Ma lenne 90 éves az utolsó igazi filmsztár, akit a botrányok sem tudtak tönkretenni
Ha van valaki, aki egyszerre testesítette meg a hatvanas évek Európájának eleganciáját, vonzerejét és csábítását, az Alain Delon. A francia színész, aki a kamera lencséjébe nézve is úgy hatott, mintha valaki titkot súgott volna a világ fülébe, tavaly, 88 évesen hunyt el. Ma, november 8-án lenne kilencven éves – és még mindig él a mítosz, amelyet maga is gondosan épített.
A színészlegenda 1935. november 8-án született Sceaux-ban. Iskolai karrierje rövid volt, katonai szolgálata ellenben hosszú: a francia tengerészetnél, Indokínában szolgált az ötvenes évek elején. Különböző kihágásai miatt állítólag börtönbe is került – legalábbis így szólt a legenda, amelyet később maga Alain Delon is táplált. Hazatérve Párizsba alkalmi munkákból élt, mígnem egy filmrendező, Yves Allégret felfigyelt rá, és 1957-ben kisebb szerepet adott neki.
Hideg, elegáns, félelmetes
Az áttörést az 1960-as Ragyogó napfény hozta meg, Patricia Highsmith klasszikusának filmváltozata, amelyben Tom Ripleyt alakította – hidegen, elegánsan, félelmetesen. Ettől kezdve a legnagyobb európai rendezők versengtek érte. Delon minden erejével próbált betörni Hollywoodba – de ott sosem tudott igazán gyökeret verni. A Szamuráj (1967) Jean-Pierre Melville rendezésében viszont elég volt ahhoz, hogy örökre beírja magát a filmtörténetbe.
A filmben megteremtette azt a néma, szinte szoborszerű antihőst, aki egyszerre bűnös és szent, gyilkos és filozófus.
A figura nemcsak a francia, hanem az ázsiai mozi világát is megihlette – John Woo és Jim Jarmusch egyaránt Delon munkásságából merített inspirációt.
Zűrös ügyek
Élete ugyanakkor sosem volt mentes a sötét árnyaktól. 1968-ban egy szeméttelepen holtan találták testőrét és bizalmasát, a jugoszláv származású Stevan Markovicsot. A férfi egy levelet hagyott hátra, amelyben Delont nevezte meg felelősnek, de a színészt 35 óra kihallgatás után szabadon engedték. Az ügybe belekeveredett a korzikai alvilág, sőt, még az akkori elnök, Georges Pompidou feleségének neve is felmerült egy állítólagos zsarolási szálban.
A gyilkosságot soha nem sikerült felderíteni, a rejtély viszont örökre megmaradt.
A hetvenes évekre a színész üzletemberként is befutott: helikopterüzletet, divatmárkát, sőt versenylovakat is tartott. A nyolcvanas években Delon ismét visszanyerte a kritikusok elismerését, A mi történetünk című filmért megkapta a francia Oscarnak számító César-díjat. A kilencvenes évek végén bejelentette visszavonulását, de sosem tudott teljesen elszakadni a filmezéstől. Utoljára 2008-ban az Asterix az Olimpián című filmben tűnt fel – önironikus cameo volt, ahol már
saját legendáját parodizálta.
Nemzeti Front és a melegek jogai
A 2010-es években már Svájcban élt, de nyilatkozatai így is rendre felkavarták a közvéleményt. 2013-ban a Le Matin napilapnak adott interjúban nyíltan támogatta a Nemzeti Frontot. „Végre nincsenek egyedül. Mögöttük állnak a franciák is. És ez eljut Genfig is, ez nagyon fontos. Ott is elegük van az embereknek” – mondta, hozzátéve, hogy még Indokínában ismerte meg az idősebb Jean-Marie Le Pent.
A filmsztár 2015-ben újabb vihart kavart, amikor azt mondta, „nehezére esik egy olyan korszakban élni, amelyben trivializáljuk azt, ami természetellenes” – amivel a mainstream számára megbocsáthatatlan módon a melegek örökbefogadási jogára utalt. Három évvel később pedig bevallotta, hogy életében „néhány nőnek adott pofont”. Ez utóbbi kijelentése után jogvédő szervezetek tiltakoztak, amikor 2019-ben a cannes-i filmfesztiválon életműdíjat kapott. Salma Hayek demonstratívan visszamondta részvételét, a MeToo mozgalom pedig bojkottot hirdetett ellene, ennek dacára
állva tapsolta meg a közönség.
Pofonok ide vagy oda, Delon egész életét nők határozták meg. Egyetlen felesége, Nathalie Barthélemy mellett élete szerelme Romy Schneider volt, akit eljegyzett, de sosem vett el. Hűtlenségekről, szenvedélyes viszonyokról, törvénytelen gyerekről szóltak a lapok, de a nők valahogy mindig visszatértek hozzá – ahogy a közönség is. Mert volt benne valami, amit a mai mozi már nem tud, és talán nem is akar reprodukálni.
