Fotó: MTI/Bodnár Boglárka
Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára (k) beszédet mond a második alkalommal megrendezett Duna Feszt – Duna Nemzetközi Színházi Fesztivál megnyitó ünnepségén Győrben 2024. június 5-én
Hirdetés

Závogyán Magdolna hozzátette: az ország elsőrangú művészeti nagyrendezvényeinek, valamint szakmai kompetenciájának köszönhetően „megkerülhetetlen gyújtóponttá vált a teátrumi világban”.

A sokszínű és gazdag programkínálat „összetartozásunk esszenciája. Mi így hirdetjük a világnak, hogy remek dolog nálunk találkozni, művészeti produkciókat bemutatni, szakmai vitákat folytatni és álmodni. Mi vagyunk a kulturális összetartozás békés szigete” – fogalmazott.

Hozzátette: „ebben az összefüggésben a Duna önmagán túlmutató szimbólummá válik, földrajzi, fizikai határokat átívelő, áradó energiafolyam, nemzetközi léptékű közösségformáló platform, hídjaival híd maga is, vizével megtisztulást hozó örök érték”.

Elmondta, hogy „a Duna menti népek nemzeti identitását remekül képezi le színházi életük jelenkori állapota, útkeresése, víziói”. A művészeti ágnak az egyetemes kultúrát alapjaiban meghatározó múltja, jelene és jövője van – fűzte hozzá.

Korábban írtuk

Kiemelte, hogy a színház ma valós alternatívát kínál a digitális tartalmakkal szemben, élménnyel nyűgöz le, személyiséget formál és közösséget teremt. A Duna Feszt résztvevői számára „ez a közösségformáló erő földrajzi paraméterek között született, ám valójában a vén folyó kulturális testvériséget, szellemi-lelki összetartozást tart mederben” – mondta.

Az államtitkár hangoztatta, hogy a színház titka az, hogy művészek, alkotók és a közönség bárhol a világon érti egymást, mert a színház világnyelvén beszélnek.

A Duna Feszten résztvevő társulatok és látogatók a rendezvény idejére kulturális családdá forrnak, aminek „összetartó ereje a nyitott szív, az érdeklődő és értő szellem, de mindenek felett az egymás iránti feltétlen tisztelet” – mondta Závogyán Magdolna.

Pergel Elza, Győr (Fidesz-KDNP) alpolgármestere elmondta, hogy június 9-ig öt Duna menti ország nyolc városának színházi társulatai lépnek fel a Győri Nemzeti Színházban, az előtte lévő téren pedig koncertek várják a látogatókat.

Kiemelte, hogy Győrt ipari nagyvárosként szokták emlegetni, ugyanakkor a város büszke arra is, hogy kulturális élete évek óta gazdag, nem csak az országon belül, hanem szerte a világba viszik a vármegyeszékhely hírét.

Bakos-Kiss Gábor, a szervező Győri Nemzeti Színház igazgatója arról beszélt, hogy egy éve álmodták meg a Duna Fesztet azzal a céllal, hogy a Duna menti országok Győr méretű városainak társulatai találkozhassanak és megismerkedhessenek egymással.