A Kr. előtti III. évezredből származó kínai császári évkönyvek „csung” jellel jelölték, ami egyértelműen arra enged következtetni, hogy arrafelé a vöröshagyma régóta ismert, őshonos növény. A vöröshagymát hamarosan megismerték az egyiptomiak, „basal” néven említik, istenként tisztelték, mellette fontos néptápláléknak számított; szanszkrít neve „palandu”. A hun törzsszövetség tagjainak „keng” és „takeng” nevű áldozati ételének alapanyaga vöröshagyma volt. A későbbi időkben átkerült a görögökhöz „crommudi” néven, majd Plinius „caepa” néven írta le. Innen ered a mai rendszertani neve: Allium cepa L. A vagyonosabb rómaiak kerülték a hagyma fogyasztását, emiatt a „hagymaevő” kifejezés pejoratív értelemben szerepelt.

A hagyma nagyobb mértékű termesztését, fogyasztását és felhasználását a Kárpát-medencébe őseink hozták be Belső-, illetve Közép-Ázsiából. Azóta a magyar ételkultúra legfontosabb alapanyaga lett. A középkorban és utána nagy mennyiségben termesztették, emiatt a török időkben értékesítési adót vetettek ki rá. A korabeli összeírások adóként tüntették fel a hagymás-, úgynevezett „bosztán-kerteket”. Bél Mátyás 1730-ban így emlékezik meg: „Oly kellemes ízű a magyar vöröshagyma, főképp a fehér, hogy íze az almáét is felülmúlja…”

A magyarság sok-sok évszázados nemesítés eredményeként számos, különböző nagyságú és alakú változatát állította elő a vöröshagymának. Szinte alig van olyan magyar étel (leves, főzelékféle, hús stb.), amelynek készítésekor hazánkban ne használnánk vöröshagymát; fiatal korában nyersen is fogyasztják.

A makói hagyma sikertörténete az emberi szorgalom és a hagymával foglalkozó szegény emberek társadalmi-gazdasági felemelkedésének története. A makói minden más vöröshagymától megkülönböztethető, gazdag ízű és magas fűszerezési értékű. Termesztési területe Csongrád és Békés megyék határos részei (Makó, Királyhegyes, Apátfalva, Kövegy, Pitvaros, Magyarcsanád, Csanádpalota, Csanádalberti, Ambrózfalva, Nagyér, Földeák, Maroslele, Klárafalva, Ferencszállás, Kiszombor, Nagylak, Tótkomlós és Békéssámson). A makói hagyma jellemzője a gömb alakú, átlagosan 5-7 cm, nem túl nagy méretű, azonban ez a hagymatest kifejezetten kemény és tömör húsú, a borítóhéj jól záródó, többrétegű, beéretten sötétvörös színezetű.

Az ősi makói hagymát magról termesztették, és azt kapával „rónára” ültették. A nagyobbakat elfogyasztották, az aprókat viszont elduggatták; így alakult ki a dughagymás termesztési mód.

A makói termesztési eljárás titka a nagyobb méretű dughagymák hőkezelése (szárítása). Ennek következtében a hagyma nem hoz virágszárat, így nagyobb fejképzésre képes. E hőkezelés sajátos makói eljárás volt, amelyre már az Ausztriában raboskodó Kazinczy Ferenc is figyelmes lett 1799-ben. A makói polgármester 1889-ben már így emlékezett meg a hagymáról: „A makói hagymának nincs párja, mert igen nagyra megnő, amellett színe, íze, szaga és ereje egyedülálló.” Az így kialakult makói hagymát először „leánycsöcsűnek” nevezték, mert felül laposan kigömbölyödő és vállas volt. Ebből alakult aztán ki az 1935-ös világkiállításra vitt „Erdei-féle” vöröshagyma, amely „az ősi belső-ázsiai hagymából kialakult egyenes fejlődési folyamat eredménye” volt. A makói vöröshagyma csontfehér színű, szárazanyag-tartalma kiemelkedően magas, 16 százalékos szemben a „külföldi” hagymafélék 10 százalék alatti értékével. Ez a magas szárazanyag-tartalom jó eltarthatóságot biztosít, beltartalmi értékét egész télen át megtartja, későn csírásodik. Különösen magas az allium-szulfid, a C-vitamin-, a peptid-, a pektin-, a karbonil-, a fehérjetartalom, 22 féle aminosav, fenolsavak, 30 féle nyom- és mikroelem és a cukortartalom; jellegzetes illatának és csípősségének együttese adja egyedülállóan kellemes ízét. Ez a titka annak, hogy külföldön „igazi magyar ízű” ételt helyi vöröshagymával nem lehet elővarázsolni.

A makói vöröshagyma ötvenkét bioaktív anyagot tartalmaz, ezért a népi gyógyászatban évszázadok óta főleg szembetegségek, orrvérzések, meghűlés és torokfájások enyhítésére, kelések és gyulladások gyógyítására, bélféregűzésre, vizelethajtásra, étvágygerjesztőnek, vércukorszint-csökkentőnek és torokfájás gyógyítására használják.

Hankó Ildikó