Hirdetés

Az 1993-as Jurassic Park több mint kétórás játékideje alatt mindössze tizenöt percig szerepeltek dinoszauruszok a vásznon, mégis nemzedékek meghatározó filmélménye lett. Steven Spielberg ugyanis nem elégedett meg pusztán a vásári szórakoztatással, különös figyelmet fordított a szerethető és szórakoztató karakterek felépítésére, a hangulatteremtésre, a feszültségfokozásra, így nem csupán a korszakalkotó trükkök miatt maradt tátva a szánk, amikor végre feltűntek az őslények. Az azóta eltelt közel harminc év alatt viszont igencsak megváltoztak az arányok a hollywoodi blockbusterekben: a Godzilla Kong ellen olyan, mint egy maratoni videó­klip, amelyben a mozgókép történetének két klasszikus óriásszörnye végeláthatatlan akciójelenetekben gyepálja egymást. Amikor pedig néhány lélegzetvételnyi szünet erejéig a rendező az emberekre fókuszál, azt kívánjuk, bárcsak ne tenné: az élettelen párbeszédeknél csak a történet buta fordulatai kínosabbak. A látvány tagadhatatlanul pazar, az operatőri munka reklámfilmesen hatásos, a gigászok harca pedig még a legnagyobb vetítőtermek hangfalait is próbára teszi.

Korábban írtuk