Sokan kétkedve fogadták a negyvenes években elképzelését, miszerint 2000-ig az ember eljut a holdra. Ma már az űrlift megvalósulása sem távoli, ami több sci-fi szerzőt megtermékenyített, de a legalaposabb tudományos kidolgozása Clarke A Paradicsom szökőkútja című, 1978-ban megjelent kötetében található. A tudományos-fantasztikus irodalom 1917-ben született, egyik legnagyobb gondolkodója ugyanakkor nem szerette, ha jövőbelátónak nevezték, mert ő csak „a lehetséges jövőket” mutatta be.

A matematikusi és fizikusi diplomát szerzett, pályáját mérnökként kezdő író életének és munkásságának mozgatórugója a tudomány volt. Szenvedélyesen kutatta az intelligenciát, Földön innen és túl egyaránt. Írásainak ismétlődő kérdései közé tartozik, hogy honnan származnak létezésünk alapjai, közreműködhetett-e idegen intelligencia az emberi értelem kialakulásában, fejlődésében. Misztikumának alapvető motívumait az adja meg, hogy műveiben soha nem lehet felfogni az idegen intelligencia cselekedeteinek mozgatórugóit, az emberi lények csupán filozofálgathattak arról, ami emberi ésszel nem felérhető. Ez a sejtelmesség pedig a valódi sci-fik jellemzője, hiszen ami nem létezik számunkra, arról nem lehet ismeretünk, feltételeznünk kell hát, hogy ha létezik, jóval magasabb szinten van nálunk. Clarke jól tudta, hogy a tudományos fantasztikum nem hiperkészülékekről vagy bolygóközi csatákról szól, hanem az értelem felfoghatatlan nagyságáról. Könyveinek egyik legjellemzőbb motívuma az emberek ismeretlenre való reakciójának leírása. Hihetetlen tudományos igényességgel írta meg műveit, amelyek technikai kidolgozottsága bizonyára további ötletekkel szolgál a jövőben. És szinte soha nem ugrott jóval előre az időben, mindig azt vizsgálta, hogy mi várhat ránk az elkövetkező évszázadban.

Több mint nyolcvan könyve és száz rövidebb írása közül leghíresebb a 2001: Űrodüsszeia Oscar-díjas forgatókönyve, amely csak a későbbieken változott regényfolyammá, kiegészülve a 2010-es, 2061-es és 3001-es Odüsszeiákkal. Stanley Kubrick filmje mérföldkő volt technikai és gondolati szinten is a sci-fi mozgóképvilágában, amelyet azóta sem sikerült senkinek megismételnie, nemhogy túlszárnyalnia. Az emberiség hajnalán játszódó gigantikus első képsorok filmtörténeti jelentőségűek, a mű arra keresi a válaszokat, hogy honnan jöttünk, merre tartunk, és vajon hihetünk-e a tökéletesnek hitt technikában. A legendás alkotás aprólékosan kidolgozott jövőképet tár elénk, lírai befejezéssel.

Clarke csillagászattal kapcsolatos munkái is elismertek, a 30-as években a Brit Bolygóközi Társaság szolgálatában űrhajózási kísérleteket folytatott, a II. világháború alatt pedig a brit légierő rádiós tisztjeként szolgált, és részt vett egy radarrendszer kifejlesztésében. 1945-ben publikálta Földön kívüli relék című cikkét, amelyben a geostacionárius pályán keringő távközlési műholdak elméleti alapjait fektette le, így a 25 évvel később létrehozott röppályát az Asztronómiai Unió róla nevezte el. Szintén a 40-es években állította – általános megütközést keltve –, hogy az ember 2000-ig eljut a Holdra, az Űrodűsszeia 1982-ben megjelent második kötete szerint pedig 2010-ben az amerikaiak az oroszokkal közös űrprogramot folytatnak, miközben a kínaiak egyedül fognak grandiózus vállalkozásba… 1954-ben időjárás-előrejelző műholdak ötletét vetette fel, természetesen elmélete ismét gyakorlattá vált. Így nem csoda, hogy 1969-ben egyik közvetítője lehetett az Apolló 11 holdra szállásának, 1976-ban pedig az amerikai repülési és űrhajózási intézet tiszteletbeli tagjává választotta.

Három hónappal ezelőtt Alekszej Leonov köszöntötte 90. születésnapján az írót – ő az első ember, aki a világűrbe lépett 1965-ben, s aki Stanley Kubrick filmjének egyik legzseniálisabb jelenetét, az űrsétát ihlette. Arthur C. Clarke ekkor egy videoüzenetet küldött lakóhelyéről, Sri Lankáról a világnak. Féltette az emberiséget önmagától, rámutatott, hogy meg kell szabadulnia olajfüggőségétől, és tiszta energiaforrásokat kell felhasználnia a jövőben. Haláláig fájlalta, hogy az emberi gondolkodás nem haladt előre a mesterséges intelligencia kutatásában, és remélte, hogy mielőbb bizonyítékot nyerhetünk az idegen civilizációk létezéséről. Bár sosem juthatott fel az űrbe, hajából DNS-mintákat küldött oda: „Egy napon majd egy szupercivilizáció számíthat erre az, egy kihalt fajtól származó ereklyére és talán létezhetem majd egy másik időben is”. Neki hihetünk…

(fehérváry-herbák)