Máig ható viperaméreg

– Új memoárregényének címe derűs életszemléletet tükröz. Reméljük is, hogy még sokáig elodázza a távozást.

– Képzeljétek el, hogy ezt nem is én találtam ki. Az eredeti cím Kemsei István költő barátom egy verssora lett volna: Szélfútta emlékezet. Egy alkalommal azonban itt mászkált nálunk a lakásban az ötéves kisunokám, és mondogatta, hogy „halogatom a halálomat”. Rögtön átvettem tőle, mert a 94. évemben tényleg csak úgy tudok regényt írni, ha halogatom a halálomat.

– Mennyi idő alatt született meg a több mint 350 oldalas, külcsínében is impozáns, tekintélyes mű?

– Több évig írtam, meg-megszakadt a munka. Folytatni kéne, van még bőven megírni való történetem, de nem tudom, lesz-e belőle valami… Nem mondom, hogy ez volt az utolsó könyvem, már csak babonából sem. Szegény Jókai Anna a halála előtt nem sokkal felhívott, és közölte, hogy pontot tett az utolsó regénye végére. Másfél hónap múlva halott volt. Én még halogatom.

– A regény magánélmények sora, de belőlük a magyar történelem egyik izgalmas időszaka bontakozik ki. Milyen szempontok szerint válogatott az emlékek között?

– Már alig élnek azok közül, akik megélték az 1944-től ’48-ig, ’49-ig tartó időszakot, a két megszállást, a diktatúraváltást. Kár lett volna, ha az akkor történtek a feledés ködébe vesznek. Nem önmagam életét akartam megírni, hanem az akkori eseményeket. Sokszor volt őrült nagy szerencsém. Mondok egy példát: tolmácsként alkalmaztak a szovjet megszálló parancsnokságon, ami a mi házunkba fészkelte be magát. Nagy parasztpolgárházunk volt, később kulákháznak minősítették. Egy alkalommal egy részeg szovjet tizedes azzal vádolta a nagyanyámat, hogy elbújtatta előle a fiatal lányokat, és dühében megütötte. Elesett, és ahogy föl akart tápászkodni, a szovjet katona már lendítette a kezét, hogy újból üssön. Mivel 1944-ben építkezni készültünk, de a háború miatt félbemaradt, jó sok téglát halmoztunk fel. Egyet felkaptam és az erőszakoskodó katona arcába vágtam. Elájult. Napokig bujkáltam a padláson, míg végül elvezényelték valahova ezt a szovjet alakulatot, így csodával határos módon megúsztam a dolgot. Apám is szerencsével élt túl két megszállást, sőt, egy halálosnak tűnő betegséget is, amiből Sztálin halálának csodás hatására épült fel.

– Hogyhogy?

– Apámat ’44-ben elvitték a németek. Őrült bonyodalmak árán sikerült kiszabadítani. A hozzánk hasonlóan kecskeméti Faragho Gábor, aki az 1940-es évek elején katonai attasé volt Moszkvában, minden befolyását latba vetve elérte, hogy elengedjék. Nem sokáig volt szabadlábon, mert 1948-ban a kommunista politikai rendőrség vitte el. 1953-ban már haldoklott, betegség következtében leállt az emésztőrendszere. Egy elsötétített szobában feküdt, és csak a rádiót tudta hallgatni. Kitűnő Standard rádiója volt egyébként, hiába, mindenből a legjobbat szerette. Egyszer csak bemondták, hogy meghalt Sztálin, és gyászzenét kezdtek sugározni. Az első világháborúban tíz-egynéhány alkalommal megsebesült apám azt képzelte, hogy őt temetik és bezárták egy sírboltba. Ettől olyan őrületes rémület jött rá, hogy megindult a bélműködése. Utána még sokáig élt, 98 évesen halt meg. Egyszer ezt is meg kellene írnom.

– Az ötvenes évek, majd a Kádár-rendszer évtizedei sem tartogattak kevesebb izgalmat. Nem lehetett könnyű a határokat feszegetni televíziós szerkesztőként, majd a Magvető Kiadó lektoraként.

– Már az egyetemről folyton ki akartak rúgni osztályellenségként, azt is őrült szerencsével sikerült elvégeznem. A Magvetőhöz is szerencsés véletlenek kedvező együtt­állásával kerültem, Kardos György, az igazgató vett fel, de csak külsős lektorként alkalmazhatott, mert a tévétől azzal rúgtak ki, hogy sehol nem kaphatok állást. Azt mondta, ad annyi munkát, hogy azzal egyhavi átlagfizetést megkereshetek. Így is lett.

– Ő volt a Magvető igazgatója 1982-ben is, amikor megjelent a magyar őstörténet egyik fontos forrása, a Tarih-i Üngürüsz, vagyis A magyarok története. Milyen izgalmak kísérték a könyv kiadását?

– Ezt az ősgesztát latin forrásból Mahmud Terdzsümán, I. Szulejmán szultán történetírója fordította törökre, miután Székesfehérvár 1543-as oszmán kifosztásakor megszerezte. Vámbéry Ármin hozott haza Isztambulból egy példányt, amit a Magyar Tudományos Akadémiá­nak ajándékozott, ahol több mint száz évre el is dugták egy raktárba. Aztán az 1960-as években megbíztak a fordítással egy Berlinben tanító akadémikust, aki föl is vette érte a rendszeres havidíjat. De egyáltalán nem siette el a munkát. Engem a prágai Károly Egyetem turkológusprofesszora, Blaskovics József keresett meg, mondván, hogy a birtokában van két, törökből általa magyarra fordított történeti munka, de van egy harmadik is az Akadémia kézirattárában, a Tarih-i Üngürüsz. Azt mondta, szívesen lefordítaná magyarra, de engedélyt kell szerezni, mert az Akadémia könyvtára nem adja ki.

– Hogy született meg mégis a magyar fordítás?

– Azonnal szóltam Kardos Györgynek. Ő korábban a Katonapolitikai Osztály, majd az ÁVH alezredese volt, 1950-ben egy ÁVH-s orvos, Péter Gábor utasítására letartóztatták, aki úgy kínozta, hogy azért ne haljon bele. Szakszerű munkát végzett, Kardos életben maradt, de sokat szenvedett. 1954-ben szabadult ki. Ez­után is meggyőződéses kommunista volt, mégis, furcsa módon elkezdett érdeklődni, sőt lelkesedni a magyar kultúra, a magyar irodalom iránt. Ezt használtam én ki. Amikor mondtam neki, hogy az MTA nem adja ki a Tarih-i Üngürüszt, fölvette a telefont, és öt perc alatt ott volt nálunk a kézirat lefotózott másolata. Kivittem Prágába lepecsételve, engedéllyel, mert kéziratokkal nem lehetett csak úgy jönni-menni. Ezután kaptam halálos fenyegetést.

– Kitől?

– Ezt máig nem tudom. Bizonyára valamilyen érdeket sértettünk. De volt még egy érdekes fejlemény. Amint kivittem Prágába a lefotózott kéziratot, a fordítással jó ideje bíbelődő akadémikus őrült gyorsasággal bemutatott egy részletet a maga munkájából a Magyar Tudományos Akadémián, hogy megakadályozza az új fordítást. De Kardossal nem lehetett lacafacázni.

– Milyen ember volt?

– Együtt ült a börtönben Rákosiék alatt Aczél Györggyel és Kádár Jánossal. Utóbbi Kardos elmesélése szerint nagyon tutymoga ember volt, a lelkileg szívós Aczél tartotta benne a lelket. Kardost súlyos bűnök terhelték, de nagy érdemei is voltak a kultúra területén. Neki köszönhetően lett a Magvető a legjobb magyar kiadó 1961 után. Sorozatban jelentetett meg olyan könyveket, amiket senki más nem mert vállalni. Ő megtehette, mert megvolt hozzá a maga kemény múltja.

– Milyen volt a Tarih-i Üngürüsz fogadtatása?

– Nagyon hangosan nem mertek lelkesedni érte, mert akkoriban illett félni, ráadásul a geszta eltért a hivatalos őstörténeti irányvonaltól. A politikai viperamérgek sokáig hatottak. Ha jobban meggondolom, még ma is hatnak. Engem is végigkísért egész életemben néhány korai ellenségem gyűlölködése. Már rég nem élnek, de vannak, akik folytatják a tevékenységüket anélkül, hogy tudnák, tulajdonképpen miért kell engem gyűlölni. De csak tegyék, engem nem érdekelnek.