Meghalt Ozzy Osbourne
Július 22-én, 76 éves korában elhunyt Ozzy Osbourne, a rockzene egyik legmegmeghatározóbb alakja – közölte a BBC a többszörös Grammy-díjas művész családjának közleményére hivatkozva..John Michael Osbourne néven született Birminghamben 1948. december 3-án egy munkásosztálybeli családjának negyedik gyermekeként. Az „Ozzy” becenevet általános iskolás korában kapta. Iskolai tanulmányait nehezítette diszlexiája, ami végül ahhoz vezetett, hogy mindössze 16 évesen otthagyta az iskolát. Innentől kezdve Osbourne jóformán bármilyen munkát elvállalt a megélhetésért, többek között dolgozott vágóhídon is. Élete korai szakaszában Ozzy rövid ideig a bűn útjára lépett. Egy alkalommal betörésért egy rövidebb börtönbüntetést is kapott.
A sötétség hercege 1970-es években a Black Sabbath frontembereként szerzett magának és írta bele magát a zene nagykönyvébe. Később a legendás énekes sikeres szólókarrierbe kezdett.
A kilencvenes években az Ozzfest-turnékkal jelezte, hogy még él, majd 1998-ban összeállt a Black Sabbath eredeti tagjaival, és egy új lemezt is készítettek. 2005-ben szólóművészként és a Black Sabbath tagjaként is beválasztották a brit Zenei Hírességek Csarnokába, majd 2006-ban bekerült az amerikai Rock and Roll Hírességek Csarnokába a Black Sabbath többi tagjával. Ötszörös Grammy-díjas, 2019-ben életművéért kapta meg.
Bár sokan zenei munkássága miatt emlékeznek rá, élete későbbi szakaszában Ozzy Osbourne a családjáról szóló valóságshow sztárja is volt.
Több filmen is szerepelt: Intim részek (1997), Sátánka (2000), Osbourne család (2001-2005 tv-sorozat). I Am Ozzy című memoárkötete 2009-ben jelent meg. 2016-ban a birminghami helyi Midland Metro közlekedési társaság villamoskocsit nevezett el róla. Bár sokan zenei munkássága miatt emlékeznek rá, élete későbbi szakaszában Ozzy Osbourne a családjáról szóló valóságshow sztárja is volt. A rockikon tehát számos területen nyomot hagyott sok évtizedes karrierje alatt.
2020-ban az énekes egy interjúban feltárta, hogy a Parkinson-kór egyik enyhébb típusában szenved, emiatt egy esést követően műtétet kellett végrehajtani a nyakán. Svájci kezelései miatt észak-amerikai turnéját is kénytelen volt lemondani. 2022-ben jelent meg 13. szólóalbuma Patient Number 9 címmel. 2023 elején európai turnéra indult volna, de súlyos gerincproblémái miatt lemondta. Két hete tartott búcsúkoncertet Birminghamben, amire a koncertjegyek 16 perc alatt keltek el.
Osbourne-t felesége és egyben menedzsere, Sharon, öt gyermeke és számos unokája gyászolja.
