101 éves lenne Szipál Márton, a hollywoodi sztárok fotográfusa
Martin, The King
Vadászpilótának készült, végül fotográfus lett. Hollywoodi műtermében egymásnak adták a kilincset a nemzetközi sztárok, fényképezte mások mellett Tommy Lee Jonest, Jimmy Hendrixet, Leslie Nielsent, Margaux Hemingwayt, Priscilla Presley-t és Gábor Zsazsát. Szipál Márton idén ünnepelné 101. születésnapját, aminek apropóján Szipál 101 – Fény-Élet-Örökség címmel emlékév vette kezdetét. Ennek első helyszíne a debreceni Modem, ahol mintegy 200 alkotáson keresztül ismerhetjük meg a mester munkásságát és élettörténetét.
1959 az az év, amikor Szipál Márton Martin Studio néven megnyitotta saját műtermét Los Angelesben, a Sunset Boulvard 8525 alatt. A hollywoodi álomgyár szimbólumának tartott utca filmsztárok, producerek, rendezők és ügynökök kedvelt találkozóhelye volt, ahol a stúdiók mellett klubok, luxuscikkeket árusító üzletek között sétálgathatott a filmvilág krémje. Köztük az Oscar-díjas színész, a korabeli westernfilmek sztárja, John Wayne, aki valamilyen megfontolásból egyszer csak bekopogott a Martin Studio ajtaján, és megbízást adott egy portré elkészítésére. Az erőt és férfiasságot sugárzó fekete-fehér arckép, melyről maga a színész is elismerően nyilatkozott, kikerült a kirakatba, a magyar fotós neve pedig szájról szájra kezdett terjedni. Martin Szipál a következő évtizedekben Hollywood és a hollywoodi sztárok egyik kedvenc fotográfusa lett, akit maguk között csak „Martin, The King”-ként emlegettek.
A fogságból a műterembe
Szipál Márton 1924. május 6-án született Szolnokon, édesapja Szipál Márton Károly udvari fényképészmester volt, aki a müncheni festőakadémián sajátította el a fényképészet elméleti és gyakorlati alapjait. Feltehetően jó üzleti érzékkel áldotta meg a sors, hiszen családja megélhetését a debreceni Piac utca 44. szám alatt nyitott saját műterme bevételéből biztosította. Erre a műteremre Szipál Márton 2010-ben Bartha Ákosnak adott életútinterjújában a következőképp emlékezett vissza: „Ez lehetett a legszebb műterem Magyarországon; igazán sokfele megfordultam életemben, de ilyet nem láttam sehol. A lépcsőházban kézi faragással volt minden: arany és fekete. Valódi arannyal volt behúzva, és kétméteres üvegablakokkal volt a kirakat. […] Vastag üveg volt a plafon fémszálakkal – tejszerű volt, olyan volt a műterem, mint egy gyönyörű, felhővel borított ég. Kint is az a legszebb világítás, ha felhő van az égen.”
Gyönyörű műterem ide vagy oda, a kis Mártont a fényképészet eleinte egyáltalán nem érdekelte. Hiába oktatta az édesapja kompozícióra, geometriára, fénytanra és anatómiára, vagyis mindarra, ami egy jól sikerült képhez elengedhetetlen, sokkal inkább vonzotta a repülés és a haditechnika világa. A II. világháborúban így tiszti repülőgép parancsnokként szolgált, majd szovjet hadifogságba esett, ahonnan hazatérve kötelezte el magát végül a családi hagyomány mellett. Mivel édesapjától akarata ellenére is megtanult mindent, 1946-ban megnyitotta első fényképészüzletét gyermekkora városában, Debrecenben.
Portré és pszichológia
Nem tudni, tudatos stratégia volt-e részéről, vagy csupán a gazdasági helyzet szülte kényszermegoldás, de az újonnan nyílt Szipál-műtermet szokatlan módszerrel reklámozta: ingyen fényképezett színészeket. Az üzlet pedig beindult, és Szipál Márton meg sem állt Amerikáig, ahol nemcsak Hollywoodot hódította meg, de a szakma is elismerte.
Arra, hogy mi volt sikerének titka, sokféle magyarázat létezhet. Mindenekelőtt kellett hozzá magával vitt tudása, de kivételes emberismerete is. A portréfényképezés számára ugyanis mindig beszélgetéssel kezdődött, amelynek során meg akarta ismerni, fel akarta térképezni azt az embert és egyéniséget, amelyet a külső eltakar. Éppen ezért műtermében mindig otthonos hangulatot teremtett, hogy modelljei könnyebben megnyíljanak előtte, hiszen a „jó portréfotóhoz nemcsak technika kell, hanem pszichológia is” – vallotta. Mindeközben persze mesterien értett a fényhez, amely „nem világít, hanem formál, mesél, megmutat vagy elrejt” annak függvényében, hogy éppen mit akart a képpel kifejezni. Kamerája előtt mindenki sztárrá változott.
Nevetve élni
Szipál Márton csaknem négy Los Angelesben eltöltött évtized után, felesége halálát követően, 1997-ben költözött haza Budapestre. Itthon újságoknak, folyóiratoknak dolgozott, legfontosabb feladatának azonban a szakmai tudás átadását tekintette. Nemcsak fotósiskolákban oktatott, hanem műteremként berendezett otthonában is fogadta a tanítványokat.
„Fényképésznek tartotta magát, aki meglátta a geometriai formákat a világban, az emberi arcban, aki fénnyel és ésszel készíti képeit. A szimmetriát kereste és az aranymetszés szabályát alkalmazta munkáiban. Ezek voltak tanításának alappillérei. A kamerára csak a fotó létrejöttéhez szükséges tárgyi eszközként tekintett. […] Nemcsak azt tanította, hogyan kell a képen láthatót megcsinálni, hanem azt is, hogy milyen lehetőségek közül lehet és kell választani a cél elérése érdekében. Inspiráló személyiség, karizmatikus mester volt” – olvashatjuk a debreceni Modem harmadik emeleti kiállítótermében, a Szipál 101 című életmű-kiállítás falának egyik tablóján.
A 2025. október 5-ig nyitva tartó tárlat fókuszában ugyan Szipál Márton fotográfiai munkássága áll, de a mintegy 200 portréfotó – melynek egy része eredeti, most először bemutatott kópia – mellett tárgyakon és dokumentumokon keresztül megismerhetjük élettörténetét és karizmatikus személyiségét is, amelyből mindig sugárzott a kíváncsiság, az emberek megismerése utáni vágy és az életöröm: „Nem azért nevetek, mert minden rendben van – hanem mert így könnyebb továbbmenni.” Ez az optimista életfelfogása segítette 91 éves koráig, 2016. április 26-án bekövetkezett haláláig.
