Az Ady Endre halálának századik évfordulójára készített kortárs dokumentumszínházi előadás nem titkolt célja a költészet iránt nem annyira lelkesedő fiatal, különösen gimnazista korosztályok megszólítása. Ennek érdekében nemcsak Ady-versek hangzanak el prózában, dalban vagy nagyon is mai zenei aláfestéssel (Kulcsár Attila), hanem archív anyagokat, idézeteket vetítenek, sőt, azzal a gondolattal is eljátszanak, hogy mit és hogyan üzenne a költő napjaink Párizsából a Facebookon, YouTube-on, Instagramon. Ady mellett természetesen megjelenik Léda (Szőlőskei Tímea) és Csinszka (Farkas Franciska) is, az idősíkok váltakozása izgalmas dinamikát ad hármójuk láthatatlan szálakon összefonódó kapcsolatának. A Dolmány Attila rendezte pörgős darabban Tzafetás Rolandnak már az első pillanatban sikerül megidéznie az egyszerre büszke, gőgös („Vagyok, mint minden ember: fenség, Észak-fok, titok, idegenség”) és önmagában kételkedő, a külvilág elismerésére vágyó Adyt („Ezért minden: önkínzás, ének: Szeretném, hogyha szeretnének”), aki így hús-vér férfiemberként és nem a kötelező olvasmányok mezejére száműzött idolként jelenik meg a nézők előtt. A közönség direkt „megszólítása”, legalábbis ebben a színház- és nem osztálytermi változatban talán elhagyható lett volna, a Mindegy átkára felhúzott erős befejezés azonban szépen kidomborítja a költemények többségükben ma is megdöbbentően érvényes mondanivalóját.
