Hirdetés

Az idei évben 177 hallgató szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, akiknek diplomamunkái közül egy szakmai bizottság választotta ki a tárlatra azokat az alkotásokat, amelyek leginkább tükrözik az intézmény szellemiségét, így átfogó képet tudnak adni az egyetemen folyó művészképzésről. A válogatásban a nagymúltú tanszékek – így a festészet, a szobrászat, a képgrafika és az intermédia – mellett helyet kaptak a tervezőgrafika legújabb irányai éppúgy, mint a színpadi látványtervek, valamint az országban egyedülállóan az MKE-n működő felsőfokú restaurátorképzés, illetve a legújabb szak, a Vizuális művészet munkái is.

– A 2025-ben diplomázó hallgatók munkáinak legjavából válogató Best of Diploma kiállítás a kortárs képzőművészet eszközeivel ad őszinte, szubjektív választ a digitális világ vagy épp a mesterséges intelligencia alkotta képekre, tartalmakra. Hallgatóink alkotásokká formálták a bennünket körbevevő idealizált, virtuális világ élményét, miközben a művészet fogalmi kereteit érintő kérdéseket feszegetnek – foglalja össze a tárlat lényegét Dr. Erős István, az MKE rektora, aki kiemelte továbbá, hogy a válogatás a művészi autonómiára és a gondolati mélységre helyezi a hangsúlyt, hiszen a diplomamunkákban központi szerepet kapnak olyan témák is, mint a test és identitás viszonya vagy a generációs traumák képi megfogalmazása.

A HAB-ban július 10-én megnyílt tárlaton harminckét fiatal alkotó szerepel, akinek munkáit Uszkay Tekla rendezte egységes egésszé.

– Egy jól sikerült diplomamunka nemcsak a tanulmányok lezárása, hanem egy pályakezdő művész első komoly megnyilatkozása is. A válogatás során arra törekedtünk, hogy olyan munkákat mutassunk be, amelyek komplex gondolatisággal, autonóm nyelvezettel és érzékeny társadalmi reflexióval keresik a választ a kortárs világ kihívásaira – emelte ki a kurátor.

– A Best of Diploma kiállítás minden évben tükre annak, hogy merre tart a kortárs művészet fiatal nemzedéke, így egyszerre közvetít személyes élményeket és reflektál a társadalmi valóságra – tette hozzá Olajos Anna, a HAB szakmai vezetője.

A július 10. és szeptember 7. között megtekinthető kiállítás a nyár végéig különféle kísérőprogramokkal – szakmai beszélgetésekkel, tárlatvezetésekkel, társművészeti eseményekkel – várja a látogatókat. A részletes program a HAB és az MKE hivatalos felületein érhető el.