Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Hirdetés

Papp László (Fidesz-KDNP) emlékeztetett: december végén kötöttek a kormánnyal támogatási szerződést, amelyben 2,4 milliárd forintot biztosít a kabinet, hogy a város elvégezze a múzeum létesítésével kapcsolatos előkészítő munkákat.

Ezzel többéves előkészítő folyamat indul el, amelynek része egy részletes megvalósíthatósági tanulmány elkészítése, egy tervpályázati eljárás lefolytatása, majd az engedélyes, illetve a kiviteli tervek elkészítése – sorolta a polgármester.

Korábban írtuk

Hozzátette: terveik szerint az állatkert szomszédságában lévő öthektáros területen épülne fel a múzeum központi épülete kisebb raktárakkal, illetve az attól néhány perces autóútra lévő apafai önkormányzati területeken biztosítanának helyet a nagyobb raktárak kialakításának, és a kutatóhelyeknek.

Papp László fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a nagyerdei beruházás nem jár majd fakivágásokkal, nem érint Natura 2000-es területeket, a teljes építkezés megoldható a korábbi futballpályák és kiszolgáló épületek helyén.

„Debrecen alkalmas helyszín a Természettudományi Múzeum számára” – hangoztatta a polgármester, kiemelve az erdei környezetet, az állatkert szomszédságát, a közeli Főnix Aréna hatalmas parkolóját és a Debreceni Egyetem közeli campusait, amely biztosítja a múzeum oktatási, tudományos és kutatási hátterét.

Kósa Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, „Debrecen jó otthona lesz a múzeumnak”.

A kormánypárti politikus szerint a digitalizáció világában új utakat kell keresni, ezért az új intézménynek inkább kell egyfajta tudományos élményparknak lennie, mint hagyományos múzeumnak, „amely fölött eljárt az idő”.

Kósa Lajos kiemelte a leendő Természettudományi Múzeumnak a térség idegenforgalmát fellendítő várható hatását és a Debreceni Egyetem kiemelkedő tudományos-oktatási hátterét. Azt mondta, az egyetemen végző fiatalok – a tapasztalt szakemberek munkája mellett – „friss, fiatalos, új szemléletet” jelentenek majd a múzeum működtetésében.