Hirdetés

A kézművesnek mondott kisüzemi, minőségi sörök forradalma a 2010-es évek végére kitermelt néhány kultikus egységet. Ezek egyike volt a Neked csak Dezső, amely a Dohány utcából az Uránia mozi tőszomszédságába költözve hamar a csúcson találta magát.

A kis híján a járvány áldozatává vált egység megújult formában és részben más tartalommal, más helyszínen egy ideje újra várja a vendégeket. A Selyemgombolyító hangulatos, tágas udvarán rendezkedtek be, szövetségben egy igényes bárral, valamint az egyik legjobb magyar kolbászozóval, a Töltővel, amely korábban a Wesselényi utcában járatta csúcsra a hot dog műfaját. Olyannyira, hogy szinte lelkiismeret-furdalása van az embernek, hogy ezzel az alapesetben nem túl igényes street food fogással hozza összefüggésbe az ő kompozícióikat. Itt cajun fűszeres tepertőt, padlizsánkrémet, burgert kínálnak a magam által is rendelt paprikás sertéskolbászos hot dog mellett, amit füstölt paprikás káposztával, gyöngyhagymával, csemege uborkával, dijonimustár-szósszal és sült hagymával turbóznak fel.

A sörválaszték egyelőre szerényebb a korábbinál, tíz csapról folyik magyar prémium sör. A legjobb főzdék közül három képviselteti magát a választékban, a Monyó, a Mad Scientist és a Horizont. A sörökön kívül ittunk egy kiváló limonádét is. A hot dog szintén remek volt, akárcsak a korábban kóstolt „Töltő-variációk”. A Neked csak Dezső harmadik nekifutásra is nagyon jó lett.

Korábban írtuk