Lássuk a medvét!
A közelmúltban jelent meg Tinta Könyvkiadónál Forgács Tamás szegedi professzor nagy monográfiája Történeti frazeológia címmel, amely alcíme szerint A történeti szólás- és közmondáskutatás kézikönyve. Ebből az alkalomból sok más mellett a szólások keletkezéséről és a magyar, illetve német sajátosságokról beszélgettünk.
– 2003-ban, szintén a Tinta Könyvkiadónál jelent meg a Magyar szólások és közmondások szótára, 2007-ben pedig napvilágot látott a Bevezetés a frazeológiába című tankönyve. Mit jelent tulajdonképpen a frazeológia?
– A frazeológia a nyelvészeten belül az állandósult szókapcsolatokkal foglalkozik. Ezeken elsősorban a szólásokat és a közmondásokat értjük, ám a frazeológia vizsgál minden más, legalább két elemből álló szókapcsolatot is, például a szállóigéket vagy a szaknyelvek több szóból álló szakkifejezéseit. A most megjelent munkám az MTA-doktori címért benyújtott disszertációm könyvvé formált változata. Magyarországon ez az első átfogó nyelvészeti megközelítésű monográfia, amely az állandósult szókapcsolatok keletkezését és történeti változásait vizsgálja.
– A címlapján Pieter Bruegel festményéből láthatunk egy részletet. Miért pont ez lett a borítókép?
– A Flamand közmondások id. Pieter Bruegel egyik legismertebb festménye: a vurstliszerűen kaotikus képbe a festő több mint száz németalföldi szólást és közmondást zsúfolt össze. A címlapon lévő részletben láthatjuk például, hogy valaki gyöngyöt – a képen margarétákat – szór disznók elé, egy másik ember a reménytelen vállalkozás szimbólumaként disznóról akar gyapjat nyírni, a háttérben nehezen alkuszik meg két eb egy csonton, elöl pedig látszik, hogy késő akkor betemetni a kutat, mikor már belefulladt a borjú. És ezzel természetesen még nem is mutattuk be az összeset.
– Mi a kötet fő újdonsága?
– A történeti szóláskutatás még más nyelvek frazeológiai irodalmában is viszonylag gyerekcipőben jár. A szólások történeti megközelítése eddig elsősorban művelődéstörténeti és néprajzi eredetmagyarázataikra szorítkozott, nyelvészeti értelmezésük, vagyis a létrejöttük, a variánsok keletkezése, a kifejezések esetleges kiveszésének okai mostanáig alig vizsgált területe volt a történeti nyelvtudománynak éppúgy, mint a frazeológiának. A magyar nyelvészetben is jóformán csak Hadrovics Magyar frazeológia című monográfiájában láthatunk erre vonatkozó kezdeményeket. Ez a munkám mindezt szintetizáló módon igyekszik rendszerezni, sőt módszertani útmutatót is ad a már kiveszett kifejezések azonosításához a történeti szövegekben.
– Ön jól ismeri nemcsak a magyar, hanem a német közmondásokat is. Mik a hasonlóságok és a különbségek köztük?
– Természetesen mindkét nyelvben vannak a Bibliából eredeztethető fordulatok, és olyanok is, amelyek az antik irodalomra vagy a középkorban Európa-szerte ismert anekdotákra, illetve közmondásokra vezethetők vissza. Ezeket az újabb szakirodalom széles körben elterjedt idiómák néven említi. A német közmondásokat viszont alaposabban kutatták, mint a magyarokat. Talán nem csak sztereotípia, hogy a németek igen alapos emberek. Mi persze igen büszkék lehetünk O. Nagy Gábor 24 000 címszavas Magyar szólások és közmondások című összeállítására, a német Karl Friedrich Wilhelm Wander 1867 és 1880 között öt kötetben megjelent legendás gyűjteménye viszont ennek sokszorosát, több mint 300 000 szólást és közmondást tartalmaz. Hasonlóan igen széles kitekintésű munka a svájci Lutz Röhrich három vaskos kötetből álló lexikonja, ez a szólásmagyarázatok terén számít ugyanilyen etalonnak. De nem csak a pozitivista gyűjtőmunkában erősek a németek: igen fejlett az elemző jellegű szakirodalmuk is.
– Lehetséges válaszolni arra a kérdésre, hogyan keletkeznek a közmondások?
– A szólások, közmondások zöme képszerű, igen gyakran névátvitellel jön létre, és elsősorban a mondanivaló színesítését szolgálja; például olajat önt a tűzre, Ajándék lónak ne nézd a fogát stb. Ezeket éppúgy alkalmilag fogalmazza meg először valaki, mint ahogy mondjuk a körte szót is alkalmilag használta először valaki villanykörte értelemben. S ha ez valamiért megtetszik másoknak, akkor ez a fajta használat elterjed.
– Könyve végén gazdag mutató található, amiben hozzávetőleg 1500 magyar közmondást sorol fel, és további 12 nyelvből idéz példákat. Önnek melyek a legkedvesebbek?
– Az egyik magyar kedvencem nem is szerepel benne, mert viszonylag újabb keletű. De, saját élettapasztalatomból is, igen fontosnak tartom az Ami nem öl meg, az megerősít igazságát. És hogy igazi közmondást is említsek, nagyon szeretem a Gyakran hengergetett kő nehezen mohosodik fordulatot, amelyet többféle szituációban is értelmezhetünk. Saját magam számára leginkább azt az értelmét szoktam szem előtt tartani, hogy ha sűrűn használjuk az agyunkat, akkor az kevésbé öregszik. De értelmezhetjük úgy is, hogy a tevékeny, serény ember nem tokosodik be, nem lesz szűk látókörű. A kedvenc német példám pedig legyen a Steter Tropfen höhlt den Stein, azaz az állandó vízcseppek kivájják a követ, amit leginkább a magyar Lassú víz partot mos közmondással adhatunk vissza, és arra figyelmeztet, hogy állhatatos munkával elérjük a célunkat. Ez a kötet is részben ennek köszönheti a megszületését.
– Melyek azok, amiket csak a magyar nyelvben találunk meg?
– Gondolom, más nyelvekben nincs meg az Egyszer volt Budán kutyavásár közmondás. És ilyen a Több is veszett Mohácsnál vagy a Lássuk a medvét fordulat is; ez utóbbi Jókai egyik anekdotájából ered. Illetve a jól ismert vicc poénja, miszerint Dögöljön meg a szomszéd tehene, ugyanígy valószínűleg csak nálunk használatos.
– A XIX. század írói még sok közmondást használtak, és nyilván ugyanez volt jellemző az élőbeszédre is. Ma hogy állunk mindezzel?
– Igen, régebben jobban hittek a közmondások igazságában, sőt sokszor még a törvénykezésben is nagy szerepet tulajdonítottak nekik, lásd például a Szemet szemért, fogat fogért kifejezést. Szólást azonban ma is viszonylag sokat használunk, bár a fiatalok, talán mert kevesebb szépirodalmat olvasnak, gyakran nem ismerik pontosan vagy eléggé ezek jelentését. Pedig a szólások képszerűbbé, hatásosabbá teszik a kifejezésmódunkat, a közmondások pedig nagyon sok szituációra fogalmaznak meg frappáns, találó életbölcsességeket. Ma is használjuk például a Vén kecske is megnyalja a sót közmondást, de régen voltak ennek egyéb variánsai is: Vén ló is megröhögi az abrakot és Vén darázs is megdongja a mézes körtét. És hogy mára egészen kiveszett szólásokat is említsek, a farkaskaszára jut, azaz elprédálják, eltékozolják, vagy a megfejné az ágast is, azaz igen fösvény kifejezés teljesen eltűntek. Jó volna, ha ezt a folyamatot meg tudnánk állítani valamelyest, mondjuk úgy, hogy az iskolában többet foglalkozunk a szólásokkal, közmondásokkal. Sajnos erre igen kevés teret hagy a Nemzeti alaptanterv, egyedül az általános iskola 5. osztályában van olyan része a tantervnek, amely nevesítve foglalkozik velük, annak ellenére, hogy szókészletünk igen fontos részét alkotják.
– Évtizedek óta tanít a Szegedi Tudományegyetemen. Akadnak azért érdeklődő egyetemisták e kutatási terület iránt?
– Régen a társadalomnak csak egy igen kis százaléka jutott be egyetemre, ennélfogva zömmel jobb képességű hallgatók tanultak a felsőoktatásban. De tehetséges hallgatók ma is vannak. Éppen azért szeretek diákjaimnak a szólásokról és közmondásokról beszélni, mert szerintem ezek keletkezéstörténete, magyarázata van annyira izgalmas, hogy az unalmasnak tartott nyelvtudományt is érdekessé tudja tenni.
