Lassan, de biztosan terjed a hír: június végén a pásztói Szentlélek-templomban két Mária-szobor is könnyezni kezdett. Azóta egyre többen látogatnak el a Mátra lábánál fekvő kisvárosba. Jönnek mindenfelől: a közeli Salgótarjánból éppúgy, mint Békéscsabáról, a fővárosból, sőt a határon túlról is.

Néhány héttel ezelőtt, 2017. június 25-én a pásztói Szentlélek-templom sekrestyése, Tariné Piroska megdöbbenve vette észre, hogy a templom egyik Szűz Mária-szobrának nedves a szeme. Először a Segítő Mária-szobor sírt, ám néhány nap múlva a kezében rózsákat tartó Madonna szobra is könnyezni kezdett. A sekrestyési teen­dőket ellátó Tariné Piroska a szombat esti misére csinosította épp a templomot, amikor észrevette a Madonna arcán a könnyeket.

Mobiltelefonjával azonnal lefényképezte a szobrot, és sírással küszködve szaladt a plébánoshoz. Zahar Béla maga is nagy Szűz Mária-tisztelő, a képet látva azonnal felsietett a plébániától néhány száz méterre álló Szentlélek-templomba és jelezte az esetet a váci püspöknek. Két nap múlva a Rosa Mystica-zarándokszobor is könnyezni kezdett.

A két szobor a templomhajó két oldalán áll. Az egyik, a nagyobb lourdes-i szobor jobb kéz felől, magasan, a kisebb, a Rosa Mystica-szobor a templomhajó bal oldalán, alig szemmagasság fölött, közel a padsorokhoz. A Rosa Mystica arca egészen közelről, nagyon jól látható. A Segítő Szűz Mária-szobor arca fénylik, a lefolyt könnyek halvány barázdát rajzoltak rá, de már nem könnyezik. Az atyától megtudtuk, egyesekből a tapintat legkisebb szikrája is hiányzik, ugyanis erről a szoborról az egyik látogató egyszerűen letörölte a könnyeket.

Ám a másik kegyszobor, a Rosa Mys­tica mindkét szeme könnybe lábadt, mintha éppen sírni kezdene. Az arcán is csillog egy legördülő könnycsepp. Mivel a sekrestyés felvételei hamar fölkerültek a világhálóra, sokan indultak el Pásztóra. Zarándokok egy csoportja száll be épp egy kisbuszba, amikor odaérünk. A Szentlélek-templomban hömpölygő tömegről beszélni túlzás lenne, de a szombat esti misén zsúfolásig megtelt.

A káplán úr elmondása szerint, bár megkértek mindenkit, hogy ne érintsék a szobrokat, sokan igyekeznek kendővel felitatni a könnyeket. Ennek ellenére a Rosa Mystica-szobor szeme újra és újra benedvesedik.

– Azt tervezzük, hogy üveglap mögé helyezzük ezt a kegyszobrot, mert nem lehet mindenki mellé őrt állítani – panaszkodik.

A „Titkos értelmű rózsa” szobortípus a loretói litánia egyik Mária-megszólításáról vette a nevét. A Rosa mystica legendája szerint Szűz Mária a II. világháború után, 1947. június 13-án jelent meg a Garda-tó melletti Montichiariban Pierina Gilli olasz ápolónőnek. A jelenés mellén három tőr volt látható, majd ezek helyén három rózsa. Az emlékezet által megőrzött sok-sok Mária-csoda közül ez a XX. századi – talán egyedülálló módon – a papi bűnökre utal: a hivatásukat elhagyó, a halálos bűnben élő és a Júdás árulását követő papokéra. Ez a három tőr jelentése. A három rózsa pedig a jóvátételt szimbolizálja: a piros rózsa az imát jelképezi, a fehér az engesztelést, az aranyszínű a vezeklést.

– Ennek a jelenésnek épp 70 éve – hívja fel a figyelmet az évfordulóra a plébános, aki szerint a pásztói könnyezés más évfordulókhoz is kötődik.

A fatimai jelenések száz éve, 1917. május 13-án kezdődtek és ezután minden hónap 13-án folytatódtak. A Mária-jelenés három tízéves pásztorgyermeknek szólt, és adott át üzeneteket. Ők hárman vitték tovább az örömhírt. Az 1917. október 13-i, Fatimában lezajlott utolsó jelenést már közel százezer zarándok láthatta.

A két leghíresebb és legismertebb jelenés azóta a lourdes-i és a fatimai. A franciaországi lourdes-i jelenések 1858. február 11-én kezdődtek. Bernadette Soubirous, egy tizennégy éves parasztlány látta meg első alkalommal Máriát, aki összesen 18 alkalommal jelent meg neki. Eleinte hitetlenség kísérte a jelenéseket, ám idővel nemcsak a falu népe, hanem az egyház is hitelesnek ismerte azt el. Lourdes városát azóta több millió zarándok kereste már fel, és a csodás gyógyulások száma több tízezresre tehető.

Medjugorje is híres zarándokhellyé vált, miután a Bosznia-Hercegovina területén található, Mostartól 25 kilométernyi távolságra fekvő településen 1981 óta megváltozott az ottani, a Szent Jakab apostol tiszteletére fölszentelt plébánia élete: akkor a Szűzanya hat gyermeknek megjelent. A látnokok tanúságtétele szerint attól a naptól kezdve mindennap megjelent nekik, bárhol tartózkodtak.

A Kárpát-medence is bővelkedik a csodákban és csodás kegyhelyekben. Máriapócsot is a könnyező Szűzanya-képek tették búcsújáró kegyhellyé, de a Szűz­anya oltalmába vetett hit talán legékesebb bizonyítéka Csíksomlyó, amely a magyarság legjelentősebb búcsújáró helyévé vált. A századok folyamán a csíksomlyói kegyszoborral számtalan csoda történt, többször könnyezett is, és sok ima meghallgatásra talált. Több alkalommal is olyan fényben ragyogott a szobor, hogy világossága betöltötte a templomot. Nagy katasztrófák előtt szomorúnak látták a hívők az arcát.

Az 1661-es török–tatár betöréskor, amikor a templomot felgyújtották a támadók, a kegyszobor sértetlen maradt. A hagyomány szerint az egyik tatár vezér el akarta szállítani a szobrot, de az olyan súlyossá vált, hogy nyolc pár ökörrel sem tudta elhúzatni a szekeret. A tatár vezér, miután kardjával hozzávágott a szoborhoz, karja bénán lehanyatlott. A Szűzanya arcán ma is láthatóak a sérülések nyomai, amelyeket egyáltalán nem tudtak eltüntetni.

A csodálatos szobor a Napba öltözött asszonyt ábrázolja. Testhez simuló, bőven fodrozott ruha fedi, vállán bő palást látható. Kibontott hajfürtjei vállára omlanak. Balra hajló fejét hármas korona ékesíti. Jobb kezében királyi jogar, bal karján ül a kis Jézus, koronával a fején. A kis Jézus jobbját áldásra emeli, baljában rózsát tart. A hit szerint a Napba öltözött asszony arcának színeváltozása, a feltűnő szomorú arckifejezése a hívek számára valamilyen ellenség vagy veszély közeledtét jelzi, és többször könnyezett is.

A csíksomlyói kegyszobor figyelmeztetésének és közbenjárásának tulajdonítják a székelyek azt, hogy 1567-ben a Tolvajos-tetőn le tudták győzni János Zsigmond seregét, amely hitük erőszakos megváltoztatására akarta kényszeríteni őket. A győzelem után szent hellyé vált a csíksomlyói kegytemplom, az ott megtartott pünkösdi búcsú a keresztény magyarság hitéletének és összetartozásának központjává nőtte ki magát: évente több tízezren vesznek részt a csíksomlyói pünkösdi búcsún.

Pásztó környéke sem ismeretlen a zarándokok előtt. Pásztótól alig tizenöt kilométerre van Mátraverebély-Szentkút, a nemzeti kegyhely. Ez a búcsújáró hely évszázadok óta fontos lelki központja a Kárpát-medencének. Legendája Szent László csatájához kapcsolódik, melyet a környéken vívott a moldvai kunokkal. A kegyhely históriája szerint egy XII. században élt pásztor néma gyermekének meggyógyulása volt az első csodás esemény a környéken. A szentkúti ferencesek a néma kisfiú nyelvének megeredését rendkívül tapintatosan megfogalmazva jámbor hagyománynak minősítették, mert a természettudományos módon nem magyarázható esemény, gyógyulás, szabadulás kivizsgálása aligha volt lehetséges. Ugyanakkor hálatáblák sokasága jelzi, hogy sokan tapasztaltak meg itt természetfölötti eseményeket.

A mostani pásztói könnyezéssel kapcsolatban a Váci Egyházmegye közleményt adott ki:

„Mivel hasonló jelenségek már többször előfordultak – gondoljunk csak a győri vagy a máriapócsi kegyképekre –, érthető, hogy sokan érdeklődnek és állásfoglalást kérnek. Minden ilyen csodálatos tünemény ráirányítja a figyelmet – hívőkét és nem hívőkét is – az életünk titkaira. Maga a csoda fogalma is elgondolkodtató. Amit nem tudunk megmagyarázni értelemmel, amiről nincs kísérleti bizonyosságunk, azt csodának nevezzük. Ugyanakkor ezeket a tapasztalatokat az isteni, a természetfeletti világ megnyilatkozásainak tartjuk. Sajnos a legnagyobb csodákat nem vesszük észre, mert megszoktuk. Pedig a csodának nem az a lényege, hogy a megszokott rendtől eltér valami, hanem az, hogy nekünk abban a pillanatban az Úristen gondviselését bizonyítja.

Jó alkalom ez a mostani élmény, hogy érzékenyebbek legyünk mindennapi életünk apró csodáira. A hívő ember hálával veszi tudomásul, hogy minden pillanatban a gondoskodás, a megajándékozottság tényei vesznek körül bennünket. Szükségünk van egy ilyen figyelemfelhívásra, hogy rácsodálkozhassunk a teremtett világ minden titkára, emberi életünk, emberi kapcsolataink megmagyarázhatatlan »véletlenjeire«. Nem az a kérdés, hogy könnyek vannak-e a szobor arcán, hanem az, hogy miként válaszolunk az Úristen minden pillanatban megnyilvánuló szeretetére.

Imádkozzunk és testvéri szeretettel adjuk tovább mindazt a csodálatos lehetőséget, amit mi is úgy kaptunk. Szeretettel törődjünk egymással! Ha ezt elmulasztjuk, akkor joggal sirathat minket a Szűzanya” – olvasható a Váci Egyházmegye közleményében.

Hernádi Zsuzsa