LXXX – Csíkszentmihályi Róbert életmű-kiállítása Vigadóban

„Elgondolkodtató, hogy a szobrász mesterség eszköztára a szoborkészítés több ezer éves története során szinte semmit sem változott. Ebben az ósdi szellemi »műhelyben« érzem jól magam” – vallja Csíkszentmihályi Róbert. És valóban: a kiállításon szereplő, az életmű legfontosabb alkotói periódusait reprezentáló mintegy 70-80 plasztika és szoboregyüttes, illetve a száznál is több érme mindegyike a klasszikus szobrászati eszmények szellemében készült, ugyanakkor mégis a modernitáshoz, napjaink törekvéseihez szervesen kapcsolódó kompozíció.

Mivel Csíkszentmihályi immár hat évtizede aktív résztvevője a művészeti életnek, természetes, hogy a tárlat csupán válogatás lehet abból, a szobrászat minden területén otthonos mozgó, hatalmas életműből, amelyben a történelmi emlékművektől, az emlékszobrokon és díszkutakon át a síremlékekig minden fellelhető nemcsak itthon, de külföldön, elsősorban Olaszországban is. 

– A tárlaton szereplő műveket nagyon erőteljes figurativitás, természetelvű látásmód teszi egységessé, melyek fő tárgya csaknem minden esetben az emberalak, illetve az utóbbi alkotóperiódusokban nagyon hangsúlyosan a különböző állatok, illetve a különböző természeti alakzatok, természeti elemek megidézése, az ezekkel való formai játék, párbeszéd – mesél a Vigadóban látható jubileumi kiállításról a kurátor, Wehner Tibor művészettörténész, aki többek között a Magyar Nemzeti Galériától, a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumtól, a Kovács Gábor Művészeti Alapítványtól, a Kogart Kortárs Művészeti Intézménytől kért kölcsön műtárgyakat. 

– Ha a műveket tematikailag vizsgáljuk, látjuk, hogy korai alkotói periódusában állatfigurákat faragott kőbe és fába, majd különböző óraszerkezetek, illetve két, egymásba fonódó alakot megjelenítő alakos kompozíciók következtek, amelyeket egy újabb periódusban az idolok, az egy testet, egy alakot, egy arctalan figurát megjelenítő fenséges emberábrázolások követtek. Ezután bontakozott ki a művész egyik legkülönlegesebb alkotói periódusa, az állat-ember vagy ember-állat szobrok időszaka, melyek ezzel a kettősségükkel egy ambivalens, nagyon izgalmas hatásvilágot teremtettek. 

Ezek, a kilencvenes évektől bronzba öntött, fába és gránitba faragott állatember-szobrok, apokrif lényeket ábrázoló alkotások egyedülállóak a kortárs magyar szobrászatban. Az emberi tulajdonságokkal felruházott állat-egyéniségekben, a szárnyas-nőalak, a vaddisznó-férfi, az őzgida-leány, a menyét-nőstény ironikus, szürreális szobraiban ugyanis korunk tipikus figuráira, jellemeire ismerhetünk. 

Az állatszobrok korszakának lezárását követően születtek meg az életmű, és egyben ennek a nagyon zavaros, megpróbáltatásokkal teli időszak összegzésének nagyszabású csoportábrázolásai, melyek közül a 2009-ben készült, harmincalakos Mind elmegyünk, a huszonhárom figurát menetoszlopba rendező 2011-es Sablonok, illetve a 2015-ös Kőbárka emelkedik ki. 

Csíkszentmihályi Róbert a rútság és a szépség között egyensúlyozó szobrai, miközben a klasszikus hagyományokból építkeznek, nagyon is jelenvalóak. A mának szólnak, a jelenkor emberének problémáit, kérdéseit fogalmazzák meg, olykor hűvös tárgyilagossal, sokszor ironikus, fanyar hangokat is megszólaltatva, de mindenkor humánus alapállással.

Csíkszentmihályi Róbert

1940-ben született Budapesten, 1954 és 1958 között a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumba, majd 1960 és 1965 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolára járt, mesterei Pátzay Pál és Szabó Iván voltak, de meghatározó lett számára Borsos Miklós és Medgyessy Ferenc művészete, illetve Barcsay Jenő egyénisége és alkotói magatartása is.

1965 és 1975 között művészpedagógusként dolgozott, tanított többek között a fővárosi Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában, valamint a zebegényi Szőnyi István Képzőművészeti Szabadiskolában is.

Az 1960-as évek közepe óta műveivel számos hazai és külföldi kiállításon vett részt, alkotásai rangos köz- és magángyűjteményeket gazdagítanak, de ott vannak a köztereken és a középületekben is.

Művészetét 1974-ben Munkácsy Mihály-díjjal ismerték el, 1983-ban Érdemes Művész lett. 2013-ban Kossuth-díjat kapott, majd abszurditásokkal átitatott szobrászati formanyelvéért és világképéért, magas szakmai kvalitású tradicionális kisplasztikáiért, monumentális emlékműveiért és szakrális kompozícióiért 2014-ben a nemzet művészévé választották.

2013 óta a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.