodában tanult, régóta ismert népdalok, melyek tartalmára éneklés közben talán nem is igazán figyelünk, értelmet nyernek azáltal, hogy a mese egy adott pontjára kerülnek. De fontos azért is, hogy a közönség ne passzív befogadója, hanem aktív résztvevője legyen a koncertjeinknek, és a dalokat együtt tudja velünk énekelni, a mesét pedig eljátszani. A gyerekek általában egy konkrét szereplővel azonosulnak, és általa fejezik ki mindazt, ami a lelkükben van. Pszichológusként a feladatunk az, hogy a folyamatot figyeljük és végigkísérjük a szerepválasztástól kezdve, a szereplő útján keresztül mindaddig, míg rá nem talál a neki megfelelő megoldásra. A mesekoncertjeinken ha nem is terápiás formában, de ez az útkeresés ugyanúgy megtörténhet.
– Mivel a népköltészet a népi életforma leképezése, lényeges, hogy a népdalokat, népmeséket is a magyar folklórkincsből válasszák ki?
– A mesék szimbólumai univerzálisak, így ebben a tekintetben nagyon sok a hasonlóság és a párhuzam az egyes népek meséiben. Mivel azonban e történetek évezredek alatt kristályosodtak ki, feltétlenül egy-egy adott kultúrkörhöz kapcsolódnak. Éppen ezért a szimbólumoknak és a kultúrának találkozniuk kell, különben az előbbiek értelmezhetetlenné válhatnak. Hasonló, ám kissé árnyaltabb a helyzet a népdalokkal is, hiszen zenésztársaim, Buzás Attila és Eredics Dávid a Söndörgő zenekarban nőttek fel, így nagyon jól ismerik a délszláv és a balkáni népzenét, míg Porteleki Áronnak hihetetlen nagy tudása van a magyar népzene és a dzsessz berkein belül. A lemezeinken így sikerült megtalálnunk azokat a dallam- és hangszerpárhuzamokat, amelyek egymás mellé téve izgalmas kombinációkat eredményeztek. Zeneileg fontos volt még, hogy a dallamok a mese szituációját idézzék fel a hallgatóságban. Ezt sokszor úgy tudtuk elérni, ha a magyar dallam mellé például egy bolgár dallamfoszlányt helyeztünk.
– Mi a helyzet a kortárs mesékkel, bevonhatók-e ezek a meseterápiába évezredes múlt nélkül?
– A pszichoterápiás folyamatokban leginkább a népmesékkel dolgozom, az azzal való munkát nem lehet elrontani. Merthogy, Boldizsár Ildikó szavaival élve, minden élethelyzetnek megvan a saját meséje, de úgy gondolom, a saját népdala is. Szerencsére bőven lehet válogatni, csak arra kell figyelni, kinek mit adunk. Persze nem vitatom, hogy a kortárs mesék között is van nagyon sok jó, amelyik az eredeti szimbólumokat a jelen állapotra aktualizálja, megkönnyítve ezzel a szereplőkkel és a helyzettel való azonosulást. Aki jól ismeri a kortárs gyermekirodalmat, talál megfelelőt, amit felhasználhat egy adott terápia során.
– A Bethesda Gyermekkórházban gyermekpszichológusként égéssérültekkel vagy krónikus beteg gyermekekkel és családtagjaikkal foglalkozik. Hogyan alkalmazható, miben tud segíteni intézményi keretek között a művészetterápia?
– Pszichológusként ez nagyon hosszú folyamat, hiszen a gyermekeket és a szüleiket a bekerüléstől egészen a gyógyulásig végigkísérjük, sőt, van aki még utána is visszajár hozzánk terápiára. Ebben egyik legfontosabb eszközünk a zene, aminek már önmagában is számos pozitív hatása van. Az éneklés segíti a helyes légzést, emellett vérnyomáscsökkentő és stresszoldó is, hiszen zenélés közben az agyunkban endorfin, azaz boldogsághormon szabadul fel. A szülő, amikor a gyermeke kórházba kerül, elveszti kompetenciáját, nem tud rajta a már jól bevált módon segíteni, tehetetlenné válik. A zenével, illetve a zenei eszközökkel azonban nemcsak a gyermek fájdalmát és félelmét, hanem a szülő szorongását is csökkenthetjük. Például úgy, hogy a kezébe adunk egy hangszert, amit megszólaltat, vagy egy könyvet, amiből felolvas egy mesét. Ezekkel olyan ismerős, mindennapi helyzeteket idézünk fel, amitől ismét működni kezd a kettejük közötti kapcsolat, és újra biztonságban érezhetik magukat.
– Az elmúlt csaknem egy év a koronavírusról szólt, ami nemcsak a felnőttekben, de a gyermekekben is szorongáshoz vezetett, hiszen, még ha csak áttételesen is, de érzik, hogy nincs rendben körülöttük a világ. Mit tehet egy ilyen különleges helyzetben a szülő?
– Az elmúlt időszak valóban nagyon sok ember számára bizonytalanságot szült. Sokan elvesztették a munkájukat, felborult a családok jól megszokott mindennapja, ismeretlen helyzettel találták szembe magukat. Ez krízisállapotot idézett elő. A legfontosabb, hogy először is a magunk belső biztonságát teremtsük meg, majd pedig a családunkét és a környezetünkét is. Szülőként ezt úgy tudjuk elérni, ha napirendet vezetünk be, vagyis állandóságot adunk a gyermekeknek. Ez azt jelenti, hogy ha nem is mehetnek iskolába, mégiscsak fel kell kelniük időben, oda kell ülniük az íróasztaluk mellé, és végezniük kell a saját feladatukat, hogy aztán a délutánt majd a kedvükre tölthessék el. Vagyis, hozzunk vissza a mindennapjaikba minél több ismerős helyzetet, járjunk megszokott helyekre, mert ez nekünk is stabilitást jelenthet. A szülő-gyermek kötődést erősítheti a közös zenélés, mesélés, illetve az ezekből kialakított rituálé is. Ha a szülő következetes, a gyerekek várják majd ezeket a szorongáscsökkentő alkalmakat. Fontos tehát, hogy amennyire csak lehet, próbáljuk meg ezt a bizonytalan helyzetet biztonsággal kompenzálni!