Vitályos Eszter a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) Képzőművészeti Tagozatának csoportos tárlatát köszöntve úgy fogalmazott, hogy a metafizika kifejezés önmagában és jelentésében is nehezen megfogható, a létezést áthidaló, a valóságon túli jelentőséggel bír. A valóság rétegeit a többség csak bizonyos szintig tudja érzékelni, s a képzőművészet ebben segíthet, hiszen sokat foglalkozik azzal, hogy „a valóság általunk ismert, egy ponton túl pedig csak vélt rétegeit feltárja”.

Hirdetés

A gyerekeket arra biztatjuk, hogy alkossanak, játszanak, hallassák a hangjukat, elmélkedjenek, legyenek kedvesek másokkal, örüljenek a sikereiknek és tanuljanak a kudarcaikból – mondta Vitályos Eszter.

Mindezt azért, hogy minél több rétegét ismerjék meg a valóságnak, megismerjék önmaguk és társaik határait, legyőzzék félelmeiket, talpra tudjanak állni a kudarcok után, győzelmeket arassanak, és képesek legyenek különbséget tenni a jó és a rossz között. Mert „ha felfejtjük a világ rétegeit, képesek leszünk egyensúlyt teremteni és rendet tenni a káoszban”. Ehhez nyújtanak segítséget az itt kiállítók alkotók, mert ők azok, akik felfedik a rétegeket, kivesznek a komfortzónából, meghökkentenek, hidat képeznek fizika és metafizika, valóság és képzelet, földi és égi javak között.

Korábban írtuk

Az államtitkár, aki egyben térség fideszes országgyűlési képviselője, szólt arról is, hogy a jelen óriásai között élni arra is figyelmeztet, hogy „kötelességünk biztosítani számukra az alkotást, a művészi szabadságot, a kiteljesedést”.

D. Udvary Ildikó művészettörténész megnyitó beszédében elmondta, hogy a kiállításon látható művek és alkotóik gondolatai is bizonyítják, a metafizika témája máig kimeríthetetlen és minden bizonnyal az is marad. „És a kifejezés szülőatyjának tartott Arisztotelész gondolatát követve bízzunk benne, hogy a művészet, bármilyen formában nyilatkozzék is meg, a katarzis kiváltójaként továbbra is a lélek gyógyítója és felemelője lesz.”

A MAOE csoportos kiállításának megnyitóján szakmai elismerést vehetett át Ázbej Kristóf, Tuzson-Berczeli Péter, Baky Péter és Kalmár János, a díjakat Aknay János Kossuth-díjas festőművész, a MAOE elnöke és Sárkány Győző grafikus, érdemes művész, a MAOE alelnöke adta át.

A Metafizika című kiállítás kurátora Sárkány Győző, a tárlat január 12-ig látható a szentendrei MANK Galériában.