Fotó: Tót Rózsa
ShutterStock
Hirdetés

A Mária evangéliuma női nézőpontból elmesélt evangéliumi történet, amely Mária ifjúságától Krisztus születésén át a kereszthaláláig és Mária mennybemeneteléig követi végig a bibliai történetet János apostol tolmácsolásában. A mű középpontjában Máriának a fia iránt érzett olthatatlan szeretete és egyben a női sors, az anyaság legszebb és legfájdalmasabb pillanatai, a szeretet, az áldozat és az elengedés küzdelmei állnak. Egyszerre van jelen a darabban az isteni és az emberi dimenzió, átragyog rajta a hit, a megváltás katarzisa. A vallásos témát rockoperaként interpretáló alkotás éppen ezért különleges helyet foglal el a hazai színháztörténetben. Az elmúlt évtizedekben külföldön, többek között Olaszországban, Németországban és Svájcban, valamint a magyarság szakrális központjaiban, Csíksomlyón és Pannonhalmán is bemutatták. A pannonhalmi előadás különlegessége, hogy II. János Pál pápa látogatásának tiszteletére játszották 1996-ban.

A darab újabb színpadi megjelenése a LantArt Produkciónak köszönhető: két éve Juronics Tamás Kossuth-díjas táncművész és koreográfus látványos rendezésében debütált Győrben, Kaposváron, Debrecenben és a Margitszigeten. Idén húsvétkor a felújított produkciót a debreceni Csokonai Nemzeti Színház közönsége előtt mutatták be, pünkösdkor pedig a Margitszigeti Színházban láthatja a közönség, a főbb szerepekben ezúttal Bordás Barbarával (Mária), György-Rózsa Sándorral (Jézus), Földes Tamással (János apostol) és Molnár Leventével (Heródes).

– Teljesen mindegy, hol tart a világ és mekkora téboly van körülöttünk, a Stabat Mater mindig ugyanaz. Ma is végtelenül hálás vagyok a sorsnak, hogy ez a mű rajtam keresztül szólalt meg, és nekem adatott meg, hogy meghalljam ezeket a dallamokat. Akik a Mária evangéliumát alkotóként és szereplőként színpadra viszik, ugyanúgy részesülnek az örömben, mint én komponálás közben. A legszebb, hogy aki megnézi az előadást, ugyanezt érzi át – mondta a darab kapcsán Tolcsvay László Kossuth-díjas zeneszerző.

– Énekesként a szívig hatoló zene jelent nagy élményt, amelyet nem könnyű előadni, de annál szebb tartalommal bír. Színésznőként csodálatos lehetőség megformálni Máriát, széles skáláját mutathatom meg az emberi érzéseknek: a misztikus fogantatás varázslatos és boldog pillanatától kezdve a mindennapok szépségén, majd kilátástalanságán át a gyermekét a halálba engedő anya mérhetetlen szeretetéig és fájdalmáig. Nem is tudom, volt-e valaha ennél összetettebb és nehezebb emberi sors. Édesanyaként egy olyan különleges lelki utat járok be az előadásban, amit szavakkal nem is lehet kifejezni – magyarázta Bordás Barbara.

Korábban írtuk

Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes művész idén új szereplőként csatlakozott a produkcióhoz: Heródes szerepét alakítja, amelynek érdekessége, hogy nemcsak énekelnie, hanem rappelnie is kell.

– Mindent szeretek az éneklésben, amikor az erős mondanivalót erősen ábrázolja a zene. Heródes nem méltó a többiekhez, így arra sem, hogy szép zenei frázisokat énekeljen, ezért zseniális gondolatnak tartom, hogy a gonoszt, az agresszív szereplőt eltérő stílusban, jelen esetben rappel ábrázoljuk. Egy jó művésznek bármilyen műfajhoz hozzá kell tudnia nyúlni – vallja a Molnár Levente.

Az előadásban közreműködnek a Szegedi Kortárs Balett táncművészei, valamint a Győri Nemzeti Színház kórusa és felvételről a zenekara. A Margitszigeti Színház egész nap hagyományőrző pünkösdi programokkal várja a családokat.