Lángelmék és felfedezők

A Zseniális találmányok – innovatív ötletek című tárlaton a Kr. e. III. század és a Kr. u. I. század között született újítások kerültek fókuszba. E néhány évszázad különösen termékenynek bizonyult, az ókori világ technikai forradalmának időszakához számos ma is használt gyakorlati jellegű újítás köthető. Persze több ötlet megmaradt elméleti szinten, ilyen volt például a gőz erejének hasznosítása. A gőzgép ősének mondható szerkezet működési elvét ugyancsak egy ókori tudós, Hérón vetette először papírra – igaz, csupán másfél évezreddel később vált az elképzelésből működő találmány.

Áldozni a bölcsességnek

Patientia, virtus, spes, azaz türelem, tettrekészség, remény: e szavak egy ókori mérnök, Nonius Datus sírkövén olvashatóak, amit az Észak-Afrikában fekvő, egykori Lambaesis területén ástak ki a régészek. Nonius Datus vízépítő mérnök volt, aki kalandos életének állomásait is felvésette sírkövére, többek között innen tudni, hogy Kr. u. 137–138-ban Saldae városában vízvezetéket tervezett és építtetett. A hosszú éveken át tartó munkálatokon a mérnök nem volt mindig jelen, talán ezért is fordulhatott elő, hogy az egyik munkafázisban, amikor egy hegy alatt kellett elvezetni a vizet, a magaslat két oldaláról induló alagútfúró csapat nem találkozott középtájon, hanem átfúrtak egymás mellett. A pánikba esett munkavezető Nonius Datusért üzent, aki odautazott, és szakmai tudásának hála orvosolta a problémát. Nem csoda hát, ha a sírfeliraton is feltüntetett türelem és tettrekészség ugyancsak a korabeli mérnökök, feltalálók erényei közé tartozott – Némethné dr. Fényes Gabriella régész, a kiállítás kurátora ezért is választotta e fogalmakat a tárlat mottójául. A változatos leletanyag és a találmányok rekonstrukciói mellett a kurátor számos ókori forrást is felhasznált az anyag összeállításakor. Mint mondja, a kétezer évvel ezelőtt élt emberek gondolatai illusztrálják legjobban a találmányokig vezető utat, a hozzájuk kötődő elképzeléseket.

Arisztotelész munkái között maradt ránk a Mechanika című értekezés, amelyben azt írja, „a technika az, aminek segítségével felülkerekedünk azokon a dolgokon, aminek természete legyőz minket”. A tekhné görög szó egyszerre jelentett tehetséget, ügyességet, jártasságot, de ravaszságot is. Mindez remekül megragadja azt az attitűdöt, amire szükségük volt az ókori tudósoknak, gondolkodóknak, hiszen a körülöttük lévő világ alaptörvényeit értették meg, majd használták fel találmányaik működtetéséhez. A szakralitás és az emberi leleményesség ráadásul kéz a kézben járt: megadták a tiszteletet az isteneiknek, miközben buzgón igyekeztek kifürkészni a titkaikat.

– A görög mitológiában Pallasz Athénét és Héphaisztoszt tartották a technika patrónusainak, akik a Római Birodalomban már Minerva és Vulcanus istenek alakját öltötték magukra, kultuszuk Aquincumban is kimutatható – magyarázza Fényes Gabriella. Mindezt az óbudai Gázgyár területén talált, egy cseppet sem magasztosan megformázott Minerva-mellkép és -oltár, valamint az ókori világban luxustermékként árult terra sigillatán, vagyis vörösagyag cserépen ábrázolt aprócska, lábát az üllőn támasztó Vulcanus jeleníti meg. Persze a mitológiában is bőven találni nyomát az ember felfedezés iránti vágyának: az istenek tüzét az ember számára megszerző Prométheusz és a repülni vágyó, de túl nagyot kockáztató Ikarosz történetét szintúgy felidézi a kiállítás.

Víziorgona, robot, önműködő ajtó

Az ókori tudósok között kevéssé ismert Ktészibiosz, Arkhimédész kortársa, aki a Kr. e. III. században élt Alexandriában, és a Muszeiónban, vagyis az ókori világ tudományos központjában dolgozott. Ktészibioszt a pneumatika atyjának tartják, hiszen a levegő tulajdonságaival kapcsolatos kísérleteket folytatott, nevéhez fűződik az Aquincumban megtalált víziorgona is, amit a levegő szólaltatott meg, a víznek csak légnyomás-kiegyenlítő szerepe volt. Vitruvius által lejegyzett életrajza szerint Ktészibiosz apja borbély volt, a fiatal feltaláló pedig a borbélyműhelyben egy felfüggesztett tükör mozgatását igyekezett megoldani, amikor rájött, hogy a csőből az összesűrített levegő sípoló hanggal távozik: ez az élmény adta az ötletet a víziorgonához. Ktészibiosz tanítványa volt a neves tudós Philón, a világ első robotjának megalkotója. A szolgálólányt formázó robot egyik kezében korsót tartott, és ha valaki a másik kezébe egy csészét helyezett, bort töltött bele. Bár ebben nem volt semmi ördöngösség, hiszen a találmány a fizika törvényeit használta ki, egészen bizonyos, hogy a mutatvány ámulatba ejtette a korabeli közönséget.

– Philón igazi tanárember volt, elméletei mellett számos kísérletet is hagyott az utókorra, amelyek egy részét ma is használják a fizikaoktatásban – fűzi hozzá Fényes Gabriella. Hérónt is említi, aki a Kr. u. I. század második felében munkálkodott. Őt a szakirodalom kissé méltatlanul csupán az elődei találmányait megvalósító ezermesternek tartja, a valóságban azonban ennél gazdagabb volt a tevékenysége, technikatörténeti munkái Vitruvius könyve mellett alapműnek számítanak. Az elméleti kérdések mellett számos izgalmas találmányt is készített. Ezek közül a legkedvesebb ötlet az automata templomajtó, ami akkor lépett működésbe, ha meggyújtották az oltár tüzét. El lehet képzelni a megrökönyödést, mikor az egyszerű emberek a templomba érve azt látták, hogy az istenség kitárja a hozzá igyekvők előtt a kapukat. Hérón nevéhez fűződik a tömegek szórakoztatására kitalált színházi önjáró autó is, amit kölesmagok működtettek afféle analóg bioüzemanyagként. Az autó tartályában köles volt, ha ennek a szelepét kinyitották, a köles kiszóródott, a súly lesüllyedt, a rákötött zsinór pedig megforgatta a kerekek tengelyét. Az autó tetejére ráadásul egy kissé giccses, de egészen biztosan látványos szerkezet is került Dionüszosszal és bacchánsnőkkel, ami az elinduláskor forogni kezdett.

Ókori wellness, antik luxus

A legizgalmasabbak mégiscsak azok a találmányok, amik a mai napig életünk részét képezik, mint például az arkhimédészi csavar kissé továbbfejlesztett változata, a hajócsavar, de Arkhimédész ötletének eredetijét az iparban a mai napig használják. Említhetnénk még a boltív építészeti megoldásait vagy a szivattyút – a középkori budai vár vízemelő szerkezete egy korabeli feljegyzés szerint az ókori szivattyúk alapján épült –, és persze azokat az ötleteket, amik itt, Aquincumban is komfortossá tették a korabeli polgárok mindennapjait. A föld alatt, zárt agyag- vagy ólomcsőben futó, a lejtés nélküli területeken külső, kilométereken át ívelő többszintes vízvezetékek képesek voltak a forrástól a városokig eljuttatni a vizet, majd a polgárok házaiban, a közkutakban és közfürdőkben bukkantak a felszínre, hogy aztán az utcák mélyén futó szenny­vízvezetékek elvezessék a már használt vizet a közvécékbe. Nem csoda, ha a Kr. u. I. században Rómában élő Frontinus, aki a városi vízvezetékrendszer felügyelője volt, nem kis büszkeséggel írta, hogy ha valaki összehasonlítja a rómaiak vízvezetékrendszerét a minden hasznot nélkülöző piramisokkal vagy a görögök bármely szépséges, ám teljesen haszontalan épületeivel, nem kétséges, hogy kinek az építménye lesz a csodálatra méltóbb.

– A mai Római Strandfürdő területén már az ókorban is számos forrás tört a felszínre. Az úgynevezett kútházakban a források vizét kerámia gyűjtőmedencékbe fogták fel, innen osztották szét a hálózaton keresztül a lakóházak, közfürdők felé. Az évekkel ezelőtt a strand területén végzett régészeti feltárás számos tárgyat, pénzérméket, üvegpoharakat, a gyógyulásért bemutatott hálaáldozatokat talált. A rómaiak rendkívül tisztelték a vizet, a forrásoknak szakrális funkciójuk is volt, ezek környezetében oltárokat állítottak. Ma tizenegy ilyen oltárról tudunk, amelyet Apollónnak, Hügieiának, Aesculapiusnak vagy más, a gyógyítással, a jóléttel kapcsolatba hozható isteneknek emeltek – magyarázza Fényes Gabriella. A tárlaton a korabeli kútház életnagyságú modellje is látható, ahogyan a rómaiak másik nagy találmánya, a padlófűtés ősének, vagyis a hypocaustum fűtésnek a működését is reprodukálták egy látványos enteriőrben. Az elnevezés görög eredetre utal, bár a rómaiak büszkén állították, hogy a hypocaustum is az ő találmányuk: a kazánházban megrakott tűzhelyen képződő forró füstgázt csatornán keresztül vezették az oszlopokon nyugvó padlószint alá, majd az ügyesen kialakított szellőzőrendszeren keresztül ki a házból. A meleg levegő felmelegítette a padlót, miközben a kazán a bojlerek őseként működő, vízzel teli tartályt is felfűtötte, így a fürdőhelyiségben meleg vízzel teli medencében nyújtózhattak el a városiak. Ugyanezt az elvet alkalmazták a közfürdőkben is, így a kevésbé tehetősek afféle ókori wellnessben pihentethették munkában megfáradt tagjaikat.