Hirdetés

Elég hosszú ideje létezik már a demokrácia fogalma és intézménye, de a mai napig nem sikerült megfejteni, hogy mi is az tulajdonképpen. A XX. században különféle jelzőkkel (népi, liberális stb.) látták el változékony tartalmának megfelelően. Most éppen a virtuális demokráciánál tartunk, ami a Juncker-féle szellemtörténeti óriások értelmezésében azt jelenti, hogy van demokrácia, de még sincs. Hivatkozunk rá, de nem gyakoroljuk. Sőt, abszolutizáljuk, de már jól haladunk a megszüntetésével. 

Nem véletlenül áll a demokrácia fogalma a Kommentár című folyóirat nemrég megjelent számának középpontjában is, amelyben olyan szerzők vallanak a kérdésről, mint Pokol Béla, Fricz Tamás, Frank Füredi és Békés Márton. Talán nem is az a lényeg, hogy mire jutnak, hanem az a végtelenül gazdag és sokirányú megközelítés, amely rengeteg információt, színes gondolatkísérletet és eleven logikát tartalmaz. Frappáns „aranyköpésekkel”, mint például, hogy „a globális elit az egyénnek követel többletjogokat a többséggel szemben”. Vagy egy leleplezéssel, miszerint „az amerikai alkotmány nem demokratikusnak, hanem köztársaságinak nevezte önmagát”. Tóth Balázs dolgozatában szóba kerül az a régi-új paradoxon is, amelynek a jelen történései és a felsejlő jövő adnak különös aktualitást: az elit demokráciájának súlyos problémaköre. 

Kellemetlen ez a folyóirat és a benne olvasható demokrácia-összeállítás annak a magát felszentelő, de végtelenül egysíkúan gondolkodó, hazai liberális értelmiségnek is, amelynek tagjai természetesnek veszik, hogy ők az egyedüli meghatározói a demokrácia egyetemes fogalmának. A szellemi irányfényekkel nem törődnek, illetve kizárólag magukat képzelik annak. Pedig José Ortega Gasset szerint „lehet valaki nagyon liberális és egyáltalán nem demokrata, valamint nagyon demokrata és egyáltalán nem liberális”. Tessék elolvasni, ott van a Kommentár negyvenharmadik oldalán!