Mindszenty József, aki a lehetetlent is megtette

– Csak a nagyrabecsülés, a tisztelet és a hit szavával lehet beszélni Magyarország utolsó hercegprímásáról – vallja Tarics Péter író, újságíró, akinek Mindszenty bíboros, a magyarok lelkiismerete címmel jelent meg új könyve. A Mindszenty József esztergomi érseki kinevezésének nyolcvanadik, halálának ötvenedik évfordulójára időzített kötet csütörtök esti, a Józsa Judit Galériában tartott bemutatóján a szerző úgy fogalmazott: Mindszentyről sok olyan írás születik, amely a helyén értékeli őt, de a „mai, szabad-liberális világunkban” olykor a kommunista időkre jellemző, egészen méltatlan írások is megjelennek róla. Egyfajta konok hűség jellemezte őt, akit sem a nácik, sem a kommunisták nem tudtak megtörni semmivel. Szerinte Mindszenty József

nemcsak azt tette meg, amit lehetett, hanem a lehetetlent is megtette.

Tarics Péter a könyve néhány fontos részletét kiemelve szólt Mindszentynek a még Pehm József néven, 24 évesen írt Az édesanya című kötetéről, arról, hogy a hercegprímás a történelmi Magyarországban gondolkodott, a perében ellene felhozott „valutaüzérkedésről”, amely mint sok ötvenhatos esetében is (vö. Tóth Ilonka perével) azt a célt szolgálta, hogy a nemzetközi közvélemény előtt, mint köztörvényes bűnözőt lehessen őt befeketíteni, az amerikai nagykövetségen 15 éven át tartó „félrabságáról”, amikor 72 levelet (!) írt az amerikai elnököknek és arról is, hogy Mindszenty József élete utolsó éveiben végigjárta az egész világot, felkereste a szétszóródott magyarokat a legtávolabbi földrészeken is.

„Ha van egymillió imádkozó magyar, nem félek a holnaptól!”

Hegedűs András, az esztergomi Prímási Levéltár igazgatója szerint Mindszenty Józsefre pontosan igaz, hogy homo Dei, homo ecclesiae, homo patriae volt, azaz Isten, az egyház és a haza embere. Szent Pál szavaira utalva, aki azt írta, „hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan” (2Tim 4,2), Hegedűs András úgy fogalmazott, Mindszenty Józsefnek alkalmatlan idő jutott, de ebben az alkalmatlan időben állt sziklaszilárdan azon a helyen, ahová az Úristen állította őt. Felidézte, hogy Mindszenty már püspöki székfoglaló beszédében arról beszélt, hogy legyünk az imádság nemzete, amit az emigrációja idején a híres kijelentésével erősített meg: „Ha van egymillió imádkozó magyar, nem félek a holnaptól!”

Hegedűs András ezzel kapcsolatban elmondta, hogy annak idején Petrus Pavlicek osztrák ferences szerzetes a Mindszenty számára is oly kedves Mariazellből kiindulva imamozgalmat indított abból a célból, hogy a szovjet katonák hagyják el Ausztriát. A történelemből ismert, hogy az osztrák államszerződéssel ez 1955-ben meg is történt. Hegedűs András kiemelte, hogy egyedülálló módon ekkor

az osztrák kancellár maga mondott köszönetet a Szűzanyának,

hogy ez megtörtént. A levéltári igazgató szerint ez üzenet Mindszenty bíboros nyomán számunkra is, hogy valóban legyünk az imádság nemzete.

Mindszenty a falak mögött

Koltay Gábor a könyvbemutatón felidézte egy máig élesen benne élő kisgyerekkori emlékét, amikor édesanyja azt mondta neki és testvérének, hogy most elsétálnak valahova, ahol nagyon fegyelmezetten kell viselkedni és csöndben kell maradni. A Szabadság téren mentek át, ahol rengeteg egyenruhás és civil ruhás alak figyelte a járókelőket. Mint utóbb édesanyjuk elmondta a fiúknak, ott sétáltak el 50-100 méterre azoktól a falaktól, amelyek mögött az amerikai követség épületében valahol Mindszenty József bíboros tartózkodott. A Balázs Béla-díjas filmrendező, érdemes művész – aki 2010-ben A fehér vértanú címmel dokumentumfilmet készített Mindszenty Józsefről – kifejtette, hogy a hercegprímás a nyáját sosem akarta elhagyni, ezért volt inkább félrabságban ugyan, egy épület falai között, de mégis Budapest szívében, ahogy a követségről való kikerülése után is ezért választotta inkább a közeli bécsi Pázmáneumot otthonául, semmint a távoli Rómát.