Mesélő ékszerek

Az ékszer nem több egyszerű kiegészítőnél, amelynek egyetlen célja, hogy viselőjét díszítse. Így gondolják sokan, miközben egymás után forgatják a bevásárlóközpontokban felállított állványokat, hogy kiválasszák az ízlésüknek vagy az aktuális divatnak megfelelő nyakláncot, gyűrűt, fülbevalót. Aki azonban nem elégszik meg a magamutogatással és a díszítőfunkcióval, és szeretné, ha az általa hordott kiegészítő nem szimpla használati tárgy lenne, hanem mesélne is az emberről, annak mindenképpen kortárs ékszert kell választania.

De mi is az a kortárs ékszer? Már maga az elnevezés sem egységes: míg a tengerentúlon egyszerűen az „alkotás” vagy „stúdióékszer” szót használják a megjelölésére, addig a franciák inkább „kreációként”, az angolok pedig „design­ékszerként”, esetleg „kortárs ékszerként” emlegetik. Talán egyszerűbb, ha megpróbálkozunk egy általános definícióval, miszerint a kortárs ékszer olyan egyedi művészi alkotás, amelyben a tárgy és az általa közvetített gondolat szoros egységet alkot. Sokkal inkább a képző-, mintsem az iparművészethez tartozik, de mégiscsak hordhatóság jellemzi.

– Ezt a hordhatóságot ugyanakkor szabadon lehet kezelni, hiszen egy kortárs, művészi ékszer nem a mindennapi viseletre készül, mindig valamilyen fontos esemény kell hozzá, ahol ki szeretnénk tűnni valami különleges tárggyal – mondja Börcsök Anna ékszertervező, az Ékszerek Éjszakájának egyik fő szervezője. – Ezek az ékszerek hihetetlenül érdekes kommunikációs eszközök is, amelyek nagyon sok mindent elárulnak rólunk, miközben identitásunkat is formálják. Sokszor nem is az a fontos, önmagukban hogyan néznek ki, hanem hogy milyen üzenetet hordoznak. Ékszereimben ezért olyan kulturális és pszichológiai problémákat próbálok feldolgozni, amelyek nemcsak saját mindennapjainkat befolyásolják, de hatnak másokra is. Megállítanak és gondolkodásra késztetnek. És ez a narratív többlet különbözteti meg a kortárs ékszert a tömegével gyártott, viselhető kiegészítőktől.

A Ráth György-villában nyílt kiállítás, ahol egy nemzetközi pályázatra beérkezett 240 tárgy közül a 48 legjobbat láthatja a nagyközönség, jó apropó arra, hogy megismerjük az ékszerek nyelvét, megpróbáljuk értelmezni történeteiket. A pályázat hívószava egyébként a Controls / Ctrl+S volt, ami nem csupán egy dokumentum elmentését jelenti, de a határok feszegetését és egyfajta kontrollt is. Börcsök Anna 7 demons CONTROLS me elnevezésű, rézből, igazgyöngyből és türkizből készült medálján például hét fej mint a hét főbűn megtestesítője jelenik meg: a művész már nem harcolni akar ellenük, hanem együtt élni velük.

– Gyermekként azt hittem, ha felnövök, szabad leszek, vagyis mindent megtehetek, amit csak akarok. Senki sem figyelmeztetett előre, hogy az élet nem más, mint kompromisszumok sokasága. Mára megtanultam együtt élni a hibáimmal, azokkal a kis démonokkal, amelyek irányítják a mindennapjaimat. A medál lényege, hogy elfogadjam a sérüléseimet, sőt, erősségemmé változtassam őket – mesél az ékszer történetéről Börcsök Anna.

Hasonló problémát dolgoz fel a fiatal török ékszertervező, Snem Yıldırım is Daily Obedience Routines, azaz A napi engedelmesség rutinja elnevezésű sorozatával. Darabjai az engedelmességet, a hatalmat, a hierarchiát és az oktatási rendszert vizsgálják, azt, hogy mindezek hogyan hatnak a személyiségünkre, és hogyan válunk általuk befolyásolhatóvá. A tárlaton szereplő Attention At Ease bross például azokat a szisztematikusan megismételt tevékenységeket veszi sorra, amelyeket az iskolában várnak el tőlünk, és amelyekkel előre meghatározott sablonok közé szorítanak bennünket.

Szintén erre a sablonszerűségre reflektálnak a norvég Philipp Spillmann Backsides, Hátoldalak brossai is. A sorozat tagjai látszólag tökéletesen egyformák, ám visszájukra fordítva a maszk lehull, és megjelennek a valódi érzések: szomorúság, boldogság, közömbösség.

A kísérletezés egyik nagymestere Gera Noémi, akinek ékszerei éppen ezért mindig színesek, játékosak, sőt általában változtathatóak is. A Ráth-villában látható, szalagszerű Teljesítmény nyaklánca (Power Necklace) a biztos, hogy semmi sem biztos élményét dolgozza fel, az adott pillanatban született döntéseink esetlegességét, azt, hogy a tudatküszöb alá szorult hagyományok, a felnőttkori szabályok és kapcsolataink hogyan határozzák meg sorsunkat, alkotásainkat. Miközben persze semmi sem történik véletlenül, fontos, hogy az állandó kötöttségek mellett legyen lehetőségünk a változásra. E gondolat jelenik meg nyakláncában is, amelynek a sodronyszálai rugalmasak, a kötéstechnika pedig lehetővé teszi a mozgásukat: a forma változik, a tárgy ugyanaz marad.

Vékony Fanni szintén a szabadságot és a kísérletezést szereti az ékszertervezésben, miközben egyik kedvenc anyaga az inkább az állandóságot sugalló corian. A Magyarországon talán kevéssé ismert, de számos jó tulajdonsággal bíró, így kopás-, tűz- és saválló, színtartó, hosszú élettartamú „szuperanyagot” elsősorban a konyhabútorgyártásban használják, de Vékony Fanni már az első pillanatban tudta, hogy kellemes tapintása miatt jó alapanyaga lehet ékszereknek is. A tárlaton is egy corianból készített darabbal, Az ördög csontjaival (The Devil’s bones) mutatkozik be. A dobókockára hajazó medál az emberi életet véve alapegységként, véletlenszerűen határozza meg a dolgok súlyát – ez az alkotó elgondolása szerint mindenkinek mást jelent, a dolgok értéke ugyanis relatív. A kocka emellett figyelmeztetés is mindazok számára, akik az emberi élettel játszanak, kockára teszik.

A Ráth György-villa kortársékszer-kiállítása tehát nemcsak felvonultatja a hazai és nemzetközi tervezők legjavát, de egy nagyon fontos dologra is ráirányítja a figyelmet. Ahhoz, hogy a vitrinben elhelyezett láncokat, brossokat, gyűrűket és karkötőket helyükön és súlyuknak megfelelően tudjuk kezelni, szakítanunk kell az ékszerrel kapcsolatos hagyományos gondolkodásunkkal. Nyilvánvaló, hogy ezeknek a mai daraboknak nem a használat és a hordhatóság a fő célja, értéküket pedig nem az anyaguk és a rajtuk található drágakövek adják. Hanem mindaz a többletjelentés, amit általuk a művész és viselőjük közölni szeretne velünk.