A kör négyszögesítése könnyebb feladat, mint állást foglalni abban a vitában, amely a művészi alkotások értékéről, a létrehozók szabadságáról és a jogállamiságról szól. Megint a zene áll az indulatok középpontjában, mert a legtöbb képzőművészeti, irodalmi vagy színpadi művel szemben ez az a csoda, amely csukott szemmel, sétálás közben vagy éppen félhomályban, a nap huszonnégy órájában élvezhető, megalkotóival pedig a koncerteken személyes, élő kapcsolatba kerülhetünk.

Korlátok nélkül

A Sex Actionből is ismert Mátyás Attila legújabb szólóalbumát, az Anima Sound System egyszerre két lemezét tette fel a netre, ahonnan bárki letöltheti azokat ingyen és legálisan. Ezzel olyan nemzetközi sztárok példáját követték, mint a Radiohead. Az Anima vezetője, Prieger Zsolt elmondta, pár hét alatt több ezren töltötték le anyagaikat, és bár nem kerestek ezen egy fillért sem, megesett ez már olyankor is, amikor egy albumukat lemezcég dobta piacra, 3-4 ezer forintért. Szerinte minden épeszű ember hasonló lépésen gondolkodik.

Mátyás Attila óvatosabb. Szerinte vannak, akik tudják saját maguk finanszírozni a lemez hangfelvételeit, reklámozását, esetleg saját stúdióban készítik az anyag nagy részét, ahogy ezt ő is megtehette. Elsősorban ők tartják jó ötletnek a kezdeményezést, mert az internetnél és az ingyenes letöltésnél nem lehet nagyobb fórumot találni. A statisztikájuk azt mutatja, rövid idő alatt többen ismerték meg az új anyagot, mint az előzőt fél év alatt. A Demokratának mindenesetre mindketten arról számoltak be, hogy emellett a fizikai hanghordozók iránti kereslet megmaradt: a legelkötelezettebb rajongók továbbra is igénylik, hogy kedvencüket igényes külalakban is kézbe vehessék, és ne egy üres CD-re kelljen kiírni a dalokat.

Az ingyenes zene és az anyagilag is jól járó művészvilág illúzió, megvalósíthatatlan utópia, ez derül ki viszont a hazai zeneipari forgalom mintegy 90 százalékát képviselő Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (MAHASZ) álláspontjából. Dr. Musinger Ágnes, a Mahasz igazgatója, illetve Jeszenszky Zsolt, a szervezet szóvivője lapunk kérdésére kifejtették, függetlenül attól, hogy a művész egy kiadón keresztül próbál eljutni a közönséghez, vagy sajátot alapít, ugyanazokkal a problémákkal szembesül. Az, hogy egy zenész egyben a saját hangfelvételei kiadójaként is működik, nem új jelenség, és sok olyan is van közöttük, akik nem adják át a kiadójuknak valamennyi jogukat. A hangfelvételek tömeges, jogosulatlan felhasználása, az illegális másolás, a fájlcserélés ugyanúgy sújtják a kis és nagy kiadókat, illetve a független előadókat. A Mahasz a tömeges ingyenes elérhetővé tételt tehát nem tartja követendő üzleti modellnek, a jelenséggel szerintük a művészek nagy része nem ért egyet, még ha ezt a véleményüket kevésbé is merik nyilvánosan hangoztatni, mint az a néhány renegát, akiknek a közönség és a média együtt tapsol az ingyenesség miatt.

A vélemények eltérnek, ám az tény, hogy a radikális változások talán legfőbb elindítói azok az internetes fájlcserélő programok, amelyek forradalmasították (mások szerint elsilányították) a világ könnyűzenei piacát. Illegális másolás volt a magnókazetta korában is, és tömegesen másolják a CD-ket is, ám a kettő nem összehasonlítható, mondja Mátyás Attila, mert ezeknek a letöltéseknek a száma manapság sokkal nagyobb, mint a másolásé.

Az egyik torta csökken, a másik meg nő. Ahogy Prieger Zsolt fogalmaz, a lemezipar haldoklik, a fesztiválipar, egy nem kevésbé „kizsákmányoló” iparág pedig fejlődik, és ez a dolgok rendje. Mátyás Attila úgy látja, a koncertélményt nem lehet az internetről letölteni, azt reméli, hogy a fellépések és a koncertlátogatók száma egyre nagyobb lesz. A piaci viszonyokhoz alkalmazkodni próbáló produkciók külföldön is elsősorban a koncertekből és az egyéb járulékos bevételekből (merchandise, reklámok, jogdíjak) számítanak nyereségre, nem pedig a lemezeladásokból. Ingyenes „házizene” és drága élőzene a jövő?

Háború több fronton

Tény, hogy az elmúlt években meredeken zuhant a megjelent kiadványok és a lemezszerződéshez jutó együttesek száma. Tíz évvel ezelőtt több száz, akár ezer hazai anyag is napvilágot látott egy év alatt, tavaly ez a szám már a kétszázat is alig érte el. A legnagyobb kárvallottak a fiatalok: az elsőlemezes előadók ennél is jobban fogynak, ahogy a kiadók egyre kevésbé engedhetik meg, hogy új, a közönség előtt még ismeretlen művészekkel „kísérletezzenek”. Egy új előadó befuttatása tízmilliós nagyságrendű összegeket igényel, a megtérülés egyre kockázatosabb.

Jeszenszky szerint a Radiohead vagy Ákos példája éppen azt mutatja, hogy a lemezcégekre szükség van, mert a lemezkiadás valójában egy külön szakma, és ha erre a mesterségbeli tudásra nem tart igényt az alkotó, csúnyán pórul járhat. Az angol zenekarról elsősorban az maradt meg a közvéleményben, hogy „milyen jó fejek”, hiszen mindenki annyit fizethet ingyenesen letölthető lemezükért, amennyit akar. Marketingből jeles, mondja a szakértő, ám két dologra azért felhívja a figyelmet. Egyrészt az együttesbe dollármilliókat ölt az EMI lemezkiadó, és világszerte ismert bandaként sokkal könnyebb volt az önállósodás útjára lépniük. Másrészt a Radiohead később fizikai formában is megjelentette lemezét, olyan dalokkal, amelyek az online változatban nem szerepeltek. Ráadásul az új lemez sokkal lassabban fogy, mint az előző, és nem csak az ő esetükben: az önállósuló előadók az esetek szinte mindegyikében az új, már szerzői kiadásban megjelent lemezből töredékét tudják eladni annak, amit még korábbi kiadójuk égisze alatt sikerült produkálni.

Ákos története kivétel: ő hosszú évek óta maga készíti el és jelenteti meg kiadványait, és sikereit meg tudta őrizni. Profi stábot működtet a zenekészítés, koncertszervezés, de még a promóció terén is, a cége valójában éppen úgy működik, mint egy nagyobb kiadó. Jeszenszky úgy látja, az eredmények elmaradtak volna azok nélkül a tapasztalatok nélkül, amiket éppen egykori kiadójánál szerzett, amely kiadó egyébként a kezdő zenészt nem kis befektetéssel befuttatta. Ákos a lemezei terjesztését azóta is valamely nagy kiadóval közösen végzi.

A lemezcégek és a fogyasztók háborújában messze még a fegyverszünet. Léteznek persze már online zeneáruházak, ahol pénzért lehet zenét letölteni. Ezek forgalma az utóbbi évben ugrásszerűen nőtt, de ez főként annak köszönhető, hogy nemrég indultak, ezért alacsony bázisról tudtak gyorsan fejlődni. Jeszenszky ironikusan jegyzi meg: a magyar átlagfogyasztó szinte semmilyen zenéért nem hajlandó fizetni, kivételt a mobiltelefonra leszedhető csengőhangok jelentenek. Haldoklik a CD? A szóvivő szerint éppen nem kellene: a lemezárak jelentősen csökkentek az elmúlt években. Ez cáfolhatja azt az érvet, miszerint a túl magas árak miatt nem vásárol a közönség CD-t, szerinte az árak már csak kis mértékben képesek befolyásolni a vásárlói szokásokat. Tény azonban, hogy nem lehet annyira olcsó egy hanghordozó, hogy versenyezzen az ingyenes letöltéssel.

Ma már minden zenész fejében megfordul, hogyan alkalmazkodjon a változásokhoz. A nagyhalak egyenlőre kivárnak, így többek között az Oasistől vagy a U2-tól sem várható, hogy a közeljövőben szabadon letölthetővé tennék albumaikat. Kérdés persze, ebben milyen szerepe van kiadóiknak és menedzsereiknek. Elképzelhető, hogy az együttesek éppen arra várnak, hogy mikor sikerül végre kompromisszumot találni az ingyenesen hozzáférhető zenére éhes fogyasztók és a lemezgyártók között. A fiatal zenehallgatók százmilliói mindenesetre nem zavartatják magukat, letöltik a zenét, ahol tudják, és kedvükre eldöntik, melyik zenészt tüntetik ki a bizalmukkal, melyik együttes koncertjére mennek el vagy vásárolnak tőle végül mégis CD-t, pólót, más ajándéktárgyakat.

A Mahasz kétli, hogy az ingyenes hozzáféréssel járó nagyobb publicitás hoz annyi pluszismertséget, ami már a reklámbevételekben és a jegyeladásokban is megmutatkozik, és komolyan segíti a zenész megélhetését. A szervezet tovább küzd a szerzői jogok érvényesítéséért és a művészek megbecsültségéért. Azt remélik, a trendekkel dacolva mind több rajongó érti meg, hogy a zene nem ingyenes termék, még akkor sem, ha könnyen elérhető egy-egy zenei file formájában. Amikor egy Internet-használó úgy dönt, hogy egy szerzői jog által védett művet illegálisan elérhetővé tesz – például egy fájlcserélő hálózatban megosztja azt másokkal –, nemcsak bűncselekményt követ el, de megkárosítja az alkotót is. Amikor a rajongó kedvenc együttesének dalait másokkal osztja meg, éppen azoknak a művészeknek okoz jogsérelmet, és ezzel anyagi veszteséget, akiket a legjobban kedvel.

Változó idők

A tehetséges, kreatív, képzett zenészek úgyis megtalálják a számításaikat, vélik azok, akik fejet hajtanak a huszonegyedik század játékszabályai előtt, és azokhoz alkalmazkodva, új közegben keresik a kibontakozás útját. Prieger Zsolt úgy látja, a zeneipar képtelen felvenni a ritmust, konkrét cselekvési program helyett csak siránkozást hall, miközben a hallgatóknak egyre jobb lesz. „Megtiltani pedig értelmetlen, hiszen ahogy eddig is, illegálisan mindenhez hozzájuthatnak az emberek” – mondja Mátyás Attila, aki szerint természetesen nem az ingyenes közzététel az egyedüli járható út, mert még ma is sok magyar zenekart köt olyan, több-kevesebb sikerrel működő szerződés a kiadókhoz, amelyből a befektetők és a zenekarok is pénzt tudnak keresni, de ez egy lehetséges és jó alternatíva a jelenlegi helyzetben.

Újabb és újabb hírek érkeznek az illegális fájlcserélés ellen minden eddiginél szigorúbban fellépő államokról, ám a fájlcserélés technikái is fejlődnek, a frontvonalak már évekkel ezelőtt megmerevedtek. A kérdésre, hogy lesz-e CD 10 év múlva, és hogy a zenészek miként fogják eljuttatni alkotásaikat a közönséghez, ma még nem lehet választ adni.

Az emberek több ezer éven át mindenféle fizikai hanghordozó nélkül hallgattak és élveztek zenét. A lemez, kazetta és CD, vagy a fizetős mp3 létezése nem szükségszerű. Ha nem létezik, akkor pénzt sem lehet érte kérni, ami azt jelenti: a zenészek tehetségétől és üzleti érzékétől függ, hogyan boldogulnak.

Monostori Tibor