Andante. A szó olasz eredetű, zenében használt fogalom, jelentése lassan, mérsékelt tempóban, visszafogottan. E címmel exkluzív, jubileumi koncertsorozattal lepte meg rajongóit Ákos, melyen a régi dalok szólalnak meg, de más környezetben, másként.

„Nyugati a zene, de keletre tart és nem állja útját se tenger, se part.” A semmiből villámsebesen feltűnt Bonanza Banzai 1989-ben kétségkívül oroszlánrészt vállalt a könnyűzenei „rendszerváltásban”. A háromtagú, tisztán szintetizátoros csapat látványos teltházas koncertekkel robbant be a köztudatba, és úgy lett az ország talán legnépszerűbb, de mindenképpen kultikus zenekara, hogy a korabeli szakírók mindvégig méltatlankodva és fanyalogva „rétegzeneként” értekeztek róluk. Az erőteljes, monoton dalok hallatán kevesen gondolták, hogy a zenekar neve majd másfél évtized elteltével is fogalom lesz, frontemberüket, azt a Kovács Ákos nevű bőrdzsekis, közgázos srácot pedig már néhány évvel később a hazai könnyűzene nagyjaival emlegetik egy lapon.

Tizenhét nagylemez, öt verseskötet, egy verslemez, egy főszerep a Madáchban, és nem utolsósorban a Terror Háza múzeum zenei rendezése. Ez a mérlege Ákos egy évtizedes munkásságának. Az egyre hang- (és bizony) fajsúlyosabb lírai oldalpillantások mellett a fő hangsúly a zenén maradt, bár az 1993-ban kezdett önálló pályafutást szintén az örök kísérletezés jellemzi. A tizenegy magyar és hat angol nyelvű lemez rendre új zenei világokba kóstolt bele, a ’98-as Ikon pedig nem túlzás állítani, áttörést is jelentett: a szintetizátoros és hangszeres zene hazánkban korábban nem ismert ötvözete született meg, ami meghatározta az azóta készült két album, a Hűség és az Új Törvény hangulatát is – mégis mentesítve azokat az „egy kaptafa”érzéstől.

Ami mindvégig közös, hogy a lemezek dramaturgiai egészet is alkotnak, mondandójukkal a legtisztább, isteni törvényekhez nyúlnak vissza. A dalok csak a hallgató személyiségével nyerik el jelentésüket, ettől lesz mindenki számára más és más, s ettől olyan nehezen megunható minden Ákos-alkotás. „Gondolta a fene!” – Arany János e halhatatlan szavakkal válaszolt egy kérdésre, amely egyik versének mondanivalóira és hatásaira vonatkozott. Valahogy Ákos is így lehet dalaival, amikor okosabbnál okosabb kommentátorok, önjelölt műértők értelmezik szövegeit. Legutóbbi, Új törvény című lemeze megjelenésekor többen direkt politikai propagandával vádolták meg.

A másfél évtizede tartó siker annak ellenére – vagy éppen azért – töretlen, mert Ákos magányosan járta végig az utat, kívül maradva a kulturális életet is uraló szekértáborokon. Talán ennek is köszönhető, hogy képes mindig fél lépéssel a szakma előtt járni. Ami nem elsősorban számára dicséret, sokkal inkább a XXI. század küszöbén még mindig uralkodó (rossz értelemben vett) kelet-európai „kis pénz, kis zene” mentalitást minősíti, amin kevesen képesek átlépni. Pedig elég csak idejében észrevenni és kihasználni a multimédiás CD-k vagy a DVD kínálta lehetőségeket – Ákos már 1999-es válogatáslemezén elég tisztességes multimédiás tartalommal lepte meg közönségét, a koncertfelvételek világában pedig a hazai piacon új minőséget teremtett a 2000-es Hűség-lemezbemutató alternatív képsávokat és látványterveket is felvonultató élő DVD-változata. Mindkét kísérlet telitalálat volt, mint ahogy a külön megkomponált, a legendás Queen grandiózus koncertjeit idéző, maximálisra fejlesztett fény- és hangtechnikával alátámasztott koncertek is önmagukért beszélnek.

De a mégoly igényes produkciókhoz szokva is rendhagyó élményre számíthatnak azon szerencsés kevesek, akik Ákos májusi, ötállomásos Andante-turnéjára ellátogatnak. Az elmúlt tíz esztendő legszebb dalai szólalnak meg eddig ismeretlen feldolgozásban: akusztikus hangszereléssel, tízfős vonóskarral kiegészülve. A visszafogott, mérsékelt tempónak köszönhetően a szokásosnál több szerep jut az egyébként fantasztikus énekteljesítménynek és vokáloknak, Fekete Tibor bőgőjátéka pedig ebben a hangszerelésben talán még kimagaslóbb eleme a produkciónak, hiszen az elektronika háttérbe szorításával most tisztán a leheletfinom basszusfutamok adják a dalok alapját.

A koncert nem véletlenül kapta az Andante elnevezést a hasonszőrű és divatos unplugged („kihúzott”, azaz erősítés nélküli) helyett: Itt ugyanis nem csupán akusztikus verziók csendülnek fel, a hangsúly sokkal inkább a dalok teljes átdolgozására helyeződött. Az est hangulatát jellemzi, hogy a megszokott sportcsarnokok helyett jóval intimebb (és szűkebb) színháztermek szolgálnak az előadás helyszínéül, ami tovább fokozza a különleges, már-már szertartásos légkört.

A turné anyagát a tervek szerint még még az idén kiadják audio- és videováltozatban is, ami értékes csemegét jelent majd a zeneértőknek.

(fehérváry-farkas)