Hirdetés

A kilencvenes években egy fiatal, elvált hétvégi apuka tizenegy éves lányával nyaralni megy Törökországba. A napok látszólag eseménytelenül telnek, fekszenek a medence partján, esznek-isznak, biliárdoznak, gagyi, turistáknak szánt show-műsorokat néznek, miközben kézi kamerával dokumentálják mindezt. Charlotte Wells író-rendezőnő hétköznapi tárgyakon, motívumokon vagy éppen popdalokon keresztül teremti meg a megidézett korszak markáns hangulatát, így ha valaki nyaralt akkoriban Európa bármely üdülőövezetében – legyen szó akár egy balatoni kisvárosról –, rögtön elönti a nosztalgia. Az idillikus hangulat aztán egyre fojtogatóbbá válik, ahogy kiderül: a videókazettára rögzített felvételeket a lány napjainkban nézi vissza, apja valószínűleg már nem is él, hiszen akármennyire próbálja is a legjobb arcát mutatni az utazás során, súlyos depresszióval küzd. A Volt egyszer egy nyár tipikusan az a film, amely türelmet igényel, viszont ha ráhangolódunk a minimalizmusára és komótos tempójára, akkor úgy kólint fejbe, mint a napszúrás, a főszerepet alakító Paul Mescalt pedig méltán jelölték Oscar-díjra.

Korábban írtuk