Az idén, január 20-án, 76 éves korában meghalt Roger Scruton e könyvével, ahogy az alcím: Az újbaloldal gondolkodói is mutatja, egy terjeszkedő eszmerendszer puha testébe mar bele. Az elsőként 1985-ben kiadott írásokat, amelyek a sajtóban addig megjelent esszésorozatának egybeszerkesztett változatai voltak, 2015-ben alaposan átdolgozta, ez utóbbi verzió magyar fordítását tarthatjuk most a kezünkben. Komoly szellemi kalandot ígérő olvasmány ez, amelynek hátterében Anglia eltűnő ideálja áll: a filozófus minden megnyilvánulása mögött ott húzódott a gondolat, milyen jó volna végre egész nemzetével együtt visszatérni a tipikusan józan angol életmódhoz. Neki sikerült, ami a népének nem, igaz, komoly árat fizetett érte: a könyv megjelenése után azonnal távoznia kellett az egyetemi katedráról, a kiadók pedig visszahívták a műveit a boltokból. Scruton végül vidékre költözött, gazdálkodott és az ehhez köthető szerényebb vállalkozásokból tartotta fenn magát. A világhír, az, hogy a nyugati féltekén egymás után alakultak az őt eszmeileg támogató klubok, egzisztenciális értelemben nem jelentett semmit, és a filozófus amúgy sem szerette a csillogást. Gondolati síkon sem, hiszen ahogyan több írásában is utal rá, a konzervatív eszmék nem látványosak, a hagyomány alapkövein épülnek fel, így természetszerűleg sosem hordanak magukban olyan bombasztikus, tűzijátékszerű elemeket, mint a világot folyton megváltoztatni és megváltani akaró baloldali elméletek. Vagy immáron: újbaloldaliak.

Hirdetés

Scruton világlátására nagy hatást gyakoroltak Edmund Burke tézisei, talán nem túlzás azt állítani, hogy a XVIII. századi ír gondolkodó munkásságát vitte tovább napjainkban. Ez különösen Burke bátorságára vonatkozik, aki nem átallotta például védelmébe venni az előítéleteket mint a jelenségekhez és a dolgokhoz való viszonyulás egyik mentális elemét. Scruton hasonlóan merészen beszélt, és mivel pontosan tudta, sőt, a saját bőrén tapasztalta, hogy a tudományos életet és a kultúrát is az újbaloldal uralja, önnön konzervativizmusát szinte lázadásnak tekintette.

A kultúrában megteremtett balos uralomra utalt a könyvbemutatón a mű fordítója, Betlen János is, aki azonban a baloldali gondolatok és nézetek győzelmére, érvényességére és működőképességére célzott ezzel. Egyfajta visszavágásként Tallai Gábornak, a Terror Háza Múzeum programigazgatójának korábban elmondott szavaira, aki, éppen ellenkezőleg, azt állította, hogy a baloldali és újbaloldali elméletek sosem állták és állják ki ma sem a valóság próbáját. A nem éppen konzervatív beállítottságú Betlen ugyanakkor azt is bevallotta, élvezet volt számára a Scruton-könyv fordítása, megfogta őt a filozófus abszolút őszintesége.

És talán az is, hogy az angol tudós megengedte magának azt a „luxust”, hogy egyszerűen, érthetően írjon, még a mélyenszántó gondolatokról, szerteágazó összefüggésekről is. Ezért is olyan könnyű, mégis izgalmas olvasni a kötetét, amelyben mások mellett olyan gondolkodókat von kínpadra, mint Galbraith és Dworkin, Sartre és Foucault, Badiou és Žižek. Leleplezései hatására meztelenül állnak előttünk a baloldal királyai, köztük a hagyomány nagy sírásójának tartott Habermas, aki szerint a történelem 1945-ben kezdődött, ami előtte volt, az mind nem érvényes, mintha sosem lett volna. Kérdés, hogy az effajta abszurditások hangoztatásával ő a scrutoni „futóbolond, csaló vagy agitátor” kategóriába tartozik-e? Egy biztos, a filozófus írásait olvasva egyre jobban beigazolódni látszik az, amit a jobboldali gondolkodók már régóta állítanak, miszerint az újbaloldali eszmék nemcsak hogy súlyosan félrevezetik az emberiséget, de az egész civilizációra nézve is károsak. Itt Edward Bernayst, az osztrák–amerikai reklám- és propaganda-szakembert, a modern manipulációs technikák atyját szokás szemléletes példaként emlegetni. Ő még a harmincas években fennen hirdette, hogy a cigaretta pozitívan hat az egészségre, otthon azonban nem tűrt meg egyetlen szálat sem!