Tragédiái egyik ékköve, a Macbeth körülbelül annyira skót, mint amennyire dán illetőségű Hamlet királyfi, de ez senkit sem zavar, mert a tragédia belső magva időtől és tértől független. Szabad eklektikusan viszonyulni hozzá, de bűn megsérteni a dráma belső magvát. Nem árt a hitelességnek a legmerészebb szcenika sem, de mindent elpusztíthat a rendezői önhittség vagy műveletlenség.

A székesfehérvári Vörösmarty Színház Macbeth-értelmezése szokatlanul bátor szcenikai bravúr, miközben – a modernizált szöveg egy-két irritáló beszólásától eltekintve – a dráma belső lényegét átértelmezés nélkül bontja ki. Már felfigyeltünk rá, hogy Budapest közvetlen szomszédságában egy jókedvű, életvidám, a színművészetet alázattal és szeretettel gyakorló műhely alakult ki, amelyben alighanem jelentős szerepe van Vasvári Csaba igazgató derűs személyiségének, aki e tragédiában Duncan skót király szerepében terjedelmében szerény, ám annál szívderítőbb alakítást nyújt: e jelzőnek Shakespeare sötét tragédiáiban van is értéke. Kálloy Molnár Péter ezúttal rendezőként a briliáns szcenika (Székely László díszlettervező) és a varázsos filmzenei akusztika (Hrutka Róbert zeneszerző) segítségével a világhírű prágai Laterna Magica csodáit idéző látványosságot állított színpadra.

A szó legszebb értelmében vett látványszínház olykor stadionnyi méretű mély terében a rendkívül intenzív mozgáselemek, időlassító effektusok (Atlasz Gábor koreográfus), a robusztus falelemek, lépcsők lassú, misztikus gördülései érdekes módon nem elterelik, hanem ráterelik a figyelmet a belső rezdülésekre.

A gyenge, a kísértéseknek ellenállni képtelen Macbeth és a szexuális elfojtásait hatalmi tébolyban kiélő feleség tragédiája előbb undorító, aztán megrendítő, hogy végül azért mégis az undor és a megkönnyebbülés katarzisát élje át a néző, pontosan úgy, ahogy az avoni mester ezt annak idején elképzelte. Tóth Auguszta Lady Macbethje egészen fantasztikus, személyiségét nagyszerűen emeli ki ruhája és hatalmas vörös parókája; tűz ég benne, játszik, nőies, de ez a tűz mégis hideg és kegyetlen. Nem a címszerepet alakító Csizmadia Gergely hibája, hogy a nő figurája dinamikusabb nála. Alighanem a szerző annak idején valamely támogatójának gyarlóságait kívánta menteni az asszonyi fondorlatok erőteljes kidomborításával, ami jól is sikerült.

Bár a tragédiáknak manapság, a nagy nemzetközi televíziós agymosoda-láncok működésekor aligha lehet túl nagy közönségsikerük, a színház a sokadik előadást is telt ház előtt adta elő. A székesfehérváriak és az ide egy előadásra ellátogató környékbeliek, fővárosiak érdeklődése egyáltalán nem véletlen, ez ugyanis a Vörösmarty Színház merész és életteli színpadi stílusának sokkal inkább köszönhető, mint a sötét és komor skót tragédiának.

A magas művészi színvonalú látványszínház élménye remélhetően még sokakat elcsábít e rokonszenves szellemi műhelybe. Aki igazi színházat akar látni, amelyik a színjátszás klasszikus értékeit mutatja fel, miközben igyekszik a modern színpadtechnika minden vívmányát alkalmazni, az látogasson el a székesfehérvári Vörösmarty Színházba.

Bencsik András