A napokban került kezembe egy kis, kockás füzet borítójához hasonló fedelet viselő kötet, Czakó Gábor tollából: címe „Eredeti magyar nyelvtan.” Ihletője pedig a XIX. században Czuczor Gergely és Fogarasi János által szerkesztett és írt „A magyar nyelv szótára” című mű, amit a beavatottak csak úgy emlegetnek, hogy „a Czuczor-Fogarasi”, röviden Cz. F. (1862–1874).

A nyelvtan az iskolában nem tartozik a kedvelt tantárgyak közé, ugyanakkor az éles eszű, jó logikai kézséggel rendelkező gyerekek élvezettel játszadoznak el a különböző nyelvi csapdák, spirálok, feladatok megfejtésével. Szinte nem is vesszük észre, de nyelvünk sok olyan titkot, rejtélyt tartalmaz, amely gazdagságából, ősiségéből következik. A nyelvi gazdagság, aminek a magyar nincs szűkében, hatással van az azt használó, forgató etnikum – nevezetesen a magyar nép – gondolkodására, agyi fejlettségére. Ezért is örültem meg Czakó Gábor könyvének, mert mindamellett, hogy élvezetes, érdekes, szeretni való nyelvtan, kiáll a magyar nyelv ősisége, gazdagsága, különlegessége, az emberi gondolkodás és agy fejlődésére gyakorolt hatása mellett.

Czakó egyébként sem mismásol, nem keni el a dolgokat. Nagyon beszédes a kötet címe is: „Eredeti magyar nyelvtan”, ezzel az egy mondattal leteszi a voksát a Czuczor-Fogarasi” szótár igazsága mellett. (Az utóbbi szótár köteteit folyamatosan adja ki a Gyárfás Ágnes által igazgatott Miskolci Nagy Lajos király Bölcsész Egyesület. Eddig hat kötet jelent meg).

Mint minden nyelvnek, a magyarnak is szoros kapcsolata van az emberré válással. Nem véletlen, hogy sok egyéb különbség mellett a beszéd (a nyelv) különbözteti meg az embert az élővilág fejlettebb emlőseitől.

A XX. század első harmadában kezdtek tudományosan foglalkozni a főemlősök közül a legfejlettebbekkel, az emberszabású majmokkal, amelyeknél a tagolt beszédnek nyomai sem találhatóak. A beszéd speciális mozgástípus, amelyet elsősorban az időbeli tényezők lezajlásának gyorsasága, a hangképzésnek szinte határtalan variabilitása különböztet meg a többi mozgástól. Jobbkezes embereknél a baloldali agyféltekéhez kötődik a beszédképesség. Többen vizsgáltak fosszilis koponyákat is abból a szempontból, hogy megállapítható-e belőlük, hogy tudott-e beszélni a gazdája. Kiderült, hogy a koponyaleletek alapján nem dönthető el, hogy mikor kezdett beszélni az ember mint legfejlettebb élőlény. A beszédhez megfelelő hangképző szervek szükségesek (tüdő, légcső, gégefő, garat, nyelv, szájpad, fogak, ajkak és ezek megfelelő helyzete), amelyek a fejlődés során csak az embernél alakultak ki. Ez már a Teremtő irányítása az evolúcióban.

Czakó Gábor vallomása szerint – CzF. nyomán – eredeti magyar nyelvkönyvet írt, mely anyanyelvünk ősi, természeti rendjére épül. Kiindulópontja a hang: mély magánhangzók általában távolabbi, nagyobb, lassúbb dolgok jelentésén munkálnak, a magasak inkább közeli, kicsi, fürge értelmekén: itt-ott, libeg, lebeg, lobog, stb. – írja Czakó Gábor. De jó példa, hogy az „l” lágyabb, az „r” erőteljesebb jelentésének megformálója: lobban-robban. És így tovább.

Teljesen más nézőpontból vizsgálja, analizálja Czakó a magyar nyelvet, könyve kifejti a gyökrendszerre épülő szó- és mondattanunkat, nyelvi logikánkat, észjárásunkat, sőt, kitér az „őskor” eurázsiai magaskultúráinak számos elemére a keleti konyhaművészettől a püthagoreus számfölfogásig, melyek a magyar nyelvben csudamód megrögződtek – folytatja a szerző. Milyen szép kifejezés: csudamód. Valóban így van. A kötet a szerves nyelvészet újabb történetében első, így sok kérdésre ad egyszerű, érthető magyarázatot. Gondoljunk a szerves építészetre, éppúgy építi fel Czakó a hangokból a gyökelemeket, majd a gyököket, mint Makovecz Imre vagy Csete György a mesebeli magyar palotákat. A gyök a szó alapja. Erre érzett rá Czuczor Gergely és Fogarasi János is, amikor 1862 és 1874 között hat kötetben megírták a magyar szótárt.

Czuczor bencés papköltő volt, Fogarasi János jogtudós és nyelvész. Czuczor az 1848-as forradalom után börtönbe került, de az Akadémia kérésére 1851-ben kegyelmet kapott. 1866-ban bekövetkezett halála után Fogarasi egyedül irányította a kötetek anyaggyűjtését. A szótárt az Athenaeum adta ki hat kötetben. A szerzők kivételes pontossággal leírták a magyar nyelv sajátos szerkezetét és működését. Mint a magyarság eredete, a nyelv természetes származtatása is evidencia volt a Czuczor–Fogarasi-szótárban, hiszen olyan mennyiségű anyagot gyűjtöttek össze, amiből már csak statisztikai alapon is kiderül a magyar nyelv természete. Sajnos a szerkesztés idejére esett a finnugor őstörténet kitalációja és előretörése. Így a reformkorban a szépen alakuló kutatást (szókincsünket, az anyanyelv mélyszerkezetét, nyelvünk működését) jól képzett, hamisításra, áltudományos kijelentésekre nem vállalkozó tudósok épphogy elkezdték összegezni, amikor az osztrákok által fölbérelt Habsburg-párti „vállalkozók” tudománytalannak minősítették a még ki sem adott hatalmas munkát, a CzF-et. Nevezetesen Hunfalvy-Hunzdorfer Pál, az Akadémia könyvtárosa. Rövid időn belül a tudós társaság legerősebb embere lett, lesöpörve mindenkit a színről, aki nem állt be a sorba. Ezzel hosszú időre megpecsételődött a magyar nyelv tanulmányozásának sorsa, csak azokat támogatták hivatalosan – és támogatják ma is –, akik tényként kezelik a finnugor származtatás hamis elméletét.

A módszer napjainkban is ugyanaz, mint 150 évvel ezelőtt: ami nem felel meg az akadémiai ideológiának, az tudománytalan vagy áltudományos.

Az egységesnek erőszakolt indogermán nyelvcsalád problémáit a második világháború után kezdték feszegetni. Főleg külföldi nyelvészek temették a fenti fikciót. „A nyelvcsaládfa-elmélet mindennemű belőle adódó következtetéssel együtt már rég a múlté…” (H. Krake, 1957). N. S. Trubetzkoy szerint indoeurópai alapnyelv nem volt, hanem lett. László Gyula ismerte föl, hogy az egy magból való szétrajzás elméletének nagy gátja, hogy olyan népesedési képben gondolkozik, amely nem volt a halász-vadász időkben. Nem is lett soha akadémikus a neves régészből. Götz László szerint a finnugor nyelvek nem valami egységes ősnyelvből ágaztak szét, hanem épp ellenkezőleg: sok kis törzscsoport eredetileg eltérő nyelveinek fokozatos kiegyenlítődéséről, egységesedéséről van szó. Sára Péter nyelvész szerint, aki kutatásaival dokumentálta a magyar-török rokon szavak és szókapcsolatok dominanciáját a magyar nyelvben, így írt: „…egyszer valahára már igazán szembe kell nézni a kemény tényekkel, és ki kellene mondani, hogy a kizárólagos finnugor eredet koncepcióját a nyelvtudománynak is újra kell értékelnie…”

Ezt tette meg most Czakó Gábor értékes, bátor kiállású könyvével. A leginkább üldözött alapfogalmat – a gyököt – kiirtották a tudományosságból. Márpedig mit toldalékolunk, ha nincsen gyök? – kérdezi szellemesen az író. Ha a magyar nyelvet értékének, szerkezetének, működésének megfelelően helyére tesszük, akkor nem véletlen, hogy a magyar nyelvű ember gondolkodása, észjárása kiemelkedő. „A nyelv alakítja agyunkat” – állítják külhoni nyelvészek. „Agyunk minősége tehát függ anyanyelvünktől” – írja Czakó Gábor. Nem rossz ajánlólevél, különösen, ha az is kiderül, hogy a magyar ősnyelv. Ez olyan örökség, amivel egy nép sem dicsekedhet. Nem véletlenül írta le a következő sorokat a táltos költő, Ady Endre: „Pedig a szó nekem ópium, / Pogány titkokat szívhatok belőle”.

Hankó Ildikó